Cristiano Ronaldo melegbárban járt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A világhírű portugál focistát – aki rengeteg női rajongóval is büszkélkedhet – az N'Sync egykori tagjával látták New York egyik meleg-szórakozóhelyén.


A brit Daily Star szerint a Real Madrid játékosát, Ro
naldót látták New York egyik melegbárjában.„A játékost Lance Bass, az N'Sync egykori tagja kísérte el, aki 2006-ban nyíltan felvállalta homoszexualitását, majd a melegek egyik ikonjának választottak meg. Úgy tűnik, hogy Cristiano minden meleg férfi álma” – írta a brit napilap.
Egy forrás elmondta a Daily Starnak, hogy a két jó barát sok idő töltött egymás társaságában, beszélgettek, és Cristiano nagyon boldognak tűnt.
Az újság hasábjain olvasható, hogy a focista a téli vakációját tölti az Egyesült Államokban jelenlegi barátnőjével, az orosz modellel, Irina Sheikkel. Majd megemlítették Paris Hilton egyik tavalyi nyilatkozatát, amit azután mondott, hogy őt is hírbe hozták a portugál labdarúgóval: „Sosem járnék egy ilyen nőies emberrel.”

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Először adott interjút Kate Cassidy.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.