Kendrick Lamar lesz a 2025-ös Super Bowl félideji szünetének sztárfellépője
Vége a találgatásoknak: az Apple Music és az NFL bejelentette, hogy a Not Like Us előadója fogja uralni a színpadot a sportesemény félideji szünetében.
2025. február 9-én, a Louisiana állambeli New Orleans városában, a The Caesars Superdome-ban kerül megrendezésre a következő Super Bowl, melynek különlegessége, hogy minden évben a világ egyik legnagyobb szupersztárja szórakoztatja a több tízezres közönséget és azokat, akik a televízió képernyőjén keresztül követik élőben az eseményeket. Ezúttal a szervezők választása Kendrick Lamarra esett, aki egy közlemény útján tudatta a hírt a rajongóival.
A rapzene máig az egyik leghatásosabb műfaj, én pedig ott leszek, hogy ennek miértjére emlékeztessem a világot. A megfelelő embert választották erre [a feladatra]
– nyilatkozta a zenész.
Kendrick Lamar az a fajta művész és előadó, amilyenből generációnként egy születik. Mély szeretete a hiphop és a kultúra iránt művészi hajlamát igazolja. Páratlan tehetségével képes meghatározni és befolyásolni a kultúrát. Munkássága túlmutat a zenén és hatása még évek elteltével is érezhető lesz
– magasztalta kollégáját Jay-Z.
via JustJared
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
Tudd meg, kik távoztak díjjal a rendezvényről!
Bejelentették a női főszereplőt.
VMA-n mutatta be a színpadon.
A húga kísérte el az énekest.
Hamarosan jönnek az új részek.
Kicsit túl tolta a cipő sarkát.
Taylor Swift punknak öltözött.
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Gyermeket vár a színésznő.