Úgy néz ki, 2 év házasság után Kanye West megint válni készül
A rapper és felesége, Bianca Censori sokak szerint már egy ideje különköltözött egymástól.
Kanye West újra válni készül: a TMZ információi szerint a rapper két év házasság után szakított feleségével, Bianca Censorival, akivel az utóbbi hetekben nem igazán mutatkozott együtt.
A hírportál szerint West és Censori pár hete megszellőztették a barátaiknak, hogy nincsenek már együtt. Sőt, állítólag West azt is elárulta az ismerőseinek, hogy a válás után Tokióba szeretne költözni. Bianca pedig a TMZ szerint visszautazott a hazájába, Ausztráliába, ahol a családja mellett vigasztalódik.
Utoljára szeptemberben fotózták együtt a két hírességet, a rapper ügyvédje pedig egyelőre nem nyilatkozott a fejleményekről.
Kanye 2022. decemberében vette feleségül a 29 éves Censorit, a ceremónia titkosan zajlott ezért sokáig nem is lehetett tudni, hogy hivatalosan is egybekeltek-e. West az ismerősei szerint "vallási okokból" döntött ilyen gyorsan a lagzi mellett, illetve, hogy megünnepelje a szerelmüket.
A sokat mutató outfitjeiről elhíresült Censori minden jel szerint nem lopta be magát Kanye exének, Kim Kardashiannak szívébe, akit ismerősei szerint borzasztóan zavart Bianca egy-két nagyon merész outfitje, és fel is szólította a lányt, hogy a gyerekei jelenlétében öltözködjön visszafogottabban.
via Page Six
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Egykor nagyon közel álltak egymáshoz.
Óriási lagzit csaptak a szerelmével.
Szentül hiszik, hogy a kollégának benne volt a keze a dologban.
Összekevert két ismert színészt.
Hailie Jade áldott állapotban van.
Az énekesnőnek elege lett.