X-Faktor-koncert az Arénában
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2010 az X-Faktor éve, ezt már mindenki tudja; sőt, azt is, hogy a 12 döntős koncertet adott a Papp László Sportarénában. Méghozzá kétszer is!


Óriási show-val búcsúzott a 12 döntős és a mentorok a közönségtől december 22-én és 23-án a Papp László Sportarénában. Több mint 12 ezer ember volt kíváncsi az X döntőseinek koncertjére.
Mivel a jegyeket az első koncertre nagyon gyorsan elkapkodták, így a szervezők még egy ráadáskoncertet is rendeztek a rajongóknak, amely szintén nagy érdeklődést váltott ki.
A nagy sikerű mentordal után szólóban és párban is énekeltek a döntősök. Olyan számok csendültek fel, mint Takács Nikolas Hallelujah-ja, Wolf Kati From Sarah With Love-ja vagy éppen a Csík zenekar Most múlik pontosan című dala Janicsák Veca előadásában, és természetesen a Király L. Norbi-féle megőrülés sem maradhatott el. A duettek a következőképpen néztek ki: Vastag Csaba Király L. Norbival, Takács Nikolas Wolf Katival, és Janicsák Veca pedig Vastag Tomival. Természetesen négy közös produkcióval is készült a 12 döntős.
A legnagyobb ováció a három döntősnek, valamint az X legjobb női hangjának, Janicsák Vecának jutott. Persze ennek ellenére a többieknek is örültek, hiszen ilyen lehetőség nem adódik minden nap az ember életében.
Ezúton gratulálunk a 12 döntősnek, hiszen nagy utat tettek meg, és mindannyian kiváló előadóvá értek.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Interjút adott a színész.
Kifütyülték a Super Bowlon
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!
Visszatért a Velünk véget írónője.
Fehérneműben pózolt.