Sziasztok.
Az érdeklődési köröm nagy, és szerteágazó, - habár kissé nem a koromhoz illő - viszont a hercegnők, a Violetta, a One Direction, és az egyéb ilyen fiúbandák, énekesek kiesnek belőle.
A zenei ízlésem széles, de a rock és a metál kedvelője vagyok legfőképpen. A kedvenc előadóim születési évét, az adatait, a kedvenc bandáim alapítási évét, és a róluk való információkat szinte mind kivétel nélkül tudom. A törinek kéne így megmaradnia a fejemben..
A kedvenc bandáim között helyet foglal név szerint az AC/DC, a Kansas, a Metallica, a Nirvana, az Iron Maiden, a Venom, a Megadeth, és a Motörhead, hogy csak párat említsek, a kedvenc énekeseim közül pedig kiemelkedik Billy Idol, és Chris Colfer, bár utóbbinál eltekintünk a rock-metál stílustól. Nagy kedvencem még Slash, és vele együtt a Guns N Roses banda, bár inkább a régi felállásban. Ha könnyűzenét szeretnék még írni, akkor az Imagine Dragons mindenképp az első helyen szerepel, Dan Reynoldssal az élen, és remekel nálam Adam Lambert is, és George Ezra, utóbbi hangjától elolvadok, annyira jó.
Sorozatokat illetően Supernatural-függő vagyok, ami mindennap min. egy rész megnézését igénybe veszi, bár mostanában csak ismétlek, mert csak pénteken jönnek az új részek feliratosan.. Ezenkívül lesem még a Dr. Who-t, a Sherlock részeit is mind végigizgultam, fangörcsöt tudok kapni Patrick Jane cukiságától a Mentalista c. sorozatból, és cukiság-rohamot érzek mindig, mikor Blaine és Kurt énekel a Glee-ben. Hogy csak párat említsek. Ezenkívül a Rebusz-Pingvin függőségem is alakul a Gothamen keresztül, a Walking Dead első részében végignéztem, ahogy a zombik megesznek egy lovat, és mindig röhögök a Family Quy-on, és a South Park régi részein. Whoa, ezt szépen megfogalmaztam, jár nekem a pirospont.
Ezeket a sorozatokat, és a színészeiket minden módon követem, legyen szó Facebook, Twitter, és még más-más oldalakról, ahol fent vannak. Mindent tudnom kell róluk, mert mindent imádok, amit csinálnak. Főleg a Supernaturalos srácok.. Mishától néha a röhögőgörcs kerülget.
Ezenkívül erős shipper vagyok, főleg a Destiel az, amit szeretek, de megtalálható ezen a polcon a Klaine, a Sabriel, a Spideypool, a Stucky, és úgy elég sok ilyesfajta ship. Bár a kedvenc akkor is a Cas-Dean páros marad, és imádom Misha-t, amiért támogatja a dolgot.
Szabadidőmben lovagolok, zenét hallgatok, vagy rajzolok. Utóbbiban eléggé jeleskedem, bár a pályázatokra firkálást egészséggel kapcsolatos témákban, és a kötelező rajzolási órákat ki nem állhatom. Általában inkább Fan Artokat rajzolok, és ezekben lelem örömöm, habár a chibi-szerűséges színész-énekes ábrázolásokat is díjazom. Ezenkívül az árnyékrajz, amit sokszor űzök, ha lehet így mondani, ezek közül pedig Slash ábrázolása sikerült a legjobban.
A legnagyobb példaképem az apukám, a híresebb emberek közül pedig felnézek Jensen Ackles-re, Misha Collinsra, és ne hagyjuk ki Anthony Hopkins-t, és Christopher Lee-t, akik rengeteg mindent tettek le az asztalra. Lee kilencven valahány évesen kiadott egy metál albumot.. Nem semmi.
Ez volnék én, és szerény személyem. Ha esetleg úgy tűnik, birnád a pofám, vagy csak hasonló az érdeklődési körünk, nyugodtan jelölhetsz barátnak, ha pedig szavazol, mindenképpen viszonzom én is.
Köszönöm, hogy időt szántál rám, és ha eljutottál idáig, akkor megdicsérem magam, mert valószínűleg nem untattalak. Ha mégis így lenne, utólag is bocsánat, hogy időt pocsékoltam az életedből.
Egy tizenkét éves lány.