Idézetek
2013. március 04. 13:58
#4541
Ismered azt a tipikus, semmivel össze nem hasonlítható vasárnap esti érzést? Miután két egész napot töltesz a barátaiddal, a családoddal, és végre van időd magaddal is foglalkozni, egy kicsit lenyugodni egy zűrös hét után - egyszer csak hirtelen beléd nyilall a felismerés, hogy másnap ismét suliba kell menned, hogy újra kezdődik minden és ez teljesen tönkreteszi az aznap esti pihenésed további részét. Most is ilyen érzésem van. És ez a hangulat az oka annak, hogy nem szeretem a vasárnapokat.
2013. március 04. 14:00
#4542
Igazából már nem bánom, hogy az élet így pofára ejtett. Rájöttem, hogy célja volt ezzel. Nem bírta nézni azt a fajta naivitást, ami belőlem áradt. Hittem az embereknek, mi több: megbíztam bennük. Hiszen mért ne tettem volna? Azt hittem mindenki jót akar a másiknak, és szem előtt tartja az érzéseit. De nem. Az emberek kétszínűek és ott rúgnak a másikba, ahol tudnak. Olyan pofont kaptam az élettől, hogy biztosra vettem: ebből nem állok fel. Aztán teltek a napok, a hetek és összeragasztottam a szívem. Most egy kődarab dobog a mellkasomban szemernyi naivitás nélkül. Sikerült felállni a padlóról és erősebb lettem, mint valaha. Nem hiszek, és nem bízom az emberekben, de elindultam egy úton… Az úton, ahol megtalálhatom az igazi önmagam!
2013. március 04. 14:01
#4543
A tökéletes Barát.
Kitalálja a gondolataimat, és mindig örül, ha lát. Figyel rám, ha kérem rá, és megosztja velem titkait. Vállát nyújtja, hogy megpihenjek és kezét, ha szükségem lenne rá. Mellettem áll a bajban is! Szíve felém mindig nyitva áll… - és ez nekem, mind TE vagy!"

2013. március 05. 11:34
#4546
"Minden ember annyit ér, amekkora hiányt hagy maga után."
2013. március 05. 11:50
#4548
"Sose kövesd el kétszer ugyanazt a hibát, inkább kövess el újakat."
2013. március 05. 12:05
#4549
"Becsüld meg azt, amid van, kívánd azt, ami még nem a tiéd, de soha ne sírj olyan után, amit már elvesztettél!"
2013. március 09. 13:26
#4551
"Tartsd közel a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb."
2013. március 09. 14:44
#4556
"Ha a hülyeség bűn lenne, én már rég a börtönben lennék."
2013. március 15. 20:40
#4558
|
|
Seherezade1050Straw Hat Pirate |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.02.28. Hozzászólás: 26818 Csatolások: 137018 Azonosító: 170292 offline
|
"Nemcsak hogy nincs semmi baj azzal, ha valaki önmagát adja, de ez a legfontosabb dolog a világon." - Lady Gaga
2013. március 15. 20:41
#4559
|
|
Seherezade1050Straw Hat Pirate |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.02.28. Hozzászólás: 26818 Csatolások: 137018 Azonosító: 170292 offline
|
"Nehéz eldönteni, kiben bízhatsz: amikor esténként egyedül sírdogálsz, nem mindig egyértelmű, kit hívhatnál fel." - Lady Gaga
2013. március 15. 20:41
#4560
|
|
Seherezade1050Straw Hat Pirate |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.02.28. Hozzászólás: 26818 Csatolások: 137018 Azonosító: 170292 offline
|
"Felesleges irigykedni, felesleges azt hajszolni, amivel nem rendelkezel. Inkább úgy kell viselkedned, mintha mindened meglenne; a lényeg az, hogy csinálj úgy, mintha már eleve minden a tiéd lenne." - Lady Gaga
Szerelmes képeken az Off Campus sztárjai - már biztos, hogy együtt vannak
Szerelmes képeken az Off Campus sztárjai - már biztos, hogy együtt vannak
Itt a bizonyíték a románcra.
Taylor Swift és Travis Kelce fontos kérést intézett az esküvői vendégeikhez
Taylor Swift és Travis Kelce fontos kérést intézett az esküvői vendégeikhez
Volt egy kérésünk minden vendéghez.
Britney Spears fiai modellnek álltak - kifutón sétáltak a párizsi divathéten
Britney Spears fiai modellnek álltak - kifutón sétáltak a párizsi divathéten
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Millie Bobby Brown a Stranger Things befejezése után folyamatosan kereste a volt kollégáit - kiderült, mitől rettegett
Millie Bobby Brown a Stranger Things befejezése után folyamatosan kereste a volt kollégáit - kiderült, mitől rettegett
10 évet töltött a sorozattal.
Zendaya bőrruhájával cáfolta a terhességi pletykákat
Zendaya bőrruhájával cáfolta a terhességi pletykákat
Azt pletykálták, hogy a színésznő terhes.
Blackpink Lisája felfedte, miért változtatta meg a nevét
Blackpink Lisája felfedte, miért változtatta meg a nevét
13 éves volt, amikor így döntött.

0 felhasználónak tetszik:
offline