A Sziget Fesztivál közönsége már megtapasztalhatta, milyen egyedülálló hangulatot tud teremteni koncertjein a színésznőből lett énekesnő, aki júniusban ismét hazánkba látogat.
Juliette Lewis energiabombaként robbant Licks nevű zenekarával a legnagyobb fesztiválok színpadjaira 5 évvel ezelőtt.
Azt, hogy mennyire ösztönlény már filmjeiben is tapasztalhattuk, számos őrült szerepet kapott karrierje során, elég, ha csak a Született gyilkosokra vagy a Kaliforniára gondolunk. Így valószínűleg sokakat már meg sem lepett, hogy mire képes egy rockzenekar frontembereként. Fülbemászó, dögös dalok, szuggesztív előadásmód, rock'n'roll cirkusz; talán ezekkel a szavakkal lehetne legjobban jellemezni az egykori Juliette And The Licks-bulikat.
2004-ben jelent meg Like A Bolt Of Lightning EP-jük, amit következő évben egy stúdióalbum követett. A You’re Speaking My Language klipje egyből az MTV kegyeltje lett, és rotációban ment a zeneadón. A második lemez munkálatait 2006-ban kezdte a csapat és mivel pont akkor szállt ki a dobosuk, Dave Grohl játszotta fel a számokat. A Four On The Floor még nagyobb sikert hozott a zenekarnak, amit világkörüli turnéval koronáztak meg.
Tavaly új lemezzel, ráadásul szólóban jelentkezett Juliette Lewis. A Terra Incognitán a 70-es 80-as éveket idéző irányvonal maradt, de a The Mars Volta alappillérének számító Omar Rodrigez-Lopez produceri munkájának köszönhetően jóval elborultabb dalok születtek. Az új album új zenekart hozott magával, és bár ez egy teljesen új formáció, a lendület, a minőség és az élmény ugyanaz.
Június 4-én az A38 Hajón mindezt élőben is tapasztalhatjuk. Ez az első alkalom, hogy Juliette Lewist klubkoncerten láthatjuk itthon, és akár mérget is vehetünk rá, hogy zenekarával jó rock-csapatokhoz méltó módon szétszedik a helyet.
Juliette Lewis újra Budapesten
Meggyilkolták a Top Gun: Maverick színészét
Meggyilkolták a Top Gun: Maverick színészét
Brutális gyilkosság történt.
Kikerült az első kép Scoobyról a Scooby-Doo-ból
Kikerült az első kép Scoobyról a Scooby-Doo-ból
Nem teljesen erre számítottunk.
Megvan, Nina Dobrev után kivel vigasztalódhat Shaun White
Megvan, Nina Dobrev után kivel vigasztalódhat Shaun White
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Előkerült egy régebbi videó az Off Campus sztárjáról - a rajongók totálisan felháborodtak
Előkerült egy régebbi videó az Off Campus sztárjáról - a rajongók totálisan felháborodtak
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
"Undi volt!" - mondta Kit Harington arról, hogy együtt kellett lennie a Trónok harca-beli kolléganőjével
"Undi volt!" - mondta Kit Harington arról, hogy együtt kellett lennie a Trónok harca-beli kolléganőjével
Nem kendőzte el a véleményét.
Kéz a kézben videózták le Jacob Elordit és Kendall Jennert
Kéz a kézben videózták le Jacob Elordit és Kendall Jennert
Tokióban jártak együtt.
Az Off Campus sztárja elárulta, hogy valódi volt-e az öltözős jelenet
Az Off Campus sztárja elárulta, hogy valódi volt-e az öltözős jelenet
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Botrányt kavart a Heated Rivalry sztárjának egy régi fotója
Botrányt kavart a Heated Rivalry sztárjának egy régi fotója
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.

offline
0 felhasználónak tetszik:

