Starity

Mégsem készül el a Dögölj meg, John Tucker folytatása?

Ma, 05:40   |   Szerző: LexiCobain

A 2006-ban bemutatott romantikus vígjáték sztárja semmit nem tud a folytatásról.

hirdetés

Néhány hónappal korábban derült ki, hogy már készül a forgatókönyv a Jesse Metcalfe, Ashanti, Arielle Kebbel, Sophia Bush, Brittany Snow és Penn Badgley főszereplésével készült 2006-os vígjátékhoz. Egy nemrég készült interjúban a címszereplőt életre keltő Jesse azonban lehangoló hírt osztott meg a rajongókkal, mondván, hogy nem tud semmit azzal kapcsolatban, hogy hol tartanak a munkálatok.

Fotó: 20th Century Fox

Nemrég érdeklődtem [a készítőknél] azzal kapcsolatban, hogy milyen fejlemények vannak, de nem hiszem, hogy vannak egyáltalán. Az emberek még mindig beszélnek róla. Szívesen segítenék az ügy előremozdításában, de nem igazán tudom, hogyan tehetném meg

– nyilatkozta az Us Weeklynek a színész, aki elárulta, hogy a film sikere és népszerűsége őt is meglepte, különösen annak tekintetében, hogy a kritikusok nagyon alulértékelték a produkciót.

Nagyon kedveltem a hölgyeket, akikkel volt szerencsém együtt dolgozni. Igazán. Úgy gondoltam, mindannyian nagyszerűek és egyediek a maguk különleges módján. Véleményem szerint az ő közös nevezőjük az, hogy mindannyian nagyon intelligensek.

Fotó: 20th Century Fox

Jesse arra a szóbeszédre is reagált az interjúban, miszerint a film második részében az általa megformált Johnnak már van egy lánya. A kérdésre, hogy szerinte ki alakíthatná a gyermekét, így felelt:

Őszintén szólva, nem vagyok olyan jártas a színészek tekintetében ebben a korosztályban, úgyhogy végeznem kell némi kutatást és utána beszélhetünk a dologról. Az azonban biztos, hogy ez egy jó lehetőség számomra, hogy egy tehetséges, fiatal, feltörekvő tehetséggel dolgozzak együtt.

Fotó: 20th Century Fox

via JustJared

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek