Selena Gomez mindenképpen anya akar lenni
A híresség számára kihívásokkal jár a családalapítás, de sosem fog lemondani erről.
hirdetésSelena Gomez nemrég árulta el, hogy a betegsége miatt kihívásokkal néz szembe a családalapítás terén: nem tudja kihordani a gyermekét, így az örökbefogadás vagy a béranya esetében az opció.
Gomez hozzátette, bár nehéz volt feldolgozni ezt a helyzetet, de így vagy úgy, az a kisbaba "az ő gyermeke lesz és csak ez számít."
A Life & Style forrása szerint az énekesnő mindenképpen szeretne anya lenni, ezért aztán sosem fogja feladni ezt az álmát. Szerelme, Benny Blanco pedig nagyon támogatja:
Amikor komolyra fordultak köztük a dolgok, akkor Selena elmesélte neki a helyzetét, tehát Benny mindig is tudott a kihívásokról. Ő öntötte bele a bátorságot, hogy nyilvánosan is beszéljen erről, mert ebben abszolút semmi szégyellnivaló sincs.
- mondta a bennfentes.
A pár szerettei egyáltalán nem lepődnének meg rajta, ha hamarosan családot alapítanának:
Selena és Benny beszélgettek már az örökbefogadásról és a béranyázásról is. Talán már bele is kezdtek a procedúrába. A tervük az, hogy először legyen esküvő, aztán gyerekek - de nem akarnak sokat várni. Azt sem bánnák, ha a lagzi előtt jönne az első gyerek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











