Galia (Olga Kurylenko) bérgyilkos, aki szembekerül a helyi szexmaffiával, a nő minden vágya azonban csupán annyi, hogy újra találkozhasson kislányával, akit Romániában hagyott. Eleanor (Ninet Tayeb) egy vegyesboltban dolgozik eladóként, emellett pedig feleség is, aki arról álmodik, hogy nyer majd a lottón, és így elég pénze lesz, hogy elhagyhassa galád férjét. Bár a két szomszéd nem tud semmit egymásról, két dolog azonban mégis közös bennük, a kettejüket elválasztó fal, és eltökéltségük a szökést illetően. Miután Galia elutasítja egyik megbízását, egy nő meggyilkolását, Eleanor pedig rájön, hogy babát vár, úgy döntenek, összefognak, és együtt veszik fel a harcot elnyomóik ellen, a túlélés és a szabadság reményében.
--
Elég jól hangzik és a jó a trailer is.
Kirot
2010. augusztus 10. 23:41
#2
Nagyon jó, még a Centuriont sem láttam és máris itt a következő film Olgával.
Bár én elsősorban modellnek tekintem Őt de kíváncsi vagyok a filmekre is.
Bár én elsősorban modellnek tekintem Őt de kíváncsi vagyok a filmekre is.
Kapcsolódó sztárok
Kikerült az első kép Scoobyról a Scooby-Doo-ból
Kikerült az első kép Scoobyról a Scooby-Doo-ból
Nem teljesen erre számítottunk.
Megvan, Nina Dobrev után kivel vigasztalódhat Shaun White
Megvan, Nina Dobrev után kivel vigasztalódhat Shaun White
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Előkerült egy régebbi videó az Off Campus sztárjáról - a rajongók totálisan felháborodtak
Előkerült egy régebbi videó az Off Campus sztárjáról - a rajongók totálisan felháborodtak
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
"Undi volt!" - mondta Kit Harington arról, hogy együtt kellett lennie a Trónok harca-beli kolléganőjével
"Undi volt!" - mondta Kit Harington arról, hogy együtt kellett lennie a Trónok harca-beli kolléganőjével
Nem kendőzte el a véleményét.
Az Off Campus sztárja elárulta, hogy valódi volt-e az öltözős jelenet
Az Off Campus sztárja elárulta, hogy valódi volt-e az öltözős jelenet
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Kéz a kézben videózták le Jacob Elordit és Kendall Jennert
Kéz a kézben videózták le Jacob Elordit és Kendall Jennert
Tokióban jártak együtt.
Botrányt kavart a Heated Rivalry sztárjának egy régi fotója
Botrányt kavart a Heated Rivalry sztárjának egy régi fotója
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.

offline
1 felhasználónak tetszik:


