Michelle Branch - Andrew Eccles Photo
2010. március 04. 18:54
#1
Nagyon tetszik ez a fotó, de nem azért amire mindenki gondol. Szerintem nagyon szépre sikerült bevilágítanom a képet. A lángnyelvek csak utólag kerültek a felvételre, ezért a fotózás során azt a benyomást kellett keltenem, mintha valóban ott égne a tû Michelle mögött. Sok mindent kipróbáltam, mire rájöttem a tökéletes kombinációra, ami a tûzre jellemzõ színvilágot eredményezett. A másik dolog, amiért szerettem ezt a képet az, hogy tökéetesen visszaadja Michelle akkori slágere, az Are you happy now? hangulatát. A legtöbb popsztár elõször a szexualitásával próbál érvényesülni, és csak aztán a tehetség. Nem így Michelle, aki nagyszerû dalszerzõ és énekes, és csak most döntött úgy, hogy azt is megmutatja, milyen szexis is tud lenni. Úgy érzem, ha valaki, akkor õ igazán megérdemelte, hogy a csúcsra jusson!
Kapcsolódó sztárok
Megvan, Nina Dobrev után kivel vigasztalódhat Shaun White
Megvan, Nina Dobrev után kivel vigasztalódhat Shaun White
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Kikerült az első kép Scoobyról a Scooby-Doo-ból
Kikerült az első kép Scoobyról a Scooby-Doo-ból
Nem teljesen erre számítottunk.
Az Off Campus sztárja elárulta, hogy valódi volt-e az öltözős jelenet
Az Off Campus sztárja elárulta, hogy valódi volt-e az öltözős jelenet
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
"Undi volt!" - mondta Kit Harington arról, hogy együtt kellett lennie a Trónok harca-beli kolléganőjével
"Undi volt!" - mondta Kit Harington arról, hogy együtt kellett lennie a Trónok harca-beli kolléganőjével
Nem kendőzte el a véleményét.
Botrányt kavart a Heated Rivalry sztárjának egy régi fotója
Botrányt kavart a Heated Rivalry sztárjának egy régi fotója
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Benny Blanco olyan helyen csókolta meg Selena Gomezt, hogy elpirulunk a kép láttán
Benny Blanco olyan helyen csókolta meg Selena Gomezt, hogy elpirulunk a kép láttán
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Óriási szerelem volt, de hamar kihunyt a tűz: így érzi magát Ariana Grande a szakítás után
Óriási szerelem volt, de hamar kihunyt a tűz: így érzi magát Ariana Grande a szakítás után
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
"Hollywood kegyetlen" - Ezt kellett feladnia Matt Damonnek a hírnévért
"Hollywood kegyetlen" - Ezt kellett feladnia Matt Damonnek a hírnévért
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.


0 felhasználónak tetszik:
