Starity

Impostor előzetes

Impostor előzetes

A szegény sorban felnőtt Devin amint meglátja Anthony-t, rögtön beleszeret. Sajnos azonban a férfi foglalt, a felesége pedig nem más, mint a gyönyörű modell, Mariz, aki egyébként Devin példaképe. Mikor aztán Devin szülinapi ünnepségén megölik a szüleit, a lánynak sikerül megmenekülnie. Szerencséjére ugyanis Mariz és szeretője, Julio éppen arrafelé tart, így beszáll az autójukba. Balesetet szenvednek, amelynek során összeroncsolódik Devin arca. Itt jön aztán a csavar, ugyanis Mariz testvére, Monique Marizként azonosítja Devint. Mikor azonban a lánynak sikerül bevallania, hogy ő nem Mariz, a testvér megtudja, hogy Mariz életét vesztette. Önös érdekből aztán azt tanácsolja Devinnek, hogy engedje meg neki, hogy átoperálja az arcát úgy, hogy úgy nézzen ki, mint Mariz. Így ugyanis a lány kiderítheti, hogy ki ölette meg a szüleit, Marizként pedig nincs veszélyben. Monique azonban nem azért segít a lánynak, mert meg akarja menteni Devint, hanem azért, hogy segítsen neki tönkretenni Anthony családját. Anthony családját hibáztatja ugyanis azért, mert neki és a testvérének szülők nélkül kellett felnőniük, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy tönkretegye a Florencio családot. Mindeközben kitanítja Devint, hogy Marizként viselkedjen és a gyógyulása után "visszahódítsa" Mariz férjét, Anthony-t, akivel a modell a félrelépése miatt veszett össze korábban. Devin tehát néhány hónappal a baleset után átveszi Mariz helyét, így feleségként és anyaként is helyt kell állnia, ugyanis Mariznak van egy kisfia, Joshua. Devin legjobb barátja, Popoy azonban keresni kezdi a lányt és sajnos a gyilkosok elől sincs biztonságban a plasztikai műtét ellenére sem...

Sztárok a videóban: Maja Salvador, Sam Milby, Melai Cantiveros-Francisco, Jason Francisco

Feltöltötte: vikimumus

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Nézd meg ezt is!

Hozzászólások

vikimumus

vikimumus

 

2015. december 06. 10:10