Starity

Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint

Ma, 16:29   |   Szerző: LexiCobain

A producer bulijai messze földön híresek voltak, melyekre Hollywood krémje kapott meghívást.

hirdetés

A P. Diddy körüli botrány nemhogy elülne, de egyre többekről derül ki, hogy részt vettek azokon. Sokan nyilvánosan osztották meg a tapasztalataikat, míg mások inkább hallgatnak és inkább elfelejtenék, hogy valaha is részt vettek ezeken az eseményeken. Cikkünkben most összeszedtük, hogy az évek során mi mindent osztottak meg a hírességek a hírhedt mulatságokról.

Marlon Wayans

Egy rajongója vágta a Feketék fehéren sztárjának a képébe, hogy korábban csak úgy büszkélkedett azzal, hogy Diddy partijainak rendszeres látogatója volt – 15 évig járt ezekre a bulikra.

Azt mondtad, korán eljöttél P. Diddy bulijairól, de szerintem ez baromság! Az igazság szabaddá tesz

– üzente egyik rajongója Marlonnak, mire ő ekképp felelt:

Így igaz és most is kitartok emellett. Soha nem láttam és nem vettem részt másban, csak jó hangulatban és energiában, kizárólag RUHÁBAN! Én nem is sietek letörölni a régi tweetjeimet vagy ilyesmi. Nincs mit rejtegetnem. Ennyi az egész.

Usher

Diddy volt az, aki felfedezte a tinédzser Ushert, és mint a mentora, magához költöztette a feltörekvő tehetséget a '90-es években. Usher 2004-ben a Rolling Stone magazinnak mesélt arról, milyen is volt ez az időszak és hogy ő miképpen élte meg.

Kinyitottál egy ajtót és azt láttad, ahogy valaki ott hancúrozik vagy épp egy rakás ember tart orgiát. Sosem tudhattad, hogy mi fog történni. Azért mentem oda, hogy megtudjam, milyen is ez az életvitel és láttam, amit láttam. Nem tudom, képes lennék-e beleélni magam és megérteni, minek is voltam a szemtanúja. Megvolt bennem a kíváncsiság, de nem értettem. Őrület volt. Egyszerűen őrület.

Ashton Kutcher

Amikor a Hot Onesban a kedvenc Diddy parti sztorijáról kérdezték, a színész kitérően fogalmazott, mondván, hogy rengeteg bulin vett részt, ezért nem tudna egyet kiemelni közülük.

Végigcikázok az emlékeken. Diddy-féle bulis emlékek, ez egy igen különös nosztalgiavonat. Ha az ember szingli, nincs nagyszerűbb ember a világon, akivel együtt lóghatnál, mint ő. Mindegy is, ez 20 évvel ezelőtt volt, sokat buliztunk együtt

– vallotta Kutcher James Cordennek.

50 Cent

Mindig is nagyon nyílt voltam azzal kapcsolatban, hogy nem járok Puffy partijaira és csinálok hasonló sz*rságokat. Évekig kerültem ezt az egészet. Egyszerűen kényelmetlen, rossz energia kapcsolható hozzá

– nyilatkozta 2024 augusztusában a Hollywood Reporternek az eredetileg Curtis Jackson névre hallgató rapper, aki saját bevallása szerint 2001-ben találkozott először Diddyvel, jelenleg pedig egy leleplező dokusorozatot forgat kollégájáról a Netflix számára.

Ray J

Az énekes korábban a mentoraként hivatkozott Diddyre, és saját bevallása szerint nagyon megdöbbentette, amikor korábbi pártfogóját letartóztatták.

Mi sosem láttunk olyasmit, amiről a híradások szólnak és amik kiderülnek. Sosem jártam olyan szobákban, amiről az emberek beszélnek, még a létezésükről sem volt tudomásom

– magyarázta Ray J a CNN-nek, aki több Diddy-bulin is részt vett az évek során és mindig felnézett az oly sok mindennel vádolt férfire.

Khloe Kardashian

A Keeping Up with the Kardashians egy 2014-es adásában Khloe arról mesélt nővérének Kourtney-nak, hogy micsoda „ereszd el a hajam” banzájban vett részt a hétvége folyamán.

Egy rakás baráttal töltöttem a hétvégét. Még le sem feküdtem. Hajnali fél 6-kor indult a gépem. Nos, ami a partit illeti, a vendégek fele s*ggpucéran mulatott

– osztotta meg a részleteket Khloe, ám amikor Kourtney közös barátjukat, Khadijah Haqqot faggatta volna a további kulisszatitkokról, a fiatalabbi Kardashian rászólt Haqqra, hogy hallgasson.

Kendra Wilkinson

A többségtől eltérően Hugh Hefner exe meg sem próbálta menteni a menthetőt: beismerte, hogy igenis részt vett P. bulijain és jól is érezte magát.

Emlékszem, egy vagy két bulira mentem el. Fiatalon nagyon jól szórakoztam. Sosem láttam, hogy valami rossz dolog történt volna. Véleményem szerint a szex az csak szex. Nem azt mondom, hogy semmi rossz dolog nem történt ezeken a bulikon, csupán azt, hogy velem semmi rossz nem történt.

Ice Cube

A rapper szeptember 22-ei Las Vegas-i fellépésén öntött tiszta vizet a pohárba:

Közel 40 éve vagyok színpadi figura és most megmondom a tutit nektek. W.C. és én sosem vettünk részt Diddy bulijain, így nem kell amiatt aggódnotok, hogy viszontláttok minket azokon a kib*szott felvételeken.

Lance Bass

Sosem volt időm arra, hogy elmenjek egy Diddy-partira. Teljesen meg is feledkeztem róla, hogy ő nyitotta meg a fellépéseinket az utolsó turnénkon, csak most ugrott be, hogy mindez kiderült. Szörnyű!

– elevenített fel az énekes, aki az *NSYNC-kel és Diddyvel turnézott 2002-ben.

Sosem kedveltem őt. A turnénk utolsó állomásán, Orlandóban azzal tömte Justin [Timberlake] fejét, hogy Pattanj meg ezektől a rohadékoktól! Kezdj szólókarrierbe! Szabadulj meg tőlük!.

Russell Brand

A színész 2010-ben, a Felhangolva című film forgatásán dolgozott együtt Puff Daddyvel, ám a tapasztalat közel sem volt lelkesítő a számára, amire ekképpen emlékezett vissza:

Diddy rávett egy vegasi kuruccanásra. Ő egy nagyon intenzív ember. Valószínűleg azért ilyen, mert a semmiből jött és mostanra nagyon-nagyon erőteljes lett. A hozzá hasonlóak nagyon intenzívek. Kedvelem őt, nagyon befolyásos... Nagyon nehéz nem megtenni valamit, amiről ő azt gondolja, hogy meg kellene tenned, még ha neked nincs is kedved hozzá... úgyis megteszed, mert nem akarsz csalódást okozni neki. Ilyen messzire ér a karja.

P!NK

Pink azzal vonta magára a figyelmet, hogy látszólag Diddy letartóztatásával egyidőben törölte a bejegyzéseit a Twitter utódjáról, az X-ről. Sokan arra gyanakodtak ezt látva, hogy talán köze van a történtekhez, ő azonban eloszlatta a személye körüli homályt.

Nem tudom, miért kerültem a címlapokra ezen a héten, de február 6-án csináltam az én kis nagytakarításomat a Twitteren. Nincs igazság a héten elterjedt pletykákban, és bár futólag találkoztam emberekkel, nem állok kapcsolatban az említettekkel.

LeBron James

A közelmúltban járta be ismét a sajtót az a négy évvel ezelőtti videófelvétel, melyen a világklasszis sportoló a rapper legendás mulatságairól beszél.

Hé, mindenki tudja, hogy senki nem csinál a Diddyéhez fogható partit!

Damon Dash

Nem jártam azokra a partikra, illetve elmentem egyre, a Hamptonsba, úgy körülbelül 20 évvel ezelőtt Aaliyah-val és ennyi. Akkoriban rengetegen jártak ezekre a bulikra. Hamptonsban azonban semmi rossz nem történik. Ez volt az a nap, amikor meismerkedtem Aaliyah-val... Együtt lógtunk, aztán távoztunk, ennyi történt csupán. És ez is 20 éve volt

– elevenített fel Damon.

Ellen DeGeneres

A népszerű műsorvezetőnő az évek során számtalanszor meginterjúvolta P. Diddyt, 2018-ban pedig elárulta, hogy többször buliztak már együtt a múltban. Miután a producer elkésett az egyik forgatásról, Ellen megkérte őt, hogy ne túl későn toppanjon be az általa rendezett legközelebbi partira.

Ne gyere túl későn, mert amikor te felbukkansz egy partin, ott a buli csak akkor indul el igazán

– mondta Diddynek Ellen.

Rosie O'Donnell

A komikus összesen egyszer találkozott a rapperrel, amikor egy rövid ideig szomszédok voltak. Egy szilveszteri bulira átment Diddyhez a családjával, ám az ajtónálló hazazavarta őket.

Hogyan élhet valaki annak tudatában, hogy ilyen dolgokat tett, közben játssza a közembert és folytatja a disznóságokat? [...] Szexkereskedelem? Ez komoly dolog, haver. Aztán még találtak nála 1000 üveg babaolajat. Életem hátralévő részében ezek járnak majd a fejemben.

via TooFab

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek