Végre folytatódhat a 2005 óta tetszhalotti állapotban lévő Kör. A 3D-sre tervezett harmadik epizód tinicentrikusabb lesz és a célja, hogy ismét elindulhasson egy Kör-sorozat a mozikban.
A Heat Vision értesülései szerint a Paramount Pictures elkezdte előkészíteni népszerű horrorsorozatának, a Körnek (The Ring) a harmadik részét. Természetesen a folytatásra 3D-ben lehet számítani - mégpedig, ahogy a horroroknál megszokhattuk, valódi 3D-ben, nem konvertáltban. A Ring 3D-t David Loucka fogja írni és a film jóval tinicentrikusabb lesz, mint a két előzménye, a cél pedig újjáéleszteni a franchise-t.
A 2002-ben bemutatott Kör, melynek eredetije a japán Ringu volt, hatalmas sikert hozott: Amerikában 129, míg a világ többi részén 120 millió dollár bevételre tett szert. Annál nagyobb csalódást hozott azonban a 2005-ös második rész, mely "csak" 76+85 millió dollárt mondhatott magáénak Amerikában és nemzetközileg. Érdekesség, hogy az első film annak idején 15 millió dolláros első hétvégét produkált Amerikában, míg a második a jóval kisebb bevételt remek, 35 millió dolláros kezdéssel érte el.
Jöhet a Kör 3
Kapcsolódó sztárok
Megvan, ki örökli Liam Payne vagyonát
Megvan, ki örökli Liam Payne vagyonát
Megvolt a hagyatéki eljárás.
Kiderült, melyik volt az a pillanat, amikor Zendaya beleszeretett Tom Hollandba
Kiderült, melyik volt az a pillanat, amikor Zendaya beleszeretett Tom Hollandba
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Tom Holland Pókember tetoválása váratlan problémát okozott a Pókember forgatásán
Tom Holland Pókember tetoválása váratlan problémát okozott a Pókember forgatásán
Az egyik tetoválása problémát okozott.
Cara Delevingne bevallotta: összejött Amber Hearddel
Cara Delevingne bevallotta: összejött Amber Hearddel
A magánéletéről mesélt.
Millie Bobby Brown szerint kibírhatatlan volt az Enola Holmes 3. forgatása
Millie Bobby Brown szerint kibírhatatlan volt az Enola Holmes 3. forgatása
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Britney Spears fiai modellnek álltak - kifutón sétáltak a párizsi divathéten
Britney Spears fiai modellnek álltak - kifutón sétáltak a párizsi divathéten
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.

offline
0 felhasználónak tetszik:



