Starity

Egy ágyban alszanak a Vastag tesvérek

2010. december 28. 11:11   |   Szerző: Rap4ever8

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csaba, Tomi és Balázs gyerekkorukban gyakran egy ágyban aludtak, de ez a szokás nem tűnt el teljesen.

hirdetés
Egy ágyban alszanak a Vastag tesvérek

Ha valaki meghallja, hogy Vastag tesók, akkor azonnal Vastag Csaba és Vastag Tomi jut eszébe. Ez persze nem baj, mert a két fiú hatalmas népszerűségre tett szert az X-Faktor által. Az igazság azonban az, hogy a fiúknak van egy harmadik testvérük is, Balázs, akiről sokan nem tudnak.

A fivérek gyerekkorukban gyakran egy ágyban aludtak anyagi helyzetük miatt, de ez a szokás nem tűnt el teljesen. Ha mindhárman együtt vannak, akkor néha még most is képesek együtt aludni.

A fiúk a következőt mesélték kissé különös szokásukról: „Ez még a gyerekkorunkból jött. A szüleink ugyanis szinte a két kezükkel, maguk építették a házunkat, mint a legtöbb, nem túl tehetős ember akkoriban. Az apukánknak az volt a módszere, hogy minden munkához hívott egy mesterembert, de csak egy napra. Elleste a fogásokat, aztán ő maga folytatta a munkát. Persze pénz is kell az építkezéshez, ami mindig elfogyott. Így aztán hosszú évekig csak a ház egy szobája volt lakható, ebben bújt össze az egész család. Megszoktuk a fizikai közelséget, s azt, hogy jóban-rosszban a lehető legszorosabban összetartsunk.” 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek