Starity

Kínos díjátadószezonnak néz elébe Brad Pitt és Angelina Jolie

Tegnap, 23:56   |   Szerző: Four

A két színész egyaránt díjakért kampányol ebben a szezonban, de ez azzal jár, hogy többször is összefuthatnak.

hirdetés

Kellemetlen pár hónapnak néz elébe Angelina Jolie és Brad Pitt, mert ugyan még csak most kezdődött a díjátadószezon, de már majdnem egymásba botlottaka velencei filmfesztiválon. 

A két sztár nyolc éve pereskedik, és az In Touch Weekly forrása szerint Pitt egyáltalán nem örül neki, hogy Jolie visszatért Hollywoodba, méghozzá az elég fajsúlyosnak tűnő Maria című filmmel.

Brad eléggé hozzászokott, hogy minden évben van egy díjnyertes filmje a produkciós irodájának köszönhetően. A Plan B valamelyik filmje mindig nyer valamit, de újdonság számára, hogy most Angeina is képbe került. 

- mondta az illető. 

Nem is akárhogyan: a velencei filmfesztiválon nyolcperces tapsviharral díjazták a fent említett filmjét, Jolie alakítását pedig "szívszorítónak" nevezték a kritikusok. 

A szakítás óta Angelina próbált távol maradni a nyilvánosságtól, sosem szeretett Hollywoodban smúzolni, de idén ez megváltozott, mert sokak szerint Oscar-díjra esélyes a filmje. Ezt pedig azt jelenti, szeretné éreztetni a szakmával, hogy nagyon is jelen van a filmiparban. Bradet nagyon idegesíti, hogy akármikor összefuthat Angelinával. 

- tette hozzá a forrás. 

Ettől függetlenül a bennfetes szerint Bradet még mindig többen kedvelik a nagyöregek közül a szakmában, és ezért sokan az ő oldalára álltak - ami viszont Angelina számára teheti kínossá a következő időszakot. 

Embed from Getty Images

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek