Duma-topik II.

Persze.    Sőőt, leírom, amiket idáig írtam.   
Egy vámpír különleges élete 

Az idegen ember 

1875. március 12-én járunk. Egy ismeretlen szerzet költözik Boston városába. A neve Ian... Ian Miller. Senki nem hallott felőle semmit 1877. február 14-ig. Akkor Ian 17 éves volt. New York felé tartott, amikor valakit elütöttek. De amint kisztállt a kocsiból nem látott senkit. Nagyon meglepődött, és meg sem bírt mozdulni. Pár perc múlva érezte, hogy van valaki a háta mögött. De mire a tudtára jutott, hogy közelít hozzá, csak nagyon erős fájdalmat érzett a nyakában, és másnap reggel ébredt fel egy kórházban. 
- Mi történt? - kérdezte Ian csodálkozva 
- Egy érdekes teremtvény rád támadott és feltehetőleg beleharapott a nyakadba. - mondta az orvos, Gilbert 
- Mi lehetett az? 
- Fogalmam sincs, de... 
Ian a szavába vágott: 
- Mi van ha egy vámpír? 
- Lehetetlen. A vámpírokat innen már réges rég kiírtották. Persze nem mintha nem maradt volna itt néhány, de tuti, hogy itt a környéken egy sem kószál. 
- De ezek szerint mégis. - mondta Ian az ablakon kinézve Ian 
Ebben a pillanatban Ian egy furcsa zajra lett figyelmes. 
- Ezt maga nem hallotta? - kérdezte Ian 
Az orvos körbenézett, majd felelt: 
- Nem. Nem. Talán kellett volna? 
- Hát nem is tudom. Talán ez a harapásnyom arra utal, hogy belém harapott egy vámpír, aztán megkaptam a képességeit, és most elkezdtem olyanokat hallani, amit más normális ember nem hall. 
Amint Ian végzett a mondanivalójával elájult. 
- Szegény pára. Tisztára beleőrült a képzelgéseibe. - sóhajtott fel Dr. Gilbert, majd kiment a szüleihez. Az anyja, Emma, és az apja, Eric, már érdeklődve várták a fejleményeket. Dr. Gilbrtz keserű képpel ment oda hozzájuk. 
- Mi történt? - kérdezték mindketten egyszerre 
Dr. Gilbert visszanézett, de Ian nem volt ott. Egy pillanatig meghökkent, majd odafutott, és az ablak tárva-nyitva volt. A szülők is odafutottak. 
- Hogyhogy nincs itt? És az ablak miért van nyitva? Talán Ian kiugrott? - kérdezte Emma értetlenkedve 
- Nem, az nem lehet. Vagyis lehet, mert nincs sehol, szóval sok helyre nem mehetett. Szóval készüljenek fel a legrosszabbakra, mert... - ebben a pillanatban földbegyökerezett a lába - ... Ian nincs itt. Ezekszerint épségben megúszta, amin nem csodálkozom, mert most már biztos, hogy az a valami, ami megharapta, az egy vámpír volt. - mondta Dr. Gilbert 
- Vámpírok? Na ne nevettessen. - mondta Eric 
- Akkor vajon miért úszta meg? Ott kéne lennie lent holtan. - mormolta Dr. Gilbert 
- Ian, ez egyáltalán nem vicces! Bújj elő! - kiáltotta Emma 
- Szerintem hívjuk az FBI-t, mert így soha sem lesz meg. - ajánlotta Eric 
- Ó, és maguk szerint elfogják hinni, hogy Ian leugrott és még mindig él? - méltatlankodott Dr. Gilbert 
- Apa, anya! Dr. Gilbertnek igaza van - bukkant elő Ian testévre, Edward - Ezzel csak egy elmegyógyintézetbe zárnának titeket, és azzal előrébb nem vagyunk. 
- Uramisten! Mint két tojás! - torpant meg Dr. Gilbert 
Erre mindenki nevetésre lett figyelmes. Senki sem tudta, hogy merről jön. Mindenki szívből szakadva menekült volna, de megmoccanni sem bírtak. 
- Hát nem aranyos? Mindenki itt aggódik értem, amikor semmi bajom. - szólalt meg a szobából egy hang 
- Ó, hát itt vagy? A frászt hoztad ránk! - mondta Emma 
De még mielőtt megölelte volna Iant, ellökte magától. 
- Lám, lám, lám. Megakarsz halni? - kérdezte megváltozott hangon Ian 
- Te meg miről beszélsz? - cspdálkozott mindenki 
- Nézzétek csak! Neki mintha nem kék lett volna a szeme. - állapította meg Edward 
- Helyes észrevétel drága testvérkém... - bólintott Ian 
És Ian magáhoztért a saját szobájában. 
- Szóval csak álmodtam ezt az egészet... - nyugodt meg Ian 
- Végre felébredtél. Már nagyon aggódtunk. Egész végig amíg aludtál, furán viselkedtél, és többször megemlítetted a "vámpír" szót. - mondta Emma 
- Komolyan? - nevetett fel Ian - De most el kell mennem, mert megígértem Jaspernek, hogy segíteni fogok neki valamiben. - hazudta az anyjának
 

hát örülök hogy tetszett.   azt hittem hogy senki sem fogja végigolvasni.