Cher Lloyd és Will.I.Am mégis együtt dolgozik
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Will.I.Amnek csupán csak egy közös dallal kell beérnie, hiszen Cher nagylemeze már nem teljesen az ő hatásköre.
hirdetés
Cher Lloyd és Will.I.Am mégis együtt dolgozik, vagyis inkább dolgozott, hiszen a rapper Twitteren érdeklődte meg Chertől, hogy mikor jelentessék meg közös dalukat, melyet az X Factor vége után egy nappal rögzítettek Londonban. A BEP sztárja remeknek nevezte a közös munkát, ám a kérdésre az énekesnő nem válaszolt. Talán megvárják a januárt a kiadással, hogy az új év első slágerei közt tarthassuk számon a dalt.
Willnek viszont úgy tűnik, máris több jutott Cherből, mint azt a szerződésben leírták, hiszen „csak” a kreatív igazgató szerepét töltheti be, s eddig egyetlen biztos duett van számon tartva, melyet nem mással, mint a gyönyörű Cheryl Cole-lal énekel majd.
Will.I.Am viszont lehet, hogy nem csak vaktában ostromolja Chert, hiszen még mindig igen komolyan gondolja, hogy ha lejár a sycós szerződés, akkor megrohamozza az énekesnőt. Nos, ez még a jövő zenéje, addig bármi történhet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Brutális gyilkosság történt.
Nem teljesen erre számítottunk.
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Nem kendőzte el a véleményét.
Tokióban jártak együtt.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.













