Magazin - Keresés eredménye
Jesy Nelson megtörte a csendet: Ezért szakítottak vőlegényével gyermekeik diagnózisa után
A Little Mix 34 éves énekesnője szeptemberben, az Instagramon jelentette be, hogy vőlegényével négy együtt töltött év után istenhozzádot mondtak egymásnak.
Hűha! Ebben a luxushotelben romantikázott Kim Kardashian és Lewis Hamilton
Már egyetlen éjszaka is egy kisebb vagyonba kerül.
Hiába az őrült szerelem: ez lehetett Bella Hadid és Adan Banuelos szakításának oka
Nemrég szakított a modell és a cowboy.
Hivatalosan is felvállalta szerelmét Billie Eilish – Párjával együtt jelentek meg a Grammy-gálán
A férfi hét évvel idősebb az énekesnőnél.
Megható szavakkal mondott köszönetet párjának Lady Gaga a Grammy-gálán
A 39 éves előadóművészt idén nyolc kategóriában jelölték Grammy-díjra, de ezek közül csak kettőt sikerült díjra váltania.
"A kedvenc emberem" - romantikus képpel köszöntötte a férjét Julia Roberts
A színésznő a férje születésnapja alkalmából rakott ki egy nagyon kedves fotót.
44 évesen szingli: Rachel Bilson elárulta, miért nem randizik és miért nem akar férjhez menni
A színésznő sosem volt még férjnél.
Életet adott harmadik gyermekének a Pretty Little Liars sztárja
Troian Bellisario megosztotta a kicsiről készült első képet.
Felesége 15 évnyi házasság után válik Rob Schneidertől
Patricia beadta a válókeresetet a színész ellen.
Ez a szőke szépség a Smallville sztárjának felesége – Tom és Jessica 12 éve vannak együtt!
A 48 éves egykori sorozatsztár máig boldog házasságban él a lovassportban utazó Jessicával.
Ő Christina Aguilera ritkán látott vőlegénye! A szerelmeseket Párizsban kapták lencsevégre
Az énekesnő és a zenész 2010-ben ismerkedtek meg egymással, és azóta is elválaszthatatlanok.
Mexikóban romantikázik Kylie Jenner és Timothée Chalamet
Cabo San Lucasban csípték el a szerelmeseket.
18+Nem mindennapi családi élmény: Jason Biggs megmutatta fiának a hírhedt pite-jelenetet
1999-ben mutatták be az első filmet.
Ez Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze Jr. 23 éve tartó házasságának titka
A Scooby Doo-filmek sztárjai 2000-ben kezdtek randevúzni egymással – máig nagyon szoros a kapcsolatuk.
9 évvel a szakítás után is közel áll egymáshoz Rachel Bilson és Hayden Christensen
A 44 éves színésznő a Let's Be Honest című podcastben mesélt exével való kapcsolatáról.
Sokkoló fordulat Jaime King magánéletében: Fél év alatt eljegyzés, titkos esküvő és válás
Hat hónap alatt mindenen túl van a színésznő.
7 éve hunyt el Andy Vajna – Özvegye megható sorokkal emlékezett a producerre
Hat évig voltak házasok – Timi máig gyászolja őt.
Kulcsár Edina szívszorító vallomást tett: Elveszítette G.w.M.-mel közös magzatát
A 35 éves modell az Instagramon hozta nyilvánosságra, hogy elveszítette a szíve alatt növekvő magzatot.
Így emlékezett volt férje az autóbalesetben elhunyt Jákli Mónikára
MMA-harcos volt férje mindenkit arra kér, hogy ne hívogassák – csendben szeretne gyászolni.
Alexander Skarsgård mindent tagad: „Nem vagyok biszexuális!”
Cáfolja a szexualitására irányuló pletykákat.
Karol G újra szingli – 3 együtt töltött év után kiadta Feid útját
Párjával három évig alkottak egy párt.
Kourtney Kardashian három éve józan – Minden bizonnyal férje, Travis Barker inspirálta
A 46 éves tévésztár már nem fogyaszt alkoholt.
Egy forrás eloszlatta a találgatásokat Megan Fox és Machine Gun Kelly kapcsolatáról
Elárulta, együtt vannak-e romantikus értelemben.
Hosszú idő után először nyilatkozott exfeleségéről, Demi Moore-ról Ashton Kutcher
Ugyan kapcsolatuk egykor viharos véget ért, a színész megbékélt a múlttal.
Barátnője 35 évvel fialatabb Sean Penn-nél – Már másfél éve alkotnak egy párt!
A 65 éves Oscar-díjas színészt és 35 évvel fiatalabb kedvesét Santa Monicában kapták lencsevégre a lesifotósok.
Nem hiszed el, ki bátorította A$AP Rockyt, hogy udvaroljon Rihannának
Valaki már azelőtt látott bennük potenciált, hogy összejöttek volna.
Megmondta a magáét! Caitlyn Jenner kimondta, mit gondol Kylie és Timothée kapcsolatáról
Lánya három éve alkot egy párt a színésszel.
Elképesztő! Ne-Yo Hugh Hefner nyomdokaiba lépett: egyszerre három barátnőt tart!
Ideálisnak tartja ezt a felállást.
Ismét kibékült egymással Jacob Elordi és Olivia Jade
A 28 éves színész és a 26 éves influenszer évek óta élnek se veled, se nélküled jellegű kapcsolatban.
Elárulta születendő gyermeke nemét Sofia Richie
A 27 éves modell második gyermekével várandós. A közelmúltban tartott nemleleplező partin készült fotók publikálásával hozta nyilvánosságra, milyen nemű...
Golden Globe? Ugyan! Bradley Cooper és Gigi Hadid ezt választotta a gála helyett
Nem vettek részt az eseményen – kiderült, mit csináltak inkább.
Szó sincs feszültségről! Scooter Braun 100%-osan megbízik Sydney Sweeney-ben
Kapcsolatuk erősebb, mint valaha.
Vége a találgatásoknak: Madelaine Petsch és Tyga még mindig egy párt alkot!
Közel egy éve találtak egymásra.
Ő Chris Pine ritkán látott szerelme! Keana pincérnőként dolgozott, amikor megismerkedtek
Közel három éve alkotnak egy párt.
Shawn Mendes új kedvese nem sokat bízott a képzeletre
Komolyodni látszik az énekes kapcsolata a színésznővel – egyre gyakrabban látják őket együtt.
Mi folyik a háttérben? Blake Shelton megszólalt a válási pletykákról
A 49 éves zenész tíz éve alkot egy párt a tőle hét évvel idősebb énekesnővel.
Ez a férfi rabolta el Elle Fanning szívét – már két éve alkotnak egy párt!
Hosszú idő után ismét együtt mutatkoztak.
Vége van? Ariana Grande nem a párjával jelent meg a Golden Globe-on! Ki a titokzatos új férfi?
Együtt kapták lencsevégre a párt.
Kendall Jenner titokban leszbikus? Így reagált a róla szóló pletykákra a modell!
Mindenképp tiszta vizet akart önteni a pohárba.
Los Angelesben romantikázott új szerelmével Shawn Mendes – fotó
Úgy tűnik, valóban egy párt alkotnak a brazil színésznővel.
Ella Hunt férjhez ment
A 27 éves színésznő az Instagramon jelentette be, hogy hozzáment zenész kedveséhez.
Hírkereső
Legolvasottabb hírek
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
A magánéletéről mesélt.
Nehéz időszakon van túl a modell.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Nem örülnek a rajongók.
Új fotók is érkeztek.
Még mindig a Velünk véget ér-ügyről van szó.
Meglepő választás az énekesnőtől.

















