Magazin - Keresés eredménye
Logan Lerman 100 órát töltött az ágyhoz kötözve
Logan Lerman új, Jaj, szia! című filmje forgatásán 100 órát töltött kikötözve egy ágyhoz.
Michael J. Fox megbánta, hogy ezt a tárgyat nem lopta el a Vissza a jövőbe forgatásáról
40 évvel ezelőtt mutatták be a mozik a filmet.
Novemberben kezdődik meg a harmadik Jumanji-film forgatása
A korábbi filmekből kilenc színész már biztosan visszatér a folytatásban is, valamint új tagokkal bővül az egyébként is népes stáb.
Tom Holland visszatért a Pókember forgatására
Tom Holland visszatért a Pókember negyedik részének forgatására az agyrázkódása után.
Luxusjachton készült A nő a tízes kabinból, de Keira Knightley szerint inkább fapados élmény volt a forgatás
Ma jelent meg a produkció.
Jensen Acklest annyira sokkolta a The Boys 5. évadának egyik jelenete, hogy kisétált a forgatásról
Nem volt felkészülve rá.
Yellowstone: Kevin Costner úgy összeveszett az egyik kollégájával, hogy lökdösődés és sírás lett a vége
Meglepő dolog derült ki róla.
Stohl András először nyilatkozott azokról a nőkről, akik jelentkeztek hozzá A Nagy Ő-be
A társkereső reality forgatása jelenleg is zajlik – most még 16 nő küzd a színész kegyeiért.
Josh Hartnett autóbalesetet szenvedett
A színészt Kanadában érte a szerencsétlenség, kórházba került a híresség.
Madelaine Petsch a Riverdale-ről: „Cheryl Blossom nélkül nem lennék az, aki vagyok”
A színésznő nagyon hálás a sorozatért és a benne játszott szerepéért.
Eddig nem látott fotókkal ünnepelte Blake Lively, hogy 18 éve jelent meg a Gossip Girl
Számos új fotót posztolt.
Tom Holland sérülése miatt leállt az új Pókember-film forgatása – Kórházba került a színész!
Kényszerpihenőre ítélték a színészt.
Miranda Cosgrove nyilvánosságra hozta, mikor kezdődik meg az iCarly-film forgatása
Újabb update érkezett a rég várt filmmel kapcsolatban, méghozzá egyenesen a főszereplőtől!
Olivia Colman úgy érzi a forgatásokon, hogy megcsalja a férjét, elmondta, miért
Olivia Colman utálja a szexjeleneteket, mert úgy érzi, mintha „hűtlen lenne” a férjéhez.
A Downton Abbey sztárját lopáson kapták - vissza kellett vinnie, amit elvitt a forgatásról
Bevallotta, hogy rájöttek a turpisságra.
Véget ért az Átkozott boszorkák 2. forgatása: cuki videót posztolt Nicole Kidman
Nicole Kidman és Sandra Bullock főszereplésével jön az Átkozott boszorkák 2.
Amanda Seyfried az új filmje miatt búcsúzott el a botoxtól
A színésznő elárulta, hogy az új filmje miatt számos dolgot fel kellett adnia a megjelenésével kapcsolatban.
Ben Affleck és Matt Damon megfogadták: annyi közös filmet készítenek, amennyit csak tudnak
Barátok és kollégák is egyben.
Jennifer Aniston a szüléshez hasonlította a sorozata forgatását
Bevallotta, mindig elfelejti, milyen nehéz.
Anne Hathaway kiosztotta a paparazzikat Az ördög Pradát visel 2 forgatásán
Nem tetszett neki a viselkedésük.
A Prime Video egy évad után törölte a Motorheadset, de még lehet remény
A Prime Video egy évad után törölte a Motorheads forgatását, de még a producerek nem adják fel.
Pierce Brosnant nem zavarja a kora
A 72 éves Pierce Brosnan nem aggódik az előrehaladott kora miatt, és „csodálatosnak” tartja, hogy még mindig dolgozik.
Valójában Meghan Markle gyerekei is részt vettek az új sorozata forgatásán - fotók!
Új fotót posztolt a híresség.
Warwick Davis visszatér a Harry Potter-sorozatba Flitwick professzorként
Ismét magára ölti a varázslótalárt.
Margot Robbie szerint az új Üvöltő szelek őrültebb lesz, mint a Saltburn
Sejteni lehet, hogy megosztó lesz.
Hoppá! Anne Hathaway jó nagyot zakózott Az ördög Pradát visel 2 forgatásán
Lezúgott egy lépcsőről a sztár.
"Alsónadrágban nyitottam ajtót a stábnak" - Austin Butler mindent elkövetett azért, hogy átérezze az új szerepét
A színész bevallotta, hogy igazából elnyomta az álom az új filmje díszletében.
Folytatódik az Emily Párizsban 5. évadának forgatása - friss fotók!
Tragédia történt a forgatáson, de máris visszatértek a készítők a munkálatokhoz.
Blake Lively máris szerepet kapott egy új filmben - de sokan nem örülnek neki
Új szerepet kapott a híresség.
Képeken az új Hagrid - új fotók a Harry Potter-sorozatból
Nagyon dolgoznal a Harry Potter sorozaton.
Kórházba szállították James Nortont
James Nortont nyakcsigolyatöréssel szállították kórházba, miután új tévésorozatának forgatásán leesett egy lóról.
Iskolás lánynak öltözött Perrie Edwards
Perrie Edwards iskolás lánynak öltözve volt látható az új videoklipjének forgatásán.
Jesse Metcalfe nem foglalkozott a Született feleségek forgatásán a drámával
Inkább másra koncentrált.
15 kulisszatitok a legnépszerűbb sorozatok forgatásáról – V. rész
Van olyan sorozat, ami máig hiányzik?
15 kulisszatitok a legnépszerűbb sorozatok forgatásáról – III. rész
Melyik sorozatot szerettétek a legjobban?
Tom Holland megmutatta az első forgatási napját
Tom Holland Pókemberként jelenik meg az első kulisszák mögötti videóban a Brand New Day-ben.
Hírkereső
Legolvasottabb hírek
Megvolt a hagyatéki eljárás.
Félig kopasz lett vagy átverés?
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Az egyik tetoválása problémát okozott.
Újra kapcsolatban van?
Anne Hathaway gyermeket vár.
A magánéletéről mesélt.
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Itt a bizonyíték a románcra.
10 évet töltött a sorozattal.






















