Kedves gyanútlan járókelő, aki megfordul a profilomon!
Üdv az én kis országomban, a Captain világában, ahol csak könyvek, zene, tea, muffin és kávé van! Foglalj helyet, tölts szépen a teából, ne szürcsölj, azt nem szabad, vegyél a muffinból, de ne sokat, mert csak ennyit sütöttem, és hallgasd történemet, hogy ki is vagyok én.
Nagyon nehezen jövök ki az emberekkel, inkább tisztes távolságból figyelem őket egy csésze tea társaságában. Tizenegy éves voltam, amikor megtudtam, hogy bipoláris zavarom van, de ez egy hosszú történet, nem is akarlak vele untatni, elég legyen annyi, hogy gyógyszereken kellene élnem, viszont nem akarok zombivá változni. Szóval, a fejemben lévő hatalmas viharnak köszönhetően könnyebben megy az írás és a festés. Bár szívesebben lennék normális, de egy részem tudja, hogy a mániás depresszió miatt vagyok az, aki most, így nem is vágyom annyira a betegségmentes életre. (Húha.) Benne vagyok a Büszke Bipolárisok alapítványban is.
Lételemem a tea, naponta legalább két litert megiszok belőle. Kedvencem a Twinings féle Earl Grey, aminek az íze, és a bergamont aromája semmihez sem fogható. Ott van egy kancsónyi az asztal végében, ha szeretnél, tölthetsz abból is, de ne sokat, mert drága cucc, elszabadult a tea ára.
Minden álmom az, hogy egyszer kiadathassam a gondolataimat. Az írás számomra egy végső mentsvár, a szövegszerkesztő az én pszichológusom, mely hagy beszélni, és mindig segít rendbe hozni a dolgaimat. Verseket és dalszövegeket is, az utóbbit - csak úgy magamnak - fel szoktam énekelni. Nem vagyok valami nagy költő, a gondolataim versben valahogy még zavarosabbnak tűnnek, mint általában, a hangomnak pedig van valami rémes utóhangzása, amire nem vagyok büszke.
Az íráson kívül a könyvek is egy külön része az én kis birodalmamnak. Az évek során összegyűlt egy szép kis gyűjteményem ezekből a csodákból, mindegyik egy apró kis világot rejt, amikbe jó időként belemászni, és elmerülni egy másik személy életében. Eggyé válsz vele, néha már arra gondolsz, hogy mi lenne, ha te lennél ő, magadban kielemzed az egész karaktert, megszereted/megutálod, aztán becsukod a könyvet, és ismét véget ért egy időszak. Elméletileg. De valójában az a karakter, a történet már ott él benned és nem hagy többé nyugodni.
Na, de térjünk át a "sztárokra" (ez nagyon egyszerű lesz) Kérlek, ne fogdosd össze a muffinokat, nem csak te fogsz belőle enni!
Egyetlen, örök kedvencem: Emilie Autumn. Soha nem fogok hozzá hasonló énekesnőt találni, aki ennyire vicces, okos és kreatív. A stílusa nagyon sajátságos, és pont ez benne a rendkívül vonzó. Egyszerűen megfogalmazhatatlan, hogy mennyire szeretem őt és a dalait. A koncertjén, amikor itt volt Budapesten, végképp a kedvencemmé vált, mert az előadásai szórakoztatóak és megrázóak is egyben, soha nem fogom elfelejteni.
Másik kedvelt zenészem Florence Welch, aki Emilie-hez hasonlóan szintén egy hatalmas egyéniség. A stílusa és a dalszövegei mind-mind egy külön világot jelentenek számomra, nincs olyan hangulatom, amihez ne találnék tőle egy-egy dalt. Ráadásul Florence rendkívül közvetlen és kedves a rajongóival, ami nálam mindig egy plusz pontot jelent, ha értékelnem kell egy zenészt. Hiszen az, hogyha valaki a zenével foglalkozik, az még nem jogosítja fel őt arra, hogy az emberiség felett járjon két méterrel. És Florence ezt nem felejtette el. (Amit ajánlok tőle dalokat: What Kind of Man, Ceremonials - ergo az egész album, Cosmic Love, Swimming - óh, az az intró milyen csodás!)
A profilom még bővülni fog, de az ihlet nem mindig találja meg az embert! :)
