Gyermektartási díj megfizetésének elmulasztása miatt börtönbe kerülhet Tyrese Gibson
A Halálos iramban-filmek sztárja több, mint 70 ezer dollárral tartozik volt feleségének.
Tyrese Gibsonra rájár a rúd! A színész csuklóján nemrégiben csattant a bilincs, ugyanis a rend őrei letartóztatták gyermektartási díj megfizetésének elmulasztása miatt. A 45 éves filmsztár szeptember 9-én, a Georgia állambeli Fulton megyében volt kénytelen bíróság elé állni az ügyben. A TMZ úgy tudja, hogy Tyrese-t 2023 áprilisában havi 10.000 dollár (~ 3.5 millió Forint) kifizetésére kötelezték, mely összeget volt feleségének, Samantha Lee-nek kellett eljuttatnia gyermektartási díjként, mivel a nő neveli közös lányukat, Sorayát.
A legfrissebb értesüléseink szerint Tyrese-t letartóztatták és állítólag börtönbe is kerül, amennyiben nem fizeti ki 73.000 dolláros (~ 25.4 millió Forint) elmaradását, melynek egy része – 7500 dollár (~ 2.6 millió Forint) – exe ügyvédi díjainak fedezésére szolgál. A színész jelenleg gyűjtést szervez szabadlábra helyezése érdekében, emellett rámutatott, hogy most is havi 2.200 dollárral (~ 770.000 Forint) járul hozzá lánya eltartásához.
Azt a szeretetet, amit egy apa a gyermekei iránt érez, megmagyarázhatatlan... Bármi legyen is a mai nap végeredménye... Mindig és örökké az ő apukájuk leszek!
– írta az Instagramon a színész egy olyan bejegyzés mellé, melyen ő látható imádott lányai társaságában.
via JustJared
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
Tudd meg, kik távoztak díjjal a rendezvényről!
Bejelentették a női főszereplőt.
VMA-n mutatta be a színpadon.
A húga kísérte el az énekest.
Hamarosan jönnek az új részek.
Kicsit túl tolta a cipő sarkát.
Taylor Swift punknak öltözött.
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Gyermeket vár a színésznő.