Vandi profilja

Bevallom, régebben nem szerettem őt, sőt kimondottan utáltam a filmjeit. Fárasztónak és erőltetettnek találtam azokat a filmeket, amikben játszott. Aztán láttam az Apafejt, és abban egyszerűen imádtam. Végigröhögtem azt a másfél- két órát, és teljesen máshogy tekintettem rá ezek után. Úgymond "felnőttem" a filmjeihez, pedig szerintem az átlagembernél ez pont úgy van, hogy kinől ebből a korszakból. Még ma is úgy gondolom azonban, hogy elég fárasztó filmjei vannak, de mára megszerettem a fárasztó filmeket, szerintem egy kicsit pihentagyúnak kell lennie annak, aki szereti Adam Sandler filmjeit, én bevallom, az vagyok!

Jeremy Davis-t a Paramore nevezetű bandából ismerem, és még milyen jó, hogy ismerem! Egy fantasztikus zenész, annyira imádom, amikor gitározik, nagyon tehetséges. Bár számomra a Paramore akkor volt a fénypontján, mikor a zenekar még öttagú volt, de így, a hármas felállással is a kedvenc zenekarom maradt a Paramore. Hiszen Jeremy-t nem lehet nem szeretni - ahogy Hayley-t és Taylor-t is csak imádni lehet.

Bár a Paramore-ban Hayley a kedvencem, Taylor is egy nagyon szimpatikus fiú, és nagyon bírom őt. Rendkívül tehetséges, és nem kérdés, hogy benne kell lennie ebben a bandában. A Paramore-nak szerintem akkor volt a legjobb időszaka, mikor öten voltak az együttesben, a Farro testvérekkel, és abban sem kételkedek, hogy a Brand New Eyes a legjobb albumuk - eddig. Kétségtelen, hogy picit másfelé indult a zenei stílusuk a Farro tesók kiválásval, és picit negatív értelemben. De az önmagukról elnevezett albumon - amit már hárman hoztak össze - is vannak felejthetetlen dalok, és remélem, hogy Taylor sokáig tagja lesz még a Paramore-nak.

Nem követem a külföldi teheteségkutatókat, így James-t sem az X-Factor alatt ismertem meg. Az Impossible után figyeltem fel rá, de amivel igazán felkeltette az érdeklődésemet, az a You're Nobody 'Til Somebody Loves You című dala volt. A Recovery is gyönyörű szám lett, pedig általában nem hatnak meg ezek a nagy hangvételű, szomorú dalok. Aztán ott van a Get Down, az aktuális kedvencem, és nagyon örülök, hogy klip is született hozzá. Remélem, a New Tattoo-hoz is készül majd kisfilm, mert az is elképesztő szám. Erről a fiúról képtelen vagyok valami negatívumot mondani, tényleg nagyon megérdemli a sikert.

Mark Fostert természetesen a Foster The People nevezetű formációnak köszönhetően ismertem meg. Először a Pumped Up Kicks című számukat hallottam, egyből megtetszett az, hogy (az általam kevéssé kedvelt) elektronikus alap mellé egy indie hangzást tettek, és ez a kettős dolog nagyon különleges egyveleget alkot. A Torches albumukról egyébként a Waste áll a legközelebb hozzám, sajnálom, hogy abból nem készült videoklip, pedig egy nagyon szuper dal. Az új album, a Supermodel sem hozott csalódást, és sokkal éretebb a hangzásvilága, mint az előző lemeznek, pedig az sem volt semmi. Ezek után egyértelmű, hogy hány pontra értékelem őt.

Theo-t és magát a Hurts nevű együttest a Wonderful Life című számukkal ismertem meg, amit a rádióban hallottam meg. Megfogott a dal, a dallam, a dalszöveg, a klip, szóval összességében minden. Azt gondoltam, hogy ennél jobb számuk nem lehet. Aztán a Stay-et hallottam, szintén a rádióban, ami ezerszer jobban tetszett a Wondeful Life-nál, pedig azt is imádom. Ekkor tudatosult bennem, hogy ennek a zenekarnak jobban utána kell néznem. Megismertem egy tucat gyönyörű számot, az aktuális kedvencem a Blind, ami egy igen megható dal. Tetszik az is, hogy Adam-mel nagyon jól kiegészítik egymást, és bebizonyították, hogy nem feltétlenül kell egy együttesbe kettőnél több ember. Remélem, a Happiness és az Exile után hamarosan hallhatjuk a harmadik lemez dalait.

Én is, mint oly sokan, a Gossip Girlnek köszönhetően ismertem meg ezt a hihetetlenül szimpatikus pasit. Bevallom, a sorozat elején inkább Nate-párti voltam, ám az idő teltével Chuck, és ezzel együtt Ed Westwick is a szívemhez nőtt. A sorozatbeli karaktere egyszerre gonosz és szerethető, és nagyon jól viszi a képernyőre ezt a kettős jellemet. Eléggé idegesítenek azok az emberek, akik a való életben is össze akarják őt hozni Leighton Meester-rel. Elég nagy ostobaság, hogy azt hiszik, a való életben működne a dolog. Hiszen attól, hogy a filmvásznon szép párt alkotnak, az egyáltalán nem garancia arra, hogy igazából is működjön a kapcsolat. Bár ez is azt bizonyítja,hogy annyira jó színészek mindketten, hogy a nézők ennyire bele tudják élni magukat a karakterek életébe. :)Amúgy nagyon jó színésznek tartom, és ezt nem hiszem, hogy akárki is megcáfolná. Lehet nem szeretni, lehet őt antipatikusnak találni, de azt el kell ismerni, hogy nagyon jó a szakmájában.

Matt egy imádnivaló fiú, megvan a saját stílusa, és egy igazi egyéniség. A The 1975 nevezetű bandát a Chocolate című számukkal ismertem meg, és egyből elvarázsolt az a különleges hangzásvilág és egyediség, ami a dalból sugárzott. Szeretem, hogy a zenéjükben van egyfajta kettős érzés, a dalaik jórészt vidám hangvételűek, de mindig ott van benne elrejtve egy kis bánat, ettől lesznek igazán különlegesek. A klipjeiket pedig imádom, hiszen a legtöbb fekete-fehér, és hozzám nagyon közel áll ez a színvilág. De a Girls klipje sem rossz, sőt! Nagyon aranyosak, hogy az elejébe még azért becsempésztek pár képkockányi fekete-fehért. Sokkal több embernek kellene ismernie őket, hiszen megmutatnék, milyen is az igazi zene.

A The Neighbourhood nevezetű bandát (nagy meglepetésre) a Sweather Weather című számukkal ismertem meg. Napokig, sőt hetekig csak ez az egy szám ment a fejemben, egyszerűen nem tudtam kiverni onnan. Természetes volt ezek után, hogy jobban utánanézek az együttesnek. Nem csalódtam, jobbnál jobb számokat ismertem meg, úgy mint az Everybody's Watching Me, az Afraid, a Female Robbery, majd azon kaptam magam, hogy az egész lemez dalait kívülről fújom. A klipjeik művésziek, igényesek, különösen tetszenek a fekete-fehér kisfilmek. Már várom a következő lemezt, mert biztos vagyok benne, hogy lesz.

A Simple Plan-től először a Summer Paradise-t hallottam, akkoriban nagyon tetszett, de nem szerettem, hogy minden rádió folyamatosan azt a számot játssza. Ősszel néztem jobban utána a bandának, és jobbnál-jobb számot találtam tőlük, a Summer Paradise-t pedig jobban megszerettem, mint eddig bármikor. Persze számomra egyértelmű, hogy messze nem az a legjobb számuk, annak ellenére, hogy a leghíresebb. A személyes kedvencem egyértelműen a This Song Saved My Life, ez az a tipikus elérzékenyülős szám, szintúgy, mint a Gone Too Soon, ami szintén hatalmas favoritom. A legújabb EP, a Get Your Heart On - The Second Coming is jól sikerült dalokat tartalmaz, szerintem a legjobbak erről a Try és a Fire in My Heart.

Luke az igazi egyediség megtestesítője. A The Kooks-tól először a Naive-t hallottam, és egyből megfogott a zenekar sajátos hangzásvilága és Luke rendkívüli hangja. Az indie műfaj (szerintem) egyik legjelesebb képviselői a mai világban, és másoktól nagyon könnyen megkülönböztethető zenét játszanak. Kedvenc dalt nem tudnék mondani tőlük, hiszen mindegyik valamilyen más szempontból áll közel a szívemhez, viszont a kedvenc klipem az Ooh La, ami azon túl, hogy Párizsban játszódik, még fekete-fehér is, így nem tudom nem szeretni.

Imádom a You Me At Six-et és Josh-t. Legelőször a Bite My Tounge-ot és a Rescue Me-t hallottam tőlük, és napokig kizárólag ezt a két számot hallgattam felváltva. Ezután az egész Sinners Never Sleep albumuk a telefonomon landolt, majd a többi lemezükkel is megismerkedtem. Josh hangja albumról-albumra jobb lesz, és a YMAS a tagok fiatal kora ellenére rendkívül sokat elértek már a zenei életben. Az új lemezük, a Cavalier Youth is elnyerte a tetszésemet, a kedvenceim az albumról a Fresh Start Fever és a Forgive and Forget. Remélem, pár éven belül a következő korong is megjelenik tőlük, mert öröm hallgatni a zenéjüket.

Alex és az Arctic Monkeys. Először a Do I Wanna Know című számot hallottam tőlük, ez teljes mértékben lenyűgözött, és a mai napig az egyik legnagyobb kedvencem. Napokkal később már az egész AM albumot kívülről fújtam, amelyről a Snap Out of It, az Are U Mine és a No. 1 Party Anthem a legnagyobb kedvenceim. Bármilyen hangulatban vagyok, mindig találok egy Arctic Monkeys számot, ami a helyzethez illik. Ha vidám vagyok, az Are U Mine-t hallgatom, ha pedig picit szomorkásabb kedvemben vagyok, akkor a No. 1 Party Anthem-et kapcsolom be. Természetesen a régebbi lemezeiket is megismertem, és a Fluorescent Adolescent tipikusan ezeket a régebbi korszakaikat idézi. Szerintem az Arctic Monkeys-hoz egy külön életérzés kell, és egyáltalán nem az a tucatzene, hanem egy igazi angol csoda.

Dan-t és az Imagine Dragons nevű együttest a Radioactive című daluk által ismertem meg. A klipjük is nagyon tetszett, ötletes, és ráadásul a szám is tökéletes. Aztán kezdtem egyre jobban megismerni a night Visions nevű albumukat, és rájöttem, hogy teljesen eltalálták az ízlésemet, egyszerűen lehetetlen olyan számot mondanom tőlük, ami nem nyerte el a tetszésemet. Ha kedvenc dalt kellene választanom tőlük, akkor egyértelműen a Bleeding Out lenne az, de a favoritjaim között ott van még a Demons, a Hear Me és természetesen a Radioactive is.

Véleményem szerint Arielle remek színésznő, eddig két szerepben láttam, az egyik a Vámpírnaplók, a másik pedig a Hívatlan vendég volt. A Vámpírnaplókban a kezdetektől szimpatikus volt, tetszett a Stefan-nal való kapcsolata, az, hogy legjobb barátokként mindig kihúzzák egymást a bajból. A másik szerepe a Hívatlan vendég, ami alapján értékelni tudom őt. A főszereplő nővérét alakította, elképesztően jól, épp úgy, mint a TVD-ben, és a két szerep különbözősége ellenére is jelesre vizsgázott a szememben.

Dan-t és a Bastille nevű együttest a Pompeii nevezetű daluk után ismertem meg. Tetszik az a szám, de úgy érzem, vannak sokkal jobb dalaik is, mint például a Things We Lost In The Fire, ami a mai napig a kedvencem. Remélem nem állnak meg a debütáló lemeznél, hiszen rendkívül egyedi a zenéjük. Az pedig nagyon tetszik, hogy Dan hangja ugyanolyan élőben, mint a felvételeken, ami manapság már nem valami gyakori.

Claire Holt neve a H2O-ból volt ismerős számomra, nem néztem azt a sorozatot, rendkívül idegesített, már amennyit láttam belőle. Akkor Claire színészi tehetségéről sem volt véleményem, jobban akkor ismertem meg, mikor feltűnt a Vámpírnaplókban. Egy teljesen más karaktert kellett eljátszania, hiszen elég távol áll egymástól egy sellőlány és egy vámpír karakter. Szerintem egy óriási színészi tehetség, és Rebekah, az ősi vámpírlány hamar az egyik kedvenc szereplőm lett a Vámpírnaplókban. Én még nagy jövőt jósolok neki, legalábbis a tehetsége alapján nagyon megérdemelné.

Mint szinte mindenki, én is a Vámpírnaplókban ismertem meg őt. A karaktere számomra nagyon szimpatikus, és ő az egyik kedvenc szereplőm a sorozatban. Rendkívül sokat változott a négy évad során, meglepő látni, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezett az első és a negyedik évadban. A Vámpírnaplókban nagyon jól alakítja Jeremy karakterét, és azok a kedvenc jeleneteim, mikor megvédik egymást Elenával. Kíváncsi vagyok, mit tartogat az ötödik évad, remélem visszatér az élők sorába, hiszen nagyon hiányzott, mikor nem szerepelt a Vámpírnaplókban.

A Nirvana és Kurt Cobain neve szerintem örök nyomot hagyott a zenei életben, annak ellenére, hogy Kurt sajnálatos módon nagyon fiatalon távozott közölünk. A 90-es évek meghatározó zenekara volt a Nirvana, és nem véletlenül. Magával ragadó volt a zenéjük, Kurt pedig egy eszméletlenül tehetséges ember. Sajnálom, hogy a korombeliek többsége még sohasem hallott erről a bandáról, ami szerintem elég meglepő. A zenéjük akkora nyomot hagyott a világban hogy nem ártana meghallgatni őket is a többi értéktelen mai tucatzene közül.

Anthony Kiedis és a Red Hot Chili Peppers elő legendának számít. A RHCP az első olyan együttesek között volt, akiket még kiskoromban szerettem meg, és kívülről fújom mindegyik számukat. Annyira egyedi a stílusuk, mindegyik dalukról virít, hogy az ő szerzeményük. Anthony hangja pedig eszméletlenül jó, és könnyen felismerhető. Kedvenc dalokat nehezen tudnék mondani, mint sok más kedvencemtől is, viszont az Under The Bridge, a Scar Tissue, az Otherside és a By The Way állnak legközelebb a szívemhez.