Magazin - Celebhírek
Callum Turner: Dua Lipa a világ legszebb nője
Callum Turner azonnal azt gondolta, hogy menyasszonya, Dua Lipa a "világ legszebb nője", amikor a pár először találkozott.
Két sikertelen házasság után, 40 fölött talált rá önmagára Anna Camp: „Soha nem késő önmagad legigazibb formájává válni!”
A férfiak a múltéi – a színésznő rájött, hogy a saját neméhez vonzódik.
Jennifer Lopez reagált a pletykára, hogy a csillagjegyük alapján rúgta ki a táncosait
Most végre kiderült az igazság.
"Nem bennünk, hanem benned van a hiba!" - J.Lo első exférje kiakadt az énekesnőre
Nagyon kiakadt rá az exe.
Házaspárként először lépett a vörös szőnyegre Selena Gomez és Benny Blanco
Már majdnem egy hónap eltelt azóta, hogy a színésznő és a producer kimondta a boldogító igent.
Hosszú évek után először nyilatkozott Zac Efronhoz fűződő kapcsolatáról Vanessa Hudgens
Vanessa és Zac a High School Musical című filmsorozat forgatása során szerettek egymásba – kapcsolatuk öt évig tartott.
Így tartja életben a szerelmet a távolból is Dua Lipa és Callum Turner
Jelenleg távkapcsolatban élnek egymással.
"Remeteként élt" Kate Cassidy Liam Payne halála után: így meséltek róla a barátai
Nagyon aggódtak érte.
Spanyolországban ment férjhez Antonio Banderas lánya, Stella!
Új fotó készült a színész lányáról: hétvégén fogadott örök hűséget szerelmének Stella.
Nicole Kidman nem rágódik a múlton: tovább akar lépni
A színésznőről nemrég derült ki, hogy válófélben van, de próbál pozitívan állni a változáshoz.
Selena Gomez reagált Hailey Bieber megjegyzéseire
Selena Gomez reagált Hailey Bieber megjegyzéseire, és azt kérte rajongóitól, hogy „hagyják békén a lányt”.
A Velünk véget ér több színészét is beidézték tanúskodni
Kiderült, hogy a film több szereplőjét is beidézték Blake Lively és Justin Baldoni ügyében.
Jennifer Lopez elárulta, ki csókolt a legjobban
Jennifer Lopez szerint Brett Goldstein csókol a legjobban azok közül, akikvel valaha dolgozott.
Hailey Bieber szerint ilyen érzés, hogy mindig Selena Gomezhez hasonlítják
A modell elárulta, milyen érzés, hogy mindig a férje exéhez hasonlítják.
Gwyneth Paltrow irigyelték a barátai Timothée Chalamet miatt
Gwyneth Paltrow elárulta, hogy a barátai irigyelték a csókjelenetét Timothée Chalamet-vel.
Szó sincs békülésről! Közel egy éve nem beszél egymással Taylor Swift és Blake Lively
A The Fate of Ophelia énekesnője és a Gossip Girl sztárja egykor nagyon közel álltak egymáshoz – a popsztár a színésznő lányainak keresztanyja.
Britney Spears szerint exférje az ő fájdalmából akar meggazdagodni: „Ha szeretsz valakit, nem alázod meg!”
Sérelmezi, hogy exe, Kevin miket állít róla és házasságukról.
Selena Gomez nyilvánosságra hozta, milyen értékes tanácsot adott neki Taylor Swift
Hosszú évek óta barátnők.
Ezért nem jelent meg az idei Victoria's Secret Fashion Show-n Tyra Banks
Ő volt a márka első színesbőrű „angyala”.
Így ünnepelte a Victoria's Secret Fashion Show sikerét Gigi és Bella Hadid
Mindkét szőke szépség végiglejtett a Victoria's Secret kifutóján október 15-én, a New York-i Fashion Show-n.
Második gyermekével várandós Sofia Richie
A 27 éves modell az Instagramon keresztül hozta nyilvánosságra, hogy ismét áldott állapotban van.
Barátnője szerint Taylor Swift úgy pörgeti a jótékonysági oldalakon a névtelen adományokat, mint ahogy más Instagramon lájkol
Szerinte nagyon sokat adományoz.
Palvin Barbara törött lábbal sétált végig a kifutón
Palvin Barbara törött lábbal sétált végig a Victoria's Secret divatbemutatóján.
Bella Hadid a betegsége után visszatért a kifutóra
Bella Hadid egészségügyi problémái után visszatért a Victoria's Secret divatbemutatóra.
Gwyneth Paltrow-nak fogalma sem volt róla, ki az a Timothée Chalamet
Fogalma sem volt róla, kivel dolgozik.
Kiderült, milyen címmel érkezik a Vörös, fehér és királykék folytatása
Már elkezdődtek a film forgatásának előkészítő munkálatai.
Volt férje azt állítja Britney Spears megcsalta őt egy női táncossal
Állítólag egy amszterdami fellépés után lépett félre az énekesnő.
Jim Carrey kész szerepet vállalni A Jetson család élőszereplős változatában
A The Wrap értesülései szerint a 63 éves színész jelenleg is tárgyalásokat folytat a produkció kapcsán.
Hírkereső
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Új életet kezdett, és azóta jól van.
Felbolydult New York városa.






























