Uhh, gyerekek!
Ez egy sokk volt számomra végig olvasni a kommenteket. És ki lehet jelenteni, sőt k
i kell jelenteni, hogy az ilyen génhulladékok miatt tart ott az emberiség, ahol tart. És még csodálkozok, hogy tök mindegy, hogy ki az, csak legyen lyuk rajta vagy legyen virslije és már jól is lakik az illető, majd hangoztatja azt, hogy 14 évesen már nem csak, hogy aktív szexuális életet él, de tapasztalt is.
Csak nekem forog a gyomrom ettől?! Én mindig is a normálisabb csapathoz tartoztam. Az alkoholtól rosszul vagyok, a drogoktól irtózom, egy diszkóba sem tettem be a lábamat és a cigarettát is megvetem. Úgy érzem, hogy lassan száműzetve vannak azok az emberek, sőt egyenesen már halálosan ciki az, ha valaki nem csak, hogy szűz 16-17 évesen, de monogám kapcsolatban él.
Az pedig hányingerkeltő, sőt egyenesen undorító, hogy
egyeseknek normális az, hogy egy 17 éves kislány úgy öltözik, mint egy első osztályú könnyűvérű hölgyemény, de ez még csak hagyján, előszeretettel bújik ágyba mindenkivel 17 évesen. Gyerekek, ti normálisak vagytok?! Én sem vagyok prűd nőszemély, sőt, valóban mindenkiben van egy adag perverzió, ahogyan valaki itt azt megfogalmazta, de, ha esetleg lánnyal szeretnék hancúrozni nem a világ szeme előtt teszem.
Sőt én egyáltalán nem vagyok homofób, még mielőtt jönnek az ilyesmiféle kommentek. Nem ítélem el őket, de valljuk be, ott tényleg nagy a gáz, ha már az evolúciós ösztöneinknek mondunk ellent. Emberek vagyunk, értelmesek, gondolkodunk és mégis bennünk vannak az állati ösztönök. Kérem szépen, az egyik a
fajfenntartási ösztön. Már bocsánat, de szerintetek nem mond ellent a természettel az, ha két nő és két férfi együtt vannak és később családot szeretnének? Valószínűleg
okkal van a nőnek petesejtje és a férfinak hímivarsejtje. És mondhat akárki akármit, igen is az a normális, ha nő a férfire gerjed be a férfi pedig nőre. Régen is voltak homoszexuálisok, sőt idén megtudtam a töri tanáromtól, hogy állítólag Nagy Sándor is az volt. És? Engem nem érdekelnek, de már egyszerűen gusztustalan és undorító, hogy az emberek meleg felvonulásokkal reklámozzák azt, hogy a saját nemüket szeretik. Engem hidegen hagynak, de amikor minden évben meghallom a híradóban azt, hogy a melegek felvonulást tartottak, akkor tudom azt mondani, hogy ezeknek feltűnési viszketettségük van. Marhára nem érdekel, hogy privátban kivel mit csinál, csak engem hagyjanak békén. De már szemérmetlenül gusztustalan az, hogy ajnározzuk azt, ha egy két ugyanolyan nemű egymást falja. Adam Lambertet is elfogadtam, bár nem nagy kedvencem, de igen csak kedvelem amennyit a személyiségéből láttam. Egy biztos, ahogyan
Grace Benning írta, tényleg ráférne egy-két atyai pofon Taylorra. Büszke lehet rá az anyja is és az apja is, hogy igen, valójában olyan, mintha prostituáltként futtatnák a lányukat. Egy szavam nem lenne, ha 30 akárhány éves nőről beszélnénk, de ez a kislány alig van túl az első menstruációján.
Az pedig még borzasztóbb, hogy ti ezt normálisnak tartjátok. Mielőtt gyereket fogok vállalni, 20x is meg fogom gondolni. Úgy érzem, ahogy haladunk előre úgy hülyülünk el. És ti lesztek a következő generáció.
Itt egyesek 10-12 évesen már felvilágosultabbak, mint a felnőttek. Én ennyi idősen azt sem tudtam mi az, hogy homoszexuális, homofób vagy leszbikus...