Történet:
Gonzalo Elizalde (Rogelio Guerra) egy gazdag és befolyásos gazda, aki tejiparral és lótenyésztéssel foglalkozik. Feleségével, Monserrattal (Erika Buenfil) és öt gyermekével él, az idill első ránézésre teljes. Ám jobban megnézve kiderül, hogy a gyerekeknek nem tesz jót a nagy jólét, legidősebb fiuk, Anibal anyagias, Camilo, a középső fiú goromba és nagyképű, Liliana, nagyobbik lányuk pedig lázadozó és arrogáns, akivel anyja rengeteget veszekszik. Csak két kisebb gyermekük, a művészi lelkű Santiago és az ártatlan Fernanda nincsenek még teljesen elrontva.
Gonzalo úgy hiszi, nincsenek ellenségei, azonban egy titokzatos férfi, Artemio Bravo arra készül, hogy teljesen tönkretegye mind őt, mind pedig az egész családját., célja eléréséhez pedig nem ismer lehetetlent. Ehhez a fiatal és kegyetlen Rebeca Sánchezt (Lucero) használja fel, akit egészen eddig arra képzett ki, hogy egy nap véghezvigye tervét: az Elizalde család teljes megsemmisítését.
Artemio arra utasítja Rebecát, hogy Bárbara Greco néven férkőzzön be Gonzalo bizalmába, érje el, hogy megözvegyüljön, vetesse el magát vele, majd a cég felsővezetésébe bekerülve érjen el minél nagyobb sikereket, hogy végül a magasból a mélybe taszítsa a vállalkozást, és ezzel együtt szép lassan tegye tönkre a családot is. Bárbara meg is jelenik Gonzalónál, aki látva a nő életrajzát és képességeit, egyből felveszi, és pár héten belül máris úgy tekint rá, mint legfőbb bizalmasára. A gyerekek és Monserrat bizalmát is elnyeri, egyedül Liliana az, aki átlát rajta, a birtokon élő gyerekek pedig egyszerűen csak Hiénának hívják.
Évek telnek el, és Bárbara végre eléri, amit akart: Gonzalo feleségül veszi, és a cég vezetőségébe is beválasztja. Úgy tűnik, minden tökéletesen halad a cél felé. A gyerekek anyjuk hiányában önző, anyagias és nehezen kezelhető felnőttekké cseperedtek. Fernanda (Silvia Navarro) lediplomázik, és apja cégénél kezd el dolgozni, mint humánerőforrási szakember s habár Eduardót sosem felejtette el igazán, egy másik férfihoz készül hozzámenni, Damián Gallardóhoz (Sergio Sendel), nem is sejtve, hogy a férfi valójában Bárbara és Artemio bérence, nem mellesleg Bárbara szeretője.
Mivel Soledad féltette a gyerekeket, az egymásnak írott szerelmes leveleiket elrejtette gondoskodova róla, hogy a kapcsolat megszakadjon köztük. Eduardo (Fernando Colunga) eközben szintén kitanulja a szakmáját, és sikeres üzletemberként tér vissza, hogy immár gazdag férfiként, aki képes jövőt nyújtani jövendőbelijének, feleségül vehesse Fernandát. Mikor azonban visszatér a birtokra, rá kell döbbennie, hogy édesanyja súlyos beteg, Soledad elkeseredett beszámolójából pedig megtudja, hogy Bárbara jóvoltából mi mindenen kellett keresztül mennie neki, és az Elizalde-gyerekeknek. Soledad halála előtt még megosztja fiával az információkat, amiknek a birtokában van, majd csendesen meghal. Eduardo ebben a pillanatban esküszik bosszút Bárbara Greco és az Elizalde család ellen, amiért édesanyját szenvedni hagyták, és amiért elszakították tőle annyi éven keresztül, hogy amikor magához ölelte volna, nem volt mellette.
Az egyetlen, aki ismeri Bárbara titkát, az Liliana, ám őt szinte teljesen tönkretették a gyógyszerek és az átélt szenvedés, szinte csak vegetál. Eduardo eltökéli, hogy igazságot tesz, és Damián üzlettársaként próbál Franco Santoro álnéven a család közelébe férkőzni, amikor pedig Damián bemutatja Fernandának, rá kell döbbennie, hogy a lány nem ismeri fel. Ennek ellenére mindketten különös vonzódást éreznek a másik iránt, és feltámad bennük egy olyan szerelem, ami igazából sosem szűnt meg létezni. Ám Bárbara nem fogja egykönnyen hagyni, hogy oly közel a céltól Eduardo megállíthassa, és visszaszerezze Fernanda szerelmét, miközben azzal is számolnia kell, hogy Artemio és az ő közös múltjából egyre több dolog derül ki, ami arra ösztökéli, hogy szembeforduljon munkaadójával, és a saját kezébe vegye a dolgok irányítását...
Képes lesz-e Eduardo és Fernanda kapcsolata túlélni Eduardo bosszúvágyát és a Hiéna dühét, hogy újjáélesszék azt a szerelmet, ami ma még lehetetlen... de holnap örökké tart?
Szereplők:
Lucero - Bárbara Greco / Rebeca Sánchez
Fernando Colunga - Eduardo Juarez Cruz / Franco Santoro
Silvia Navarro - Fernanda Elizalde Rivera
Sergio Sendel - Damián Gallardo
Rogelio Guerra - Gonzalo Elizalde / Artemio Bravo
Dominika Paleta - Liliana Elizalde Rivera
Guillermo Capetillo - Aníbal Elizalde Rivera
Roberto Palazuelos - Camilo Elizalde Rivera
Carlos de la Mota - Santiago Elizalde Rivera
Arleth Terán - Priscila Alvear
Marisol del Olmo - Erika Vallejo
Ariadne Díaz - Aurora
Mario Iván Martínez - Steve Norton
Alejandro Ruiz - Jacinto Cordero
Dacia Arcaraz - Margarita Campillo
Aleida Nunez - Gardenia Campillo
Claudia Ortega - Flor Campillo
Manuela Ímaz - Natasha Baeza
Luis Bayardo - Ciro Palafox
Jaime Garza - Silvestre Tinoco
Tania Vazquez - Venus García
Mañana es para siempre / Mindörökké szerelem (2008)
2010. november 18. 17:14
#2
nagyon tetszik a sorozat..
2010. november 19. 11:46
#5
LambikaCseh Banán |
Csoport: Kitiltott Csatlakozott: 10.10.03. Hozzászólás: 6194 Csatolások: 363 Azonosító: 135613 offline |
Idézet (moni19 @ 2010.11.18. 19:56)
Nekem is nagyon tetszik ez a sorozat. A legjobb benne Lucero vagyis Barbara Greco.
sztem is, én is a gonoszokat szeretem
2010. november 21. 00:00
#6
Köszi a képeket. Tetszik ez a telenovella, bár Nicandro Díaz novellái mindig jók szoktak lenni Lucero istenien alakítja a főgonoszt, már várom, hogy még kegyetlenebb legyen! Silvia Navarro pedig egyszerűen imádnivaló!
2010. december 04. 15:26
#7
Tetszik a történetet,és a zenéje is nagyon jó.Lucero nagyon jól játsza a gonosz szerepet.
2010. december 14. 12:09
#11
Nagyon jó sorozat, eddig tetszik. Barbara olyan gonosz benne, hogy az már szinte fáj. Nagyon drukkolok Fernandanak és Eduardonak, hogy ismét egymásra találjanak.
2010. december 14. 17:15
#12
Idézet (Kláry @ 2010.12.13. 19:39)
Én is hoztam 1-et:
2011. január 08. 14:30
#14
Rusty Girlvisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.01.06. Hozzászólás: 127 Csatolások: 6 Azonosító: 142698 offline |
én nagyon szeretem ezt a sorozatot, mert Silvia Navarro a legnagyobb kedvencem
Kapcsolódó sztárok
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Lónyugtatóval kábította el áldozatait P. Diddy – Több, mint 100-an állítják, hogy erőszakoskodott velük
Lónyugtatóval kábította el áldozatait P. Diddy – Több, mint 100-an állítják, hogy erőszakoskodott velük
Sokakat bántalmazott a producer.
Shawn Mendes brutálisnak nevezte a szakítását Camila Cabellóval
Shawn Mendes brutálisnak nevezte a szakítását Camila Cabellóval
Most először nyilatkozott hosszabban.
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Szakított Taylor Swift és Travis Kelce?
Szakított Taylor Swift és Travis Kelce?
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Andrew Garfield lemondott az apává válásról
Andrew Garfield lemondott az apává válásról
Túl öregnek érzi magát a színész.