Újabb vádemelés történt Liam Payne halálának ügyében
Tovább bonyolódik az énekes tragikus halálának ügye, újabb gyanúsított van.
hirdetésIsmét vádemelés történt Liam Payne halálának ügyében: mint kiderült, annak a szállodai alkalmazottnak, név szerint Esteban Reynaldo Grassinak is bíróság előtt kell felelnie, aki az énekes halála előtt nem sokkal felhívta a hatóságokat és segítséget kért.
Egy másik dolgozó, az operatív menedzser Gilda Augustina Martín ellen szintén vádat emeltek, azt azonban nem tudni, pontosan milyen gyanú merült fel esetükben.
A hivatalos dokumentumok szerint december 19-én kell bíróság elé állniuk, a korábban már őrizetbe vett Braian Nahuel Painak és Uriel Alejandro Astrengónak pedig december 17-én lesz a tárgyalása, őket azzal vádolják, hogy drogot adtak el Payne-nek, akiről tudott volt, hogy komoly függőséggel küzd. Rogelio "Roger" Nores esetében pedig felmerült, hogy életveszélyes állapotban hagyta ott Payne-t, aki röviddel a találkozásuk után halt meg .
Sokféle elmélet keringett arról, vajon mi vezethetett az énekes haláláig, a legfrissebb információk szerint Liam menekülni próbált a hotelszobájából, miután az előcsarnokban tanúsított viselkedése miatt az alkalmazottak bezárták a lakosztályába.
A híresség ezt követően esett le az erkélyről: a tudatmódosító szerek miatt már zuhanás közben eszméletét vesztette, majd a sérülései következtében a helyszínen meghalt.
via Page Six
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Cara Delevingne az első nyíltan leszbikus nő a Playboy nyomtatott címlapján.
Harmadik gyermekét várja.
Évek óta nem vállalt színészi munkát.
Kiderült, hogy mi okozta a halálát.
Szorongást okozott nála a teste változása.
Már nem kell a régi barátainak.
A sztárpár elárulta, hogy kislány vagy kisfiú lesz-e.
Kiderült, meddig titkolták, hogy együtt vannak.
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a lányoknál.
Megtartották az esküvőt.











