Három év szünet után állt ismét kamera elé Jennifer Lopez, akit jövõ tavasszal láthat a közönség egy romantikus vígjáték fõszereplõjeként.
Ugyancsak 2010-ben, egész pontosan január 25-én jelenik meg a hatodik, Love? címû stúdióalbuma. A negyvenéves énekes-színésznõ New York hírhedt városrészében, Bronxban született, ahova ma is rendszeresen ellátogat. Ám ennek ellenére mégsem számít igazi amerikainak, a szülei Puerto Ricóból származnak. Lopez az érettségi után egy ügyvédi irodában dolgozott, ám akkor is folytatta a tánctanulást, amit ötévesen kezdett. Tizennyolc évesen elköltözött otthonról, mert az édesanyja ellenezte, hogy a show világában keresse a boldogulását.
Elõször akkor figyeltek fel rá, amikor Los Angelesben szerepelt az In Living Color címû tévéprodukcióban (Jim Carrey is ott kezdte színészi pályafutását), majd táncosként feltûnt Janet Jackson videó klipjében.
J.Lo azonban filmszínésznõ akart lenni. Álma huszonhat éves korában teljesült, amikor szerepet kapott Az én családom címû (1995), bevándorlókról szóló filmben. Az igazi áttörést a Dalok szárnyán (1997) hozta meg a számára, amelynek bemutatója után akkori barátja, Ojani Noa modell megkérte a kezét. A házasságuk csupán egy évig tartott. Filmes karrierje azonban szerencsésebben alakult, íme néhány mozi: Anakonda (1997); A sejt (2000); Szeretném, ha szeretnél (2001); Hölgyválasz (2004). A lemezeibõl (On The Six, 1999; J.Lo, 2001; This Is Me…Then, 2002; Rebirth, 2005; Como Ama Una Mujer, 2007 stb.) több mint húszmilliót adtak el eddig világszerte.
Ami a magánéletét illeti: az elsõ sikertelen házassága után a botrányairól is híres rapper, Sean „P. Diddy” Combs következett. Miután 2001 februárjában szakítottak, J.Lo még abban az évben férjhez ment a táncos-színészhez, Cris Juddhoz. Másfél évvel késõbb õk is elváltak, és akkor jött Ben Affleck. A színész már el is jegyezte, ám hirtelen vége lett a kapcsolatuknak. Lopez az énekes Marc Anthony karjaiban talált vigaszt, és 2004. június 5-én összeházasodtak. 2008 februárjában a párnak ikrei születtek: Emme és Max, teljes nevükön, Emme Maribel Muñiz és Maximillian ’Max’ David Muñiz.
Visszatér a latin díva!
2009. október 30. 10:04
#1
|
House Of Wax |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.04.11. Hozzászólás: 14670 Csatolások: 120207 Azonosító: 57759 offline
|
Árulkodnak Sydney Sweeney új képei: tényleg ennyire összeugrottak Zendayával?
Árulkodnak Sydney Sweeney új képei: tényleg ennyire összeugrottak Zendayával?
Tényleg ennyire összeugrottak?
Frizuraváltás - Selena Gomez átfestette a haját
Frizuraváltás - Selena Gomez átfestette a haját
Kipróbált egy új hajszínt.
Ez lett a sárdobálásból: most így áll egymáshoz Joe Jonas és Sophie Turner
Ez lett a sárdobálásból: most így áll egymáshoz Joe Jonas és Sophie Turner
A híresség mesélt az exéről.
Nagyon édes! Ez volt Callum Turner reakciója, amikor meglátta a menyasszonyát, Dua Lipát
Nagyon édes! Ez volt Callum Turner reakciója, amikor meglátta a menyasszonyát, Dua Lipát
Nemrég házasodtak össze.
Meggyilkolták a Top Gun: Maverick színészét
Meggyilkolták a Top Gun: Maverick színészét
Brutális gyilkosság történt.
Előkerült egy régebbi videó az Off Campus sztárjáról - a rajongók totálisan felháborodtak
Előkerült egy régebbi videó az Off Campus sztárjáról - a rajongók totálisan felháborodtak
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.


offline
0 felhasználónak tetszik:

