A vicces emberek tényleg okosabbak?
Nagyon sok tanulmány készült már ezzel kapcsolatban, és sokan meglepődnek ezek eredményén. Albert Einstein például gyermekkorában egy humoros személyiség volt. Kimondhatjuk bátran, hogy az intelligencia és a humor között bizony van összefüggés.
A sötét humort kedvelőknek például magasabb az IQ szintjük, ezt már ausztriai kutatók is felfedezték. A kutatás összefoglalójában kifejtették, hogy az érzelmi, valamint a kognitív képességekre is szükség van ahhoz, hogy valaki fel tudja dolgozni a humort. Az elemzésben kitértek arra is, hogy ezeknek az embereknek a non-verbális és a verbális intelligenciája is sokkal magasabb, és nem igazán szenvednek hangulatzavarban, valamint egyáltalán nem agresszívek. Őket bizonyára rabul ejti majd a Hátsó Gondolatok társasjáték is.
Hogyan lehet szert tenni erre a képességre?
A vidám és humoros emberek közelségét mindenki szereti. Nagyon vonzó tulajdonságuk, hogy magas az érzelmi intelligenciájuk, ezért egy közösségben vagy egy párkapcsolatban is szívesen vagyunk a társaságukban. Azok a pszichológusok, akik kimondottan az evolúciós fejlődéssel foglalkoznak “örökítő tulajdonság”-nak aposztrofálják ezt, hiszen párválasztáskor a partner is sokat nyerhet. Az ilyen beállítottságú emberek általában sokkal hosszabb párkapcsolatban élnek, mint humort nélkülöző társaik.
Többféle humorstílus van
Pozitív humorstílusúak azok az emberek, akik a humort arra használják, hogy a konfliktusokat csökkentsék és a kapcsolataikat javítsák. Ezeknél a személyeknél megfigyelhető, hogy párjaik sokkal nyugodtabbak, és a kapcsolatuk is sokkal nyitottabban alakul. A naponta előforduló stresszt ez nagyban csökkenti, így sokkal boldogabb életet élhetnek. A Bohéma Games által kínált felnőtt társasjátékokat bárki kipróbálhatja, ha egy kis vidámságra vágyik.
A szarkazmus a másik humorfajta, amely a gúny és az önirónia keveréke. Azonban ezzel a stílussal csak elidegeníteni lehet a barátokat és a társakat is. Akik nem idegenkednek ettől a stílustól, azokra előbb vagy utóbb súlyos depresszió is várhat.
Milyen neurobiológiai háttere van a humornak és az intelligenciának?
A humoros emberek nemcsak megnevettetik a többi embert, hanem ők maguk is sokkal vidámabbak lesznek. A nevetés agyi elváltozásokat okoz, és ezt már a neurobiológia is kimutatta. Ez az, ami magyarázatul szolgál az intelligencia és a humor közötti kötődésre.
A tanulmányokban kitértek arra, hogy öröm esetén vagy szórakozás közben megemelkedik a dopaminszint az agyban, és ettől nagyon jól érzi magát mindenki, miközben az agyban megtalálható tanulási központok is megnyílnak. Ez a kombó vezet el a rugalmasabb gondolkodásmódhoz és a kreativitáshoz.
Sokkal sikeresebbek a humoros emberek
Mivel a humor rengeteg magabiztosságot ad, ezért ezek az emberek sokkal sikeresebbek is, hiszen képesek mindenkit megnevettetni és nagyon jól kommunikálnak. Nagyon hatékony eszköz a mindennapi életben a humor, csak jól kell használni.
Ajánlott cikkek
Legolvasottabb hírek
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Egykor nagyon közel álltak egymáshoz.
Ismét együtt pózoltak.
Kemény kritika érte a hírességet.
Szentül hiszik, hogy a kollégának benne volt a keze a dologban.
Működött köztük a kémia.
Nemrég közös fotót posztoltak.
Az énekesnőnek elege lett.
Így került be a párja a klipjébe.
Hailie Jade áldott állapotban van.