Vissza a jövőbe – számítógéppel
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
25 év után megérkezett a Vissza a jövőbe trilógia folytatása, PC-játék formájában!


A Telltale Games jóvoltából december 22-től mi is átélhetünk egy teljesen új kalandot Marty McFly és Dr. Emmett Brown főszereplésével. „It's About Time!” lett a címe az első résznek, amely egy ötrészesre tervezett sorozat első játéka.
A történet a Vissza a jövőbe filmsorozat harmadik része után játszódik egy fél évvel. Az első játékban Martynak a DeLorean időgép segítségével vissza kell térnie az időben, hogy segítséget nyújtson a fiatal Emmetnek, különben örökre felborul a tér-idő-kontinuum.
Bob Gale, a filmek társalkotója és írója a következőket nyilatkozta a játékkal kapcsolatban: „A Telltale Vissza a jövőbe játéka az első olyan videojáték a tér-idő-kontinuumban, mely tényleg méltó a Vissza a jövőbe névre. Marty McFly és Brown Doki új kalandjai igazán hűek a filmek szellemiségéhez, és nem is lehetnék boldogabb azzal a munkaviszonnyal, amit kialakítottam a Telltale csapatával. A játékban a játékosok rengeteg újdonságot tudhatnak meg a karakterek és Hill Valley múltjáról, és néhány érdekes idővonallal is találkoznak. Ez egy játék azoknak, akik szerették a filmeket, amit azok készítettek, akik szerették a filmeket.”
Érdekeség, hogy Cristopher Lloyd a saját hangját is kölcsönözte a karakterének, és minden egyes megvásárolt játék után egy dollárt adományoznak a vásárlók Michael J.Fox Parkinson alapítványának.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A letartóztatási képén rá sem ismerni.
Tegnap volt az első meghallgatás.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.