"Mintha 5 éves lennék!" - Selena Gomez így reagált a Varázslók a Waverly helyből-beli outfitjére
Selena Gomez nosztalgiázott: így látja magát mai szemmel Alex Russóként.
Miközben nagy erőkkel promótálja Emilia Pérez című új filmjét, Selena Gomez nosztalgiázott kicsit, és a Vanity Fair kérésére megnézett egy-két jelenetet a Varázslók a Waverly helyből című sorozatából.
Ez volt az utolsó rész, amit a "Varázslók-korszakban" forgattunk. Nagyon nehéz volt, de imádtam, jó móka volt. Több, mint száz epizódot csináltunk, aztán még három filmet. Szerintem azt szerettem a legjobban abban az időszakban, hogy fogalmam sem volt róla, mi vár még rám. Szimplán jól éreztem magam, megélhettem a fiatalságomat, és nagyszerű élménnyel gazdagodtam a Disney-nél. David Henrie-vel teljesen összenőttünk, nagyon aranyos volt, hogy lehetett egy bátyám, főleg úgy, hogy akkor nem volt még testvérem.
- mesélte, majd kitért a felvételen látható outfitjére is:
És úgy nézek ki, mintha 5 éves lennék, ez őrület. Az outfit, a haj... imádlak titeket srácok, de ó, ezt nem...
- viccelődött.
Gomez hozzátette, nagyra értékelte a sorozat forgatókönyvíróit, akik között ott volt az apját alakító David DeLuise is, Dom DeLuise humorista fia.
Volt benne valami veleszületett humor, ami annyira megnyerő volt, improvizált, viccelődött, és egy idő után mind elkezdtünk fejlődni. Amikor visszanézem az első évadot, akkor összerándulok, de a későbbi részeken már tudok nevetni bizonyos pillanatokon. Mert ezek a valódi pillanatok voltak számomra, amelyektől a Varázslók a Waverly helyből az lett, ami.
Jó hír a rajongóknak, hogy hosszú kihagyás után idén folytatódik a sorozat, amelyben Selena is megjelenik vendégszereplőként - október végén debütálnak az új részek!
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
Tudd meg, kik távoztak díjjal a rendezvényről!
Bejelentették a női főszereplőt.
VMA-n mutatta be a színpadon.
A húga kísérte el az énekest.
Hamarosan jönnek az új részek.
Kicsit túl tolta a cipő sarkát.
Taylor Swift punknak öltözött.
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Gyermeket vár a színésznő.