Harry Potter elbúcsúzott McGalagony professzortól - így tisztelgett Maggie Smith előtt Daniel Radcliffe
Tegnap hunyt el Maggie Smith, Daniel Radcliffe a közös emlékeiket idézte fel.
Tegnap, 89 éves korában hunyt el Maggie Smith, akit leginkább a Harry Potter-filmek McGalagony professzoraként ismerhetett a nagyközönség. A színésznő megtestesítette mindazt, amit a történet szerint a professzor képviselt: szigorú volt de igazságos, emellett rendkívül szórakoztatóan éles nyevű.
A Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe így búcsúzott tőle:
Amikor először találkoztam Maggie Smith-szel, 9 éves voltam és a David Copperfield jeleneteit próbáltuk, ami életem első munkája volt. Semmit nem tudtam róla, csak azt, hogy a szüleim odáig voltak a ténytől, hogy vele fogok dolgozni. A másik, amit tudtam róla, hogy megkapta a "dáma" titulust, így megkérdeztem tőle, szeretné-e, ha így szólítanám. Elnevette magát és valami ilyesmit mondott: "Ne légy nevetséges!" Emlékszem, mennyire izgultam, amikor találkoztunk, de ő azonnal megnyugtatott. Elképesztően kedves volt velem, és utána abban a szerencsében részesültem, hogy további 10 éven át együtt dolgozhattam vele a Harry Potter-filmekben.
- írta, majd így folytatta:
Elképesztő intellektus volt, csodálatosan éles nyelvvel, aki egyszerre tudott elbűvölni és zavarba hozni - és mint ahogy mindenki mondja, hihetetlenül szórakoztató volt. Mindig nagyon szerencsésnek fogom tartani magam, hogy együtt dolgozhattam vele. A "legenda" szót gyakran agyonhasználják, de ha valakire tényleg igaz ez a jelző a szakmában, akkor az ő. Köszönöm, Maggie.
- írta.
via Variety
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Pár éve már nem szerepelt semmiben.
Az írónő az új megjelenései kapcsán adott interjút nekünk.
Szakíthatott a páros?
Ezek a kérdések nagyon zavarják.
Elhagyta magát a szakértők szerint.
Timothée Chalamet szerepre készülhet?
Kiderült, miért volt furcsa a színésznő egy interjún.
Lehet, hogy ők lesznek az új álompár?
Élvezték a közösen töltött estét.
Nem bírja, hogy messze vannak egymástól.