Tavasszal érkezik a Jackass 3.5
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Jackass 3D-ből kimaradt jelenetekről sem fognak lemaradni a rajongók, ugyanis ezeket online fogják megosztani a készítők, később pedig DVD-n is kiadják.
A Jackass 3D készítői több órányi felvett anyaggal rendelkeznek, mint amennyit a nézők a mozikban láthattak, és mivel nem szeretnék, hogy ez kárba vesszen, így 2011 tavaszán Jackass 3.5 néven online fogják terjeszteni.
A harmadik rész sikerének köszönhetően a majd' egy részre elegendő kimaradt jeleneteket a készítők tavasszal, heti rendszerességel online fogják megosztani – ezek a videók különböző hosszúságúak lesznek, és új szívatásokat, ökörségeket fognak bemutatni. Továbbá az is felmerült, hogy ezeket az online epizódokat egy negyedik részként, kis késéssel DVD-n is kiadják majd. A megjelenéssel kapcsolatban Johnny Knoxville elmondta, hogy néhány részt Európában is leforgattak, kifejezetten a 3.5-höz.
„A Jackass 3D forgatása során két filmhez elegendő anyagot is felvettünk, így rengeteg rész nem fog szerepelni a filmben. Szerencsére ezeket is mindenki láthatja majd a Jackass 3.5-ben. Forgattunk néhány részt Európában is, kifejezetten a 3.5-höz” – mondta Johnny Knoxville.
A filmsorozat harmadik része az USA-ban október 15-én került a mozikba, és világszerte 155 millió dollár bevételt termelt.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.