Megint van rendezője a régóta tervezett Footlose-nak (a magyar mozik annak idején nem mutatták be, később Gumiláb címmel forgalmazták DVD-n), amely az 1984-es, Kevin Bacon főszereplésével készült zenés kultfilm modern változata.
Tavaly ősszel kezdődtek a problémák, amikor az eredetileg kiszemelt rendező, Kenny Ortega kiszállt, mert nem tetszett neki a forgatókönyv, és több pénzből akart forgatni. Most Craig Brewer lépett a fedélzetre, aki a szintén zenés, négy éve Oscarral is kitüntetett Nyomulj és nyerj című filmnek köszönhetően került a producerek látókörébe. Brewer feltétele az volt, hogy az új változat tükrözze az eredeti film szellemiségét, azaz dráma legyen, ne manapság olyan divatos tinimusical. A forgatókönyvet újraírták, a szereplőválogatás azonnal indul, az első felvétel nyár elején várható.
A Footlose hőse egy vagány chicagói fiatal, aki önhibáján kívül egy konzervatív kisvárosba költözik, ahol tilos a tánc és a rock and roll. Természetesen tesz róla, hogy ez a helyzet megváltozzon.
Újra sínen van a Gumiláb
Kapcsolódó sztárok
Magyar tervező ruháját viselte Zendaya
Magyar tervező ruháját viselte Zendaya
Magyar tervezőzől választott.
Olasz étteremben evett Selena Gomez és Benny Blanco - megszólalt a tulajdonos, milyen emberek valójában
Olasz étteremben evett Selena Gomez és Benny Blanco - megszólalt a tulajdonos, milyen emberek valójában
Az étterem tulajdonosa elmondta, hogyan viselkedtek.
Jennifer Love Hewitt szőke hajjal mutatkozik be a 911 L.A. 10. évadában
Jennifer Love Hewitt szőke hajjal mutatkozik be a 911 L.A. 10. évadában
Új frizurával jelenik meg az új részekben.
Vilmos herceggel járt iskolába és folyékonyan beszél ógörögül – 5+1 meglepő tény Tom Hiddlestonról
Vilmos herceggel járt iskolába és folyékonyan beszél ógörögül – 5+1 meglepő tény Tom Hiddlestonról
Hat meglepő érdekesség a Loki sztárjáról.
Britney Spears egy klón? A fia reagált az összeesküvés-elméletre
Britney Spears egy klón? A fia reagált az összeesküvés-elméletre
Britney Spears 19 éves fia, Jayden megszólalt a témában.
A Trónok harca sztárját, Lena Headey-t megdöbbentette a hírhedt meztelen jelenet miatti felháborodás
A Trónok harca sztárját, Lena Headey-t megdöbbentette a hírhedt meztelen jelenet miatti felháborodás
Továbbra sem érti a felháborodást.
Balesetben halt meg a Godzilla Kong ellen 18 éves sztárja
Balesetben halt meg a Godzilla Kong ellen 18 éves sztárja
Elhunyt Kaylee Hottle amerikai színésznő.
Olivia Wilde megszólalt Harry Stylesszal történt szakítása utáni visszhangról
Olivia Wilde megszólalt Harry Stylesszal történt szakítása utáni visszhangról
Elmondta, hogyan érzett a szakítás után.

offline
0 felhasználónak tetszik:
