Sokan imádják, de ugyanennyien utálják is a sztárokat, így sokan szívesen bemosnának Lady GaGának, vagy Robert Pattinsonnak. Egy valaki azonban meg is valósította az álmát.
Ugyan a legnagyobb pop díva és divatdiktátor lett Lady GaGából bõ egy év alatt, de ettõl függetlenül - vagy éppen ezért - rengeteg embernek csípi a szemét. Ezért néhány unatkozó képszerkesztõ fogta az egyik fényképét, és digitálisan elverték, mint a szódás a lovát. A képet pedig közzétették az interneten, hogy a GaGalizáció ellenzõi életnagyságú posztert nyomtathassanak belõle szobájuk falára. Hasonlóképpen járt Robert Pattinson is, aki a Twilight-filmekkel a tinik tömeges butításáért felelõs. Sokan börtönbe is zárnák az emberiség egészséges fejlõdése ellen elkövetett bûnei miatt az egész stábbal mindenidõk legfölöslegesebb szépfiúját. De most megúszta néhány virtuális pofonnal, és egy óriási karmolással, amit valószínûleg a farkasemberré változott Taylor Lautner hagyott rajta.
Cheryl Cole úgyszintén megtalálható a különleges gyûjteményben, mint Lily Allen legnagyobb álmának megvalósulása. A két énekesnõ évek óta annyira utálja egymást, hogy bevallásuk szerint még több év börtönt is hajlandóak lennének bevállalni, csak elláthassák a másik baját. A verbális háború azonban eddig nem fajult tettlegességig, de Lily most azért biztos nagy elégtételt érez a lelkében az átdolgozott Cheryl kép láttán.
Összeverték a sztárokat
2010. február 27. 16:42
#3
Cheryl-t nem értem oO az 1 dolog h Lily Allen utálja, nade..
2010. február 27. 17:08
#5
|
|
FullerGyllenhaalic |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.10.07. Hozzászólás: 7244 Csatolások: 3308 Azonosító: 40785 offline
|
Idézet(Cynthia @ 2010. February 27. - 16:42)
Cheryl-t nem értem oO az 1 dolog h Lily Allen utálja, nade.. 
Azt én sem, nem gondolnám, hogy olyan sok utálója lehet, mint Gagának vagy Robnak
Idézet(BunnyGirl @ 2010. February 27. - 16:55)
Lily Allen-rõl is kéne akkor ilyen kép 
2010. február 27. 19:18
#9
|
|
Lilluscsodalány |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.04.24. Hozzászólás: 1212 Csatolások: 2621 Azonosító: 27836 offline
|
Idézet(Christo @ 2010. February 27. - 20:14)
Azért ebbõl is látszik, hogy milyen kicseszett jó világban élünk... Ha nem tetszik a képe, verd össze, akár virtuálisan is...
Ott a pont.
2010. február 27. 21:25
#10
Idézet(Christo @ 2010. February 27. - 19:14)
Azért ebbõl is látszik, hogy milyen kicseszett jó világban élünk... Ha nem tetszik a képe, verd össze, akár virtuálisan is...
Hát...még mindig jobb ezen levezetni a felgyülemlett fölösleges "energiát", mint emiatt az utcán garázdálkodni.
2010. február 27. 21:30
#11
Idézet(Dirthy @ 2010. February 27. - 21:25)
Hát...még mindig jobb ezen levezetni a felgyülemlett fölösleges "energiát", mint emiatt az utcán garázdálkodni. 

Egyetértek
2010. február 28. 15:04
#14
|
|
Kata159 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.01.27. Hozzászólás: 10398 Csatolások: 130295 Azonosító: 23738 offline
|
Idézet(Christo @ 2010. February 27. - 20:14)
Azért ebbõl is látszik, hogy milyen kicseszett jó világban élünk... Ha nem tetszik a képe, verd össze, akár virtuálisan is...
Szívembõl szóltál.
2010. február 28. 15:12
#15
Idézet(nozso13 @ 2010. February 28. - 15:01)
Én igen. 
????
2010. február 28. 15:51
#16
Idézet(Cynthia @ 2010. February 28. - 15:12)
????
Kvázi õ nem szereti...
Gondolom..
Megvan, ki örökli Liam Payne vagyonát
Megvan, ki örökli Liam Payne vagyonát
Megvolt a hagyatéki eljárás.
Kiderült, melyik volt az a pillanat, amikor Zendaya beleszeretett Tom Hollandba
Kiderült, melyik volt az a pillanat, amikor Zendaya beleszeretett Tom Hollandba
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Tom Holland Pókember tetoválása váratlan problémát okozott a Pókember forgatásán
Tom Holland Pókember tetoválása váratlan problémát okozott a Pókember forgatásán
Az egyik tetoválása problémát okozott.
A Sárkányok háza sztárjának hányingere lett az egyik jelenetétől
A Sárkányok háza sztárjának hányingere lett az egyik jelenetétől
Vigyázat a cikk SPOLIERT tartalmaz!
Szerelmes képeken az Off Campus sztárjai - már biztos, hogy együtt vannak
Szerelmes képeken az Off Campus sztárjai - már biztos, hogy együtt vannak
Itt a bizonyíték a románcra.
Taylor Swift és Travis Kelce fontos kérést intézett az esküvői vendégeikhez
Taylor Swift és Travis Kelce fontos kérést intézett az esküvői vendégeikhez
Volt egy kérésünk minden vendéghez.
Blackpink Lisája felfedte, miért változtatta meg a nevét
Blackpink Lisája felfedte, miért változtatta meg a nevét
13 éves volt, amikor így döntött.

offline
0 felhasználónak tetszik:


