Starity

Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal

Ma, 06:56   |   Szerző: LexiCobain

Legfrissebb értesüléseink szerint sokaknak van félnivalója, mióta a producert letartóztatták.

hirdetés
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Fotó: Getty Images

A hajmeresztő történeteknek se vége, se hossza, ami P. Diddy egykor híres volt partijait illeti. A zenei producert számtalan bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, többek között szexkereskedelemmel, kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaéléssel és nemi erőszakkal, így aligha meglepő, hogy az ügyét tárgyaló bíró nem engedett a kérésének és az általa felajánlott 100 millió dollárt sem fogadta el óvadékként a szabadlábra helyezésének zálogaként.

Amerika legnagyobb zenei vezetői állítólag bőszen pánikolnak, mert egy vezető ügyvéd arra figyelemztetett, hogy Sean Combs bűntársainak neve rövidesen nyilvánosságra kerül majd, a lista pedig sokkolónak ígérkezik.

A legmagasabb szinteken lévő személyek közül sokan – köztük művészek, vezetők, menedzserek és sokan mások –, nem alszanak jól mostanában. Aggódniuk kell azoknak is, akik tudatosan hagyták és / vagy bátorították ezt a viselkedést, miközben csendben maradtak és nem szólaltak fel az ügyben

– nyilakozta Bryan Freedman a PageSixnek.

Azok az emberek, akik szoros közelségben dolgoztak együtt Diddyvel, biztos vagyok benne, hogy majréznak, és csak a Jóisten tudja, mi történt velük

– nyilatkozta egy bennfentes.

Múlt hónapban Suge Knight, egykori lemezkiadó vezető és Diddy riválisa (aki jelenleg emberölés miatt van börtönben), azt állította a NewsNationnek, hogy Diddy korábbi munkatársa, „Tubby” Holiday is bűnös: az volt a feladata, hogy lányokat szerezzen szexuális kereskedés céljából.

Ennek a srácnak az volt a dolga, hogy kiskorú és szexelni vágyó lányokat hajtson fel az alkalmazottak és más művészek számára.

Holiday jelenleg a Giant Records elnöke és a Black Music Action Coalition alapítója – sajtóképviselője azonban nem reagált a PageSix megkeresésére.

Mindenki ismer olyasvalakit, aki együtt bulizott Diddyvel. Több, mint 5000 olyan ember lehet, aki olyasmit láthatott, ami miatt aggódnia kellett volna.

via PageSix

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek