Hát sziasztok.
Igen elég régen nem voltam itt,de mivel véletlenül erre jártam így gondoltam kicsit mesélek,hogy mi a helyzet.Kézdséképpen már nem is emlékszem mikor írtam ide utoljára,de arra viszont 100%-an emlékszem,hogy kiöntöttem nektek a lelkemet és a történet folytatódik.Kezdésképpen ma elvileg elmintem volna korcsolyázni a barátnőimmel,de semmi nem lett belőle végül így inkább itthon maradtam,mert azért Csepeltől kicsit messze lakom,mellesleg ritkán is jár a buszom.Ezért inkább itthon voltam és elkészítettem a családomnak szánt ajándékomat egy porcelánból készült fenyőfát amit befestettem zöldre és csillámot szórtam rá,hogy kicsit feldobja.Na igen és most tűnt fől,hogy a fán kics lyukak vannak,szóval akkor egy egy mécses hát a IQ elég kevés ennek örömére.Na igen ebben a pillanataban nyomom a bilentyűzetet és gépekelek szövegeket dögivel,na és mint mindig most is zenét hallgatok.Jaj és a legfontosabb gyerekek itt a szünet,már alig vártam végre szabadulok az ofőmtől.A szerelmi életem még mindig nem megy valami simán.Még mindig az a srác hihetetlen.Dobta a barátnője és megint rám nyomult aztán néztem megint van valakije(?) már meguntam és nem igazán érdekel már.Na igen ez lehet,hogy nem fontos,de voltam olyan ügyes és eltörtem a telefonomat egész szépen,az elej teljesen lejött a hátulja megrepedt és az aksija pedig behorpadt.Hát R.I.P a telefonomnak,de ez van.Most annyira nem vagyok mesélős kedvemben így inkább röviden fejeztem ki magamat mindenki számámra.Ha nem írnék ide akkor szeretnék minden kedves Dumcsitopikosnak Békés ünnepeket kívánni,és Boldog Újévet.
Dumcsitopik érettebbeknek (15+)
2011. december 22. 15:24
#19001
2011. december 24. 15:14
#19002
BoscorelliLost but Won |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 08.08.01. Hozzászólás: 5984 Csatolások: 136592 Azonosító: 67913 offline |
Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!
2012. február 18. 19:33
#19003
Eszembe jutott a topik, milyen rég is írtam ide. Pedig rengeteg jó kis emlék kötődik ehhez a kis részhez. Hogy leálltatok, mondjuk megértem elkezdődött a suli korszak, emiatt hanyagoltam én is.
Most viszont hivatalosan is LEGÁLISAN írhatok ide, hiszem mióta legutolsára írtam, betöltöttem a 15-öt Komolyan szólva, csak annyit, hogy jó itt visszaolvasgatni, ha unatkozik az ember. Nem akarok kisregényt írni, de most jól esik

2 felhasználónak tetszik:
TheHypooo75,
zsanata
2012. február 21. 18:58
#19004
TrindaBFMV |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.08.08. Hozzászólás: 2563 Csatolások: 122 Azonosító: 132827 offline |
Sziasztok!Hát Úúúúristen! Ezer meg egymillió éve nem voltam itt!Szinte semmit sem írtunk ide...://
Remélem felmelegítjük a topikot!
Szeretnék még beszélgetni veletek!Hiányoznak a beszélgetések!Remélem mindenki jól van!
Én egéész jól,bár most furcsán..:/ Na legyetek rosszak!
Sziasztok!

1 felhasználónak tetszik:
Rap4ever8
2012. február 21. 19:04
#19005
Rap4ever8Queen of the Rap |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.08.02. Hozzászólás: 9537 Csatolások: 117949 Azonosító: 67956 offline |
Idézet (Trinda @ 2012.02.21. 18:58)
Sziasztok!Hát Úúúúristen! Ezer meg egymillió éve nem voltam itt!Szinte semmit sem írtunk ide...://
Remélem felmelegítjük a topikot!
Szeretnék még beszélgetni veletek!Hiányoznak a beszélgetések!Remélem mindenki jól van!
Én egéész jól,bár most furcsán..:/ Na legyetek rosszak!
Sziasztok!
Remélem felmelegítjük a topikot!
Szeretnék még beszélgetni veletek!Hiányoznak a beszélgetések!Remélem mindenki jól van!
Én egéész jól,bár most furcsán..:/ Na legyetek rosszak!
Sziasztok!
Szia!
Igen jó rég nem írtunk ide, mivel Facebookon megnyílt az új dumcsi és átköltöztünk oda.
Egyébként én jól vagyok. Semmi érdekes nem történt mostanában. Veled mizu? Miért vagy furcsán, ha szabad megkérdeznem?
2012. február 25. 17:37
#19006
TrindaBFMV |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.08.08. Hozzászólás: 2563 Csatolások: 122 Azonosító: 132827 offline |
Idézet (Rap4ever8 @ 2012.02.21. 19:04)
Szia!
Igen jó rég nem írtunk ide, mivel Facebookon megnyílt az új dumcsi és átköltöztünk oda.
Egyébként én jól vagyok. Semmi érdekes nem történt mostanában. Veled mizu? Miért vagy furcsán, ha szabad megkérdeznem?
Igen jó rég nem írtunk ide, mivel Facebookon megnyílt az új dumcsi és átköltöztünk oda.
Egyébként én jól vagyok. Semmi érdekes nem történt mostanában. Veled mizu? Miért vagy furcsán, ha szabad megkérdeznem?
Szia!Hát azért vagyok/voltam furcsán,mert egész nap rosszul voltam...egyszerűen csak elrontottam a gyomrom.De már jól vagyok!
Új dumcsi? :OOO Linkelsz nekem? ))
2012. március 12. 08:50
#19008
Rap4ever8Queen of the Rap |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.08.02. Hozzászólás: 9537 Csatolások: 117949 Azonosító: 67956 offline |
Idézet (Trinda @ 2012.02.25. 17:37)
Szia!Hát azért vagyok/voltam furcsán,mert egész nap rosszul voltam...egyszerűen csak elrontottam a gyomrom.De már jól vagyok!
Új dumcsi? :OOO Linkelsz nekem? ))
Új dumcsi? :OOO Linkelsz nekem? ))
Rejtett csoport szóval nem tudok linkelni. Jelölj be ismerősnek és hozzáadlak a csoporthoz: http://www.facebook.com/#!/profile.php?id=100383499491
Egyébként most épp lyukas órám van, de facebookon eléggé kihalt minden szóval lejöttem a büfébe gépezni. xD Remélem itt nagyobb az élet. Van valaki?
2012. március 15. 22:30
#19009
Hello there!
Hú, de rég voltam itt. Meguntam az oldalt sok okból kifolyólag, de most úgy döntöttem, benézek. Remélem, van valaki.
Hú, de rég voltam itt. Meguntam az oldalt sok okból kifolyólag, de most úgy döntöttem, benézek. Remélem, van valaki.
2 felhasználónak tetszik:
Rap4ever8,
WhiteRosee
2012. március 19. 18:03
#19010
Rap4ever8Queen of the Rap |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.08.02. Hozzászólás: 9537 Csatolások: 117949 Azonosító: 67956 offline |
Hali! Van valaki? Halálra unom magam. Élesszük fel ezt a topicot kicsit.
2 felhasználónak tetszik:
WhiteRosee,
thunderbird
2012. március 19. 18:05
#19011
WhiteRoseeZzz. |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.08.24. Hozzászólás: 1349 Csatolások: 2329 Azonosító: 159173 offline |
Sziasztok!
Lehet mondani ezer éve jártam itt és látom ki is vagyunk üresedve, így hirtelen felpattantam és ide jöttem.A mai napom átlagos volt, kikaptam a termis témazárót ami hármasra sikeredett.Kissé el is lustultam, mert csak rohantam és rohantam, de alapjába véve boldog vagyok, remélem a többi napjaim is ilyenek lesznek!Felétek mi újság?
Már ha van valaki, de látom Rap4ever8 itt van

thunderbird,
Rap4ever8
2012. március 19. 18:07
#19012
Hali!
Megint vagyok. Felőlem oké a topic-élesztés. Mi legyen a téma?

2012. március 19. 18:12
#19013
WhiteRoseeZzz. |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.08.24. Hozzászólás: 1349 Csatolások: 2329 Azonosító: 159173 offline |
Idézet (thunderbird @ 2012.03.19. 18:07)
Hali!
Megint vagyok. Felőlem oké a topic-élesztés. Mi legyen a téma?
Megint vagyok. Felőlem oké a topic-élesztés. Mi legyen a téma?
Huh.. a téma választás nem az én érdemem, "megyek" a többi után, ilyen ügyekben
Mit szóltok ahhoz, hogy beköszöntött a tavasz?
2 felhasználónak tetszik:
thunderbird,
Rap4ever8
2012. március 19. 18:14
#19014
Rap4ever8Queen of the Rap |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.08.02. Hozzászólás: 9537 Csatolások: 117949 Azonosító: 67956 offline |
Dobjatok fel valami témát. Én beköltöztem egy kávézóba, mert csak itt van wifi. xD Egész héten gyakorlaton vagyok és szombaton is dolgozni kell. Totál kiakadtam mikor közölték, mert a sulinkba meg nincs tanítás és mégis be kell mennünk dolgozni gyakorlaton. Egyébként ma elég sokkoló élményem volt. Az oktatóm kezére ráesett az ablak (tudjátok olyan, ami két terem között van és fel kell húzni, aztán kitámasztani). Annyira fájt neki, hogy rosszul lett. Miután leült azt hallottam, hogy nyöszörgős-hörgős túlvilági hangot ad ki. Hátranéztem és már csak azt láttam, hogy rázkódik és leesett a földre, elveszítette az eszméletét. Miután magához tért hányt és be kellett mennie a kórházba.
Szerk.: Ki mit csinált a hosszú hétvége alatt?
Szerk.: Ki mit csinált a hosszú hétvége alatt?
2 felhasználónak tetszik:
thunderbird,
WhiteRosee
2012. március 19. 18:16
#19015
Idézet (WhiteRosee @ 2012.03.19. 18:12)
Huh.. a téma választás nem az én érdemem, "megyek" a többi után, ilyen ügyekben
Mit szóltok ahhoz, hogy beköszöntött a tavasz?
Mit szóltok ahhoz, hogy beköszöntött a tavasz?
Jaj, csak ne a "milyen szép időnk van ma" témát.
2 felhasználónak tetszik:
WhiteRosee,
Rap4ever8
2012. március 19. 18:21
#19016
WhiteRoseeZzz. |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.08.24. Hozzászólás: 1349 Csatolások: 2329 Azonosító: 159173 offline |
Idézet (Rap4ever8 @ 2012.03.19. 18:14)
Dobjatok fel valami témát. Én beköltöztem egy kávézóba, mert csak itt van wifi. xD Egész héten gyakorlaton vagyok és szombaton is dolgozni kell. Totál kiakadtam mikor közölték, mert a sulinkba meg nincs tanítás és mégis be kell mennünk dolgozni gyakorlaton. Egyébként ma elég sokkoló élményem volt. Az oktatóm kezére ráesett az ablak (tudjátok olyan, ami két terem között van és fel kell húzni, aztán kitámasztani). Annyira fájt neki, hogy rosszul lett. Miután leült azt hallottam, hogy nyöszörgős-hörgős túlvilági hangot ad ki. Hátranéztem és már csak azt láttam, hogy rázkódik és leesett a földre, elveszítette az eszméletét. Miután magához tért hányt és be kellett mennie a kórházba.
Szerk.: Ki mit csinált a hosszú hétvége alatt?
Szerk.: Ki mit csinált a hosszú hétvége alatt?
Szép kis történet és ezt látni is durva, nem csak így hogy olvasom.Így rögtönözve eszembe jutott osztálytársam története.Matek óra volt, a tanár mondta, hogy most figyeljünk a legjobban, mert fontos dolgot fog mondani, erre hirtelen Otársam beveri a fejét az ablakba, nagyon röhögtünk rajta, de biztos az sem egy kellemes érzés, bár vidámabb sztori
Pihentem és tanultam, jól jött, csak nehéz volt felkellni reggel, túl elkényelmesedtem xD
Dancsy: Rendben hagyjuk, úgy sem vagyunk meteorológusok
1 felhasználónak tetszik:
Rap4ever8
2012. március 19. 18:23
#19017
Rap4ever8Queen of the Rap |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.08.02. Hozzászólás: 9537 Csatolások: 117949 Azonosító: 67956 offline |
Idézet (WhiteRosee @ 2012.03.19. 18:21)
Szép kis történet és ezt látni is durva, nem csak így hogy olvasom.Így rögtönözve eszembe jutott osztálytársam története.Matek óra volt, a tanár mondta, hogy most figyeljünk a legjobban, mert fontos dolgot fog mondani, erre hirtelen Otársam beveri a fejét az ablakba, nagyon röhögtünk rajta, de biztos az sem egy kellemes érzés, bár vidámabb sztori
Pihentem és tanultam, jól jött, csak nehéz volt felkellni reggel, túl elkényelmesedtem xD
Dancsy: Rendben hagyjuk, úgy sem vagyunk meteorológusok
Pihentem és tanultam, jól jött, csak nehéz volt felkellni reggel, túl elkényelmesedtem xD
Dancsy: Rendben hagyjuk, úgy sem vagyunk meteorológusok
A matekóráról most eszembe jutott mikor a teremünkben leszakadt a mennyezetből egy jó nagy darab és kb a tanártól egy méterre landolt.
1 felhasználónak tetszik:
WhiteRosee
2012. április 07. 21:39
#19019
zsanatamuse. |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.22. Hozzászólás: 4024 Csatolások: 213 Azonosító: 125662 offline |
Sziasztok! Bár még van kb. 2 hónapom, mire betöltöm a 15-öt, de merészkedtem benézni! Nyugi, nem kérdezem hogy mi a kedvenc állatotok, és hogy szeretitek-e Justin Biebert.
2012. április 10. 15:51
#19020
Gyerekek, tényleg lendítsük fel kicsit a topikot! Mit szóltok az új beszélgetőshöz? Én szerintem jó ötlet volt. Írok pár témát, amihez van kedvetek azt elkezdhetjük ki bontani , mert tényleg fel kéne újra lendülnünk.
Milyen napotok volt?
Tud valaki jó könyvet/filmet?
Hogy telt a szünetetek?
És Dancsy kedvéért, milyen szép időnk van, nem?

Nem a pertől tart Miley Cyrus: az exe miatt aggódik az énekesnő

Beperelték az egyik dala miatt.
Ryan Reynolds mindent elkövet azért, hogy Justin Baldoni nélkül folytatódjon a Velünk véget ér

Új színész kaphatja meg a szerepet.
Hailey Bieber először posztolt magáról azóta, hogy megszületett a kisfia

Új fotót posztolt magáról a modell.
Ilyen cuki volt Gigi Hadid és Zayn Malik kislányának 4. szülinapja!

Nagyon aranyos fotókat posztolt a modell.
Pharrell Williamsnek elege lett Taylor Swiftből

Elárulta, hogy miért.
Lehet, hogy Eva Mendes végleg felhagy a színészettel - elárulta, ennek Ryan Gosling az oka

Esélyes, hogy felhagy a színészettel.
Évtizedek óta nem tartják a kapcsolatot: csúnya beszólás miatt kért bocsánatot Julia Robertstől a bátyja

Szeretne tiszta lappal kezdeni.
EXKLUZÍV! Leiner Laurával beszélgettünk új regénysorozatának megjelenése kapcsán

Az írónő az új megjelenései kapcsán adott interjút nekünk.