One Direction

Na jó, ami most fog következni, azt még lehet megbánom, de szeretném a gondolataimat megosztani veletek, mert ezen topicba rendszeresen írogató directionerek elnyerték a tiszteletemet, mert főleg a legutóbbi néhány hozzászólásukkal, mikor arról beszéltetek, hogy zavar titeket, ha lenéznek, mert szeretitek a One Direction-t, bebizonyítottátok, hogy ti igazi rajongók vagytok. ÉS köszönöm, jó tudni, hogy még belőletek is van egy pár, sőt, egészen sokan vagytok.   
Hát, hogy is kezdjem? Elég régóta egyre növekvő aggodalommal néztem már a fórumon szóló One Direction-ről szóló vitákat, és elhatároztam, hogy írok egy hosszú kimerítő véleményt róluk, hátha lesz valaki, aki értékeli . Elöljáróban szeretnék leszögezni két dolgot: az első, hogy ez már a második vélemény, amit írok róluk, de az első végül olyan hosszúra (majdnem három oldal) sikeredett, hogy újraolvasva az egészet, már én magam is belezavarodtam. Szóval gondoltam írok egy jobban áttekinthetőt. A másik dolog, hogy ironikus módon, épp a The Wanted albumát hallgatom, miközben ezt írom (értse, aki érti, a többieknek üzenem, hogy nem fontos, szóval „ugorggyunk!”) 
A One Direction és a zenéjük:
Bár sokak szerint inkább így kéne írnom, hogy „zenéjük”. Hát igen kinek mi a jó, nem? Erre mondják ízlések és pofonok. Na mindegy, a lényeg, hogy szerintem nem is rossz. Sőt, én kifejezetten szeretem. Igen, igen tudom csapból is ez folyik tucat zene. Nem is hangszeren játsszák, és stb. Hát sajnos egy kicsit egyet kell ezzel értenem, hiszen szeretem a 1D zenéjét, ettől függetlenül nem tartom valami világrengető nagy hatalmasságnak, amit ezek ott összedobáltak a stúdióban. Szórakoztató, pörgős vagy lassú, könnyen megjegyezhető dalocskák, én szeretem, de messze vannak attól, hogy a kedvenceimnek tituláljam ezt a stílust. Aztán persze ott van a másik dolog, ami nagyon böki egyesek csőrét, ami pedig a dalszövegek. Na természetesen jönnek az utálók, hogy nem is maguknak írják, meg nem is szól semmiről. Egyik állítást sem szeretném megcáfolni, csupán kiegészíteni, mert nem teljesen értek velük egyet. Arról, hogy nem saját maguknak írják, arról csak annyit, hogy ezek ilyen otthon a fürdőkádban énekelek, aztán anyukám azt mondja, hogy jó hangom van, menjek el az X-factor válogatásra fiúk. Nem abba a kategóriába tartoznak, akik tizenakárhány éves koruk óta a saját dalaikat írogatják egy szál gitárral a kezükben, vagy akár a nélkül. Természetesen nem dalszövegírók. Bár azt is hozzátenném, hogy a második albumukra már sokkal több dalt írtak, mint az elsőre, és ez becsülendő, hiszen valahol el kell kezdeni. Ki tudja, talán egyszer már az egész albumukat ők fogják írni, ha ráéreznek a dologra (már ha túlélik addig). 
Meg aztán ott van az a probléma, hogy a dalszövegeik nem szólnak semmiről. Na de kérem szépen, tisztelt hölgyek és unlak, hogy is nézne már az ki, ha húsz éves fiúknak valami világfájdalmas témájú dalt adnának. Na az lenne csak az igazán borzasztó, hiszen mennyire durván hamisnak tűnne tőlük. Nem, én konkrétan nem is várom, hogy valami komolyabb témáról énekeljenek, hiszen még nem elég érettek hozzá. Nem tapasztaltak semmi olyat, ami nagyban befolyásolhatná az életüket, és így természetes, hogy tinédzserfiúk esetében nem más a legfontosabb, mint a szerelem (viszonzott vagy viszonzatlan), azok a bizonyos hajnalig elhúzód bulik a fontos téma. Tudom, tudom azt mondják egyesek, hogy ez már unalmas, nem is tudnak nagyobb kaliberű dolgokról írni. Hát valószínűleg tudnának, de nem szabadna megtenniük, hiszen nem illene hozzájuk. Senki nem hinné el, hogy bármi is igazi lenne abban, ha mondjuk egy Guns n Roses – Paradise City –féle dalt énekelnének, még a képzeletemben is szörnyen hangzik. Aztán persze végül, de nem utolsósorban, talán a legfontosabb dolog: az ének.
Ezt is két jól elkülöníthető részre szedhetném: az utálók, azt mondják, hogy gépekkel feljavított hangjuk van csak, és playback-ről megy az egész, míg a directionerek meg azzal jönnek, hogy az x-factorban is tök jól csinálták, már pedig ott nincs playback. Én valahova a kettő közé tenném, az igazságot. Az x-factort végig néztem, és tényleg tudnak énekelni. Jó persze legyünk őszinték, sehol sem voltak mondjuk az ugyanabban az évadban szereplő Rebecca Ferguson-tól, vagy Aiden Grimshaw-tól, de rosszak sem voltak, sőt némelyik előadásuk akár a r*ohadt jó kategóriába is sorolható. Másrészről viszont az albumokon hihetetlen mértékben el van torzítva néhány helyen a hangjuk. Ettől függetlenül van hangjuk. Nem valami nagy kaliberű, és elájulok olyan szép hangjuk, de azért egész jó. Némelyik előadásuk élőben kifejezetten jó. Én a többségét élveztem megnézni, méh ha csak felvételről is.
One Direction, mint emeberek
Na ezt a rész igyekszem úgy írni, hogy ne tűnjön úgy, mint ha túlzottan nagy szakértőnek tartanám magam a témában, mivel hát… nem vagyok az. Nem is lehetnék, ugyanis megközelítőleg - nem is tudom 1000 km biztos van – Na szóval legalább 1000 km, 4 ország és egy kicsike csatorna választ el minket egymástól, ó és a hozzájuk vezető úton még a Stonehenge is útba esik. 
Na szóval, miután így kicsit eltértem a témától, azzal folytatnám, hogy már amennyire ilyen körülmények között képes bárki is bármit megállapítani róluk, nekem többé-kevésbé szimpatikusnak tűnnek. A senki nem tökéletes mondás természetesen rájuk is igaz.
Nekem ezek a fiúk kedvesnek tűnnek, elég stabilan állnak földön, nincsenek maguktól elszállva, és ami számomra a legkedvesebb tulajdonságuk: nagyon jó barátok, ami értékelendő minden szempontból, hiszen az igaz barátságokat mindig meg kell becsülni. Természetesen mindenki jöhet most azzal, hogy kamera előtt mindenki másképp viselkedik, és, hogy csak megjátszanak mindent, én pedig ezzel teljes mértékben egyetértek. Viszont amondó vagyok, hogy az egész életét, és személyiségét senki nem tudja megváltoztatni még a kamera kedvéért sem, hiszen még a legjobb színészek játékában is felfedezhető mindig egy picike a saját egyéniségükből. Szóval, még ha van is némi hamis abban, ahogy viselkednek, mikor forog a kamera, akkor is hiszem, hogy többé-kevésbé önmagukat adják.
Mindezek mellett, mivel én vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy nem rózsaszín ködön keresztül szemlélem őket, felfedeztem néhány rossz tulajdonságukat, amit, ha más embereknél látunk, akkor rögtön felkapjuk a vizet, hogy mégis mit képzel magáról az, az illető. Nekem nem azzal van a bajom, hogy ezek a rossz tulajdonságaik léteznek, hiszen az mindenkinek van. Mindenkinek lehet valamikor rossz napja, amikor lekezelően bánik az emberekkel, nem figyel a másikra, és természetesen az elég idegesítő, de egészen megbocsátható tulajdonság, az állandó beszéd. A probléma inkább azzal van, hogy néhány "rajongó" inkább a homokba dugja a fejét, és jól betemeti, mint, hogy ráébredjen ők is emberből vannak, és nekik is vannak idegesítő szokásaik. Nem tökéletesek. 
Nekem továbbra is nagyon imponál az, hogy ennyire összetartanak, és őszintén remélem, hogy ez a barátságuk még hosszú-hosszú évekig kitart.
One Direction és a rajongóik…
… avagy, ahogy magukat nevezni szeretik: a directionerek. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy melyik zenei előadónak van ma a legelszántabb rajongó tábora, kb. 0,1 másodpercen belül azt válaszolnám, hogy a One Direction-nek. Erre büszkék is lehetnek. A fiúk is meg a rajongók is, hiszen mindenáron megvédik kedvenceiket, és ez valljuk be nem mindennapi. Csupán azzal van a baj, hogy az, az elszántság könnyedén elvetemültté változhat. Most komolyan? Bárki – igen, igen tudom, hogy egyes rajongók kikészülnének, ha csak 10 km-es nem is, ha már 100 km-es körzetben tudnák őket, és mindent megtennének, hogy eljussanak hozzájuk. Na szóval, azért ezt a kérdést még is föl kell tennem, el tudja bármelyikkőtök is képzelni, hogy mennyire zavaró lehet ennyi ember körülötted egyszerre. Igaz ők főzték maguknak, akkor egyék is meg, de még így is, mikor látok egy videó részletet, ahol azt mutatják, hogy konkrétan szétcincálják a srácokat a fanok, akkor nem vagyok biztos benne, hogy röhögjek azon, hogy egyes emberek mennyire képesek eldobni a józanész által diktált viselkedési szabályokat. Esetleg sírjak az együttérzéstől, hogy mennyire nem képesek felfogni, hogy az az öt srác is teljesen normális emberi lény, annyi különbséggel, hogy néha színpadokon énekelnek, több tízezres tömegek előtt. Nagy cucc. Igen, igen hihetetlenül nagy lehetőséget kaptak de ettől függetlenül, nem szükséges őket az egekig magasztalni. Az ember gyereke lehet normális határokon belül is rajongója egy együttesnek. Egy több száz emberes tömegből nem úgy fogsz kitűnni, hogy megpróbálsz hangosabban sikítani, mint a többi, hanem azzal, hogy igyekszel megmutatni, te nem vagy elpépesített agyú 21. századi zombi gyerek, aki birka módjára követi a többieket. 
További problémám még néhány directionerrel hozzáállásával a következő: Az a bizonyos „rózsaszín köd”, amit már emlegettem az előző vázlat pontomban is. Tök mindegy ugyanis, mit állítanak a fiúkról, a directionerek mindig a védelmükbe veszik őket, amivel nincsen semmi baj, hiszen rajongóként szinte ez már a kötelességük. A baj azzal van, hogy nem érdekli őket, hogy kiken gázolnak át, hogy szinte már nem is normális emberi a viselkedésük, mikor a fiúk védelméről esik szó. Valaki, aki teljesen normálisan leírja a véleményét a bandáról, a zenéjükről vagy akármiről, ami velük kapcsolatos, ugranak, hogy kikaparják a szemüket. Fölösleges. Aki nem szeretni őket nem szereti őket, és nem fog megváltozni a véleménye, mert valaki őrült módjára vitatkozik vele, és a pokolba kívánja. Egy szóval írhatnám le: HASZTALAN. 
Egy tanácsot szeretnék adni nektek a jövőre nézve: az élet nem csak a One Direction-ből áll, és tudom mennyire szórakoztató, hogy ezt az öt idiótát (nem feltétlenül negatív értelemben vett szó) nézni, ahogy egy újabb ökörséget csinálnak. Hiszen mindenki szeret kilépni a saját életéből, és valahova máshova menekülni. Ez lehet egy könyvben olvasott világ, vagy egy sorozat, vagy esetleg a One Direction életének lépésről lépésre való követése. Ezzel nincsen baj, csak a dolog lényege annyi, hogy közben ne felejtsétek el, hogy ez az ő életük, nem a tietek. Nem tudtok megváltoztatni semmit, amit ők maguk nem akarnak megváltoztatni, nem értek el semmit azzal, hogy valamilyen szinten lázadtok egy döntésük ellen, és más hasonló marhaságok. De ami a legfontosabb: ÉLJÉTEK A SAJÁT ÉLETETEKET! Kihagytok minden jót, ha csakis azzal törődtök, hogy Zayn és Perrie együtt vannak-e még, hogy Harry tényleg leborotválta-e a göndör fürtjeit, vagy mondjuk, hogy Niall hány cigarettát szív el.
One Direction és az utálók: 
(habár, ha jól sejtem ennél a topicnál fölöslege lesz.)
Róluk fölösleges sokat beszélnem, mert akik fanok, azok úgyis tudják, hogy miként vélekednek a bandáról, akik meg ezen csoportba tartoznak, hát tényleg nekik próbáljak saját magukról magyarázni? Fölösleges. Egyetlen dolog van, amit kérnék és, amit a rajongóktól is kértem, az az általános tisztelet. És ezzel mindenki így van.  Nem várja el senki az általános szeretete, még igazán az elfogadást sem, csupán a tiszteletet. Nem muszáj mindenkit, aki 1D fan alapból leminősíteni, illetve a fiúkat is biztosan le lehet írni néhány kevésbé obszcén, vagy sértő szóval, ami éppen az utálók fejében forog. Csupán a végül minden eredmény nélkül záródó viták elkerülésére. 
Ezeket az embereket, gyakran már az is idegesíti, ha a fiúkról megjelenik egy hír. Ez már engem is. Hiszen valljuk be, azért az, hogy hetente öt cikk vagy több megjelenik róluk, csak ezen a fórumon, már kicsit sok, nem gondoljátok? A legtöbbjüknek ritkán van értelme, mert igazából semmi hírértékük nincsen. Ettől függetlenül ők nem tehetnek róla, hogy a sajtó ennyire zabálja őket, nem ők kérik, hogy ez jelenjem meg róluk, tehát ezért a fiúk nem tehetők felelőssé. Az, hogy élik az életüket, és ebből egy-egy pillanatot kiragadva a sajtó próbál érdekességet, szenzációt kreálni, na az már igazán nem az ő hibájuk. 
Szóval csak egyetlen nagy kérésem lenne, és az a kölcsönös tisztelet. És ne mutogassunk ujjal, hogy ő kezdte, mert valahol el kell kezdeni, és ismered a mondást okos enged, szamár… hát az meg tépje csak tovább a száját.
One Direction és én:
Úgy gondoltam szentelek egy kisebb részt ennek is, miszerint én hogy érzek, a bandával kapcsolatban, de ígérem, ezt már tényleg igyekszem rövidre írni. Először is: Nem vagyok Direcioner!!! Soha nem voltam, soha nem is leszek, de ez így van jól nekem. Így is jól érzem magam, hogy elhallgatom a zenéjüket, és kb. két hetente megnézek róluk valami viccesebb videót. A lényeg, hogy nem szoktam isteníteni őket, és néha talán nyersnek tűnök, úgy mint valami „hamis fan”, mikor róluk beszélek, de ez valószínűleg csak azért van, mert előszeretettel hangsúlyozom, hogy nem vagyok divat-fan, illetve néha ezen kis majmocskák hozzászólásain húzom fel magam. Kedvelem a 1D-t, (és nem a külsejük miatt), azt jó napot.
Ha végigolvastad köszönöm. Remélem, nem nagyon untattalak, és azt is, hogy némi hasznos információt is találtál benne.
Ui.: Ezeknek a nagy része nem ezen topic rendszeres látogatóinak szól, mivel mint már az elején hangsúlyoztam, nálam ti vagytok a nagy betűs KIVÉTEL, akiket tisztelek, és köszöntet azért, hogy bebizonyítottátok nekem, és másoknak is, hogy vannak normális directionerek. Ez csupán egy átfogó vélemény róluk, remélem nem haragszik meg érte senki.  Még egyszer: köszönöm nektek. 

Na jó, ami most fog következni, azt még lehet megbánom, de szeretném a gondolataimat megosztani veletek, mert ezen topicba rendszeresen írogató directionerek elnyerték a tiszteletemet, mert főleg a legutóbbi néhány hozzászólásukkal, mikor arról beszéltetek, hogy zavar titeket, ha lenéznek, mert szeretitek a One Direction-t, bebizonyítottátok, hogy ti igazi rajongók vagytok. ÉS köszönöm, jó tudni, hogy még belőletek is van egy pár, sőt, egészen sokan vagytok.   
Hát, hogy is kezdjem? Elég régóta egyre növekvő aggodalommal néztem már a fórumon szóló One Direction-ről szóló vitákat, és elhatároztam, hogy írok egy hosszú kimerítő véleményt róluk, hátha lesz valaki, aki értékeli . Elöljáróban szeretnék leszögezni két dolgot: az első, hogy ez már a második vélemény, amit írok róluk, de az első végül olyan hosszúra (majdnem három oldal) sikeredett, hogy újraolvasva az egészet, már én magam is belezavarodtam. Szóval gondoltam írok egy jobban áttekinthetőt. A másik dolog, hogy ironikus módon, épp a The Wanted albumát hallgatom, miközben ezt írom (értse, aki érti, a többieknek üzenem, hogy nem fontos, szóval „ugorggyunk!”) 
A One Direction és a zenéjük:
Bár sokak szerint inkább így kéne írnom, hogy „zenéjük”. Hát igen kinek mi a jó, nem? Erre mondják ízlések és pofonok. Na mindegy, a lényeg, hogy szerintem nem is rossz. Sőt, én kifejezetten szeretem. Igen, igen tudom csapból is ez folyik tucat zene. Nem is hangszeren játsszák, és stb. Hát sajnos egy kicsit egyet kell ezzel értenem, hiszen szeretem a 1D zenéjét, ettől függetlenül nem tartom valami világrengető nagy hatalmasságnak, amit ezek ott összedobáltak a stúdióban. Szórakoztató, pörgős vagy lassú, könnyen megjegyezhető dalocskák, én szeretem, de messze vannak attól, hogy a kedvenceimnek tituláljam ezt a stílust. Aztán persze ott van a másik dolog, ami nagyon böki egyesek csőrét, ami pedig a dalszövegek. Na természetesen jönnek az utálók, hogy nem is maguknak írják, meg nem is szól semmiről. Egyik állítást sem szeretném megcáfolni, csupán kiegészíteni, mert nem teljesen értek velük egyet. Arról, hogy nem saját maguknak írják, arról csak annyit, hogy ezek ilyen otthon a fürdőkádban énekelek, aztán anyukám azt mondja, hogy jó hangom van, menjek el az X-factor válogatásra fiúk. Nem abba a kategóriába tartoznak, akik tizenakárhány éves koruk óta a saját dalaikat írogatják egy szál gitárral a kezükben, vagy akár a nélkül. Természetesen nem dalszövegírók. Bár azt is hozzátenném, hogy a második albumukra már sokkal több dalt írtak, mint az elsőre, és ez becsülendő, hiszen valahol el kell kezdeni. Ki tudja, talán egyszer már az egész albumukat ők fogják írni, ha ráéreznek a dologra (már ha túlélik addig). 
Meg aztán ott van az a probléma, hogy a dalszövegeik nem szólnak semmiről. Na de kérem szépen, tisztelt hölgyek és unlak, hogy is nézne már az ki, ha húsz éves fiúknak valami világfájdalmas témájú dalt adnának. Na az lenne csak az igazán borzasztó, hiszen mennyire durván hamisnak tűnne tőlük. Nem, én konkrétan nem is várom, hogy valami komolyabb témáról énekeljenek, hiszen még nem elég érettek hozzá. Nem tapasztaltak semmi olyat, ami nagyban befolyásolhatná az életüket, és így természetes, hogy tinédzserfiúk esetében nem más a legfontosabb, mint a szerelem (viszonzott vagy viszonzatlan), azok a bizonyos hajnalig elhúzód bulik a fontos téma. Tudom, tudom azt mondják egyesek, hogy ez már unalmas, nem is tudnak nagyobb kaliberű dolgokról írni. Hát valószínűleg tudnának, de nem szabadna megtenniük, hiszen nem illene hozzájuk. Senki nem hinné el, hogy bármi is igazi lenne abban, ha mondjuk egy Guns n Roses – Paradise City –féle dalt énekelnének, még a képzeletemben is szörnyen hangzik. Aztán persze végül, de nem utolsósorban, talán a legfontosabb dolog: az ének.
Ezt is két jól elkülöníthető részre szedhetném: az utálók, azt mondják, hogy gépekkel feljavított hangjuk van csak, és playback-ről megy az egész, míg a directionerek meg azzal jönnek, hogy az x-factorban is tök jól csinálták, már pedig ott nincs playback. Én valahova a kettő közé tenném, az igazságot. Az x-factort végig néztem, és tényleg tudnak énekelni. Jó persze legyünk őszinték, sehol sem voltak mondjuk az ugyanabban az évadban szereplő Rebecca Ferguson-tól, vagy Aiden Grimshaw-tól, de rosszak sem voltak, sőt némelyik előadásuk akár a r*ohadt jó kategóriába is sorolható. Másrészről viszont az albumokon hihetetlen mértékben el van torzítva néhány helyen a hangjuk. Ettől függetlenül van hangjuk. Nem valami nagy kaliberű, és elájulok olyan szép hangjuk, de azért egész jó. Némelyik előadásuk élőben kifejezetten jó. Én a többségét élveztem megnézni, méh ha csak felvételről is.
One Direction, mint emeberek
Na ezt a rész igyekszem úgy írni, hogy ne tűnjön úgy, mint ha túlzottan nagy szakértőnek tartanám magam a témában, mivel hát… nem vagyok az. Nem is lehetnék, ugyanis megközelítőleg - nem is tudom 1000 km biztos van – Na szóval legalább 1000 km, 4 ország és egy kicsike csatorna választ el minket egymástól, ó és a hozzájuk vezető úton még a Stonehenge is útba esik. 
Na szóval, miután így kicsit eltértem a témától, azzal folytatnám, hogy már amennyire ilyen körülmények között képes bárki is bármit megállapítani róluk, nekem többé-kevésbé szimpatikusnak tűnnek. A senki nem tökéletes mondás természetesen rájuk is igaz.
Nekem ezek a fiúk kedvesnek tűnnek, elég stabilan állnak földön, nincsenek maguktól elszállva, és ami számomra a legkedvesebb tulajdonságuk: nagyon jó barátok, ami értékelendő minden szempontból, hiszen az igaz barátságokat mindig meg kell becsülni. Természetesen mindenki jöhet most azzal, hogy kamera előtt mindenki másképp viselkedik, és, hogy csak megjátszanak mindent, én pedig ezzel teljes mértékben egyetértek. Viszont amondó vagyok, hogy az egész életét, és személyiségét senki nem tudja megváltoztatni még a kamera kedvéért sem, hiszen még a legjobb színészek játékában is felfedezhető mindig egy picike a saját egyéniségükből. Szóval, még ha van is némi hamis abban, ahogy viselkednek, mikor forog a kamera, akkor is hiszem, hogy többé-kevésbé önmagukat adják.
Mindezek mellett, mivel én vagyok olyan szerencsés helyzetben, hogy nem rózsaszín ködön keresztül szemlélem őket, felfedeztem néhány rossz tulajdonságukat, amit, ha más embereknél látunk, akkor rögtön felkapjuk a vizet, hogy mégis mit képzel magáról az, az illető. Nekem nem azzal van a bajom, hogy ezek a rossz tulajdonságaik léteznek, hiszen az mindenkinek van. Mindenkinek lehet valamikor rossz napja, amikor lekezelően bánik az emberekkel, nem figyel a másikra, és természetesen az elég idegesítő, de egészen megbocsátható tulajdonság, az állandó beszéd. A probléma inkább azzal van, hogy néhány "rajongó" inkább a homokba dugja a fejét, és jól betemeti, mint, hogy ráébredjen ők is emberből vannak, és nekik is vannak idegesítő szokásaik. Nem tökéletesek. 
Nekem továbbra is nagyon imponál az, hogy ennyire összetartanak, és őszintén remélem, hogy ez a barátságuk még hosszú-hosszú évekig kitart.
One Direction és a rajongóik…
… avagy, ahogy magukat nevezni szeretik: a directionerek. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy melyik zenei előadónak van ma a legelszántabb rajongó tábora, kb. 0,1 másodpercen belül azt válaszolnám, hogy a One Direction-nek. Erre büszkék is lehetnek. A fiúk is meg a rajongók is, hiszen mindenáron megvédik kedvenceiket, és ez valljuk be nem mindennapi. Csupán azzal van a baj, hogy az, az elszántság könnyedén elvetemültté változhat. Most komolyan? Bárki – igen, igen tudom, hogy egyes rajongók kikészülnének, ha csak 10 km-es nem is, ha már 100 km-es körzetben tudnák őket, és mindent megtennének, hogy eljussanak hozzájuk. Na szóval, azért ezt a kérdést még is föl kell tennem, el tudja bármelyikkőtök is képzelni, hogy mennyire zavaró lehet ennyi ember körülötted egyszerre. Igaz ők főzték maguknak, akkor egyék is meg, de még így is, mikor látok egy videó részletet, ahol azt mutatják, hogy konkrétan szétcincálják a srácokat a fanok, akkor nem vagyok biztos benne, hogy röhögjek azon, hogy egyes emberek mennyire képesek eldobni a józanész által diktált viselkedési szabályokat. Esetleg sírjak az együttérzéstől, hogy mennyire nem képesek felfogni, hogy az az öt srác is teljesen normális emberi lény, annyi különbséggel, hogy néha színpadokon énekelnek, több tízezres tömegek előtt. Nagy cucc. Igen, igen hihetetlenül nagy lehetőséget kaptak de ettől függetlenül, nem szükséges őket az egekig magasztalni. Az ember gyereke lehet normális határokon belül is rajongója egy együttesnek. Egy több száz emberes tömegből nem úgy fogsz kitűnni, hogy megpróbálsz hangosabban sikítani, mint a többi, hanem azzal, hogy igyekszel megmutatni, te nem vagy elpépesített agyú 21. századi zombi gyerek, aki birka módjára követi a többieket. 
További problémám még néhány directionerrel hozzáállásával a következő: Az a bizonyos „rózsaszín köd”, amit már emlegettem az előző vázlat pontomban is. Tök mindegy ugyanis, mit állítanak a fiúkról, a directionerek mindig a védelmükbe veszik őket, amivel nincsen semmi baj, hiszen rajongóként szinte ez már a kötelességük. A baj azzal van, hogy nem érdekli őket, hogy kiken gázolnak át, hogy szinte már nem is normális emberi a viselkedésük, mikor a fiúk védelméről esik szó. Valaki, aki teljesen normálisan leírja a véleményét a bandáról, a zenéjükről vagy akármiről, ami velük kapcsolatos, ugranak, hogy kikaparják a szemüket. Fölösleges. Aki nem szeretni őket nem szereti őket, és nem fog megváltozni a véleménye, mert valaki őrült módjára vitatkozik vele, és a pokolba kívánja. Egy szóval írhatnám le: HASZTALAN. 
Egy tanácsot szeretnék adni nektek a jövőre nézve: az élet nem csak a One Direction-ből áll, és tudom mennyire szórakoztató, hogy ezt az öt idiótát (nem feltétlenül negatív értelemben vett szó) nézni, ahogy egy újabb ökörséget csinálnak. Hiszen mindenki szeret kilépni a saját életéből, és valahova máshova menekülni. Ez lehet egy könyvben olvasott világ, vagy egy sorozat, vagy esetleg a One Direction életének lépésről lépésre való követése. Ezzel nincsen baj, csak a dolog lényege annyi, hogy közben ne felejtsétek el, hogy ez az ő életük, nem a tietek. Nem tudtok megváltoztatni semmit, amit ők maguk nem akarnak megváltoztatni, nem értek el semmit azzal, hogy valamilyen szinten lázadtok egy döntésük ellen, és más hasonló marhaságok. De ami a legfontosabb: ÉLJÉTEK A SAJÁT ÉLETETEKET! Kihagytok minden jót, ha csakis azzal törődtök, hogy Zayn és Perrie együtt vannak-e még, hogy Harry tényleg leborotválta-e a göndör fürtjeit, vagy mondjuk, hogy Niall hány cigarettát szív el.
One Direction és az utálók: 
(habár, ha jól sejtem ennél a topicnál fölöslege lesz.)
Róluk fölösleges sokat beszélnem, mert akik fanok, azok úgyis tudják, hogy miként vélekednek a bandáról, akik meg ezen csoportba tartoznak, hát tényleg nekik próbáljak saját magukról magyarázni? Fölösleges. Egyetlen dolog van, amit kérnék és, amit a rajongóktól is kértem, az az általános tisztelet. És ezzel mindenki így van.  Nem várja el senki az általános szeretete, még igazán az elfogadást sem, csupán a tiszteletet. Nem muszáj mindenkit, aki 1D fan alapból leminősíteni, illetve a fiúkat is biztosan le lehet írni néhány kevésbé obszcén, vagy sértő szóval, ami éppen az utálók fejében forog. Csupán a végül minden eredmény nélkül záródó viták elkerülésére. 
Ezeket az embereket, gyakran már az is idegesíti, ha a fiúkról megjelenik egy hír. Ez már engem is. Hiszen valljuk be, azért az, hogy hetente öt cikk vagy több megjelenik róluk, csak ezen a fórumon, már kicsit sok, nem gondoljátok? A legtöbbjüknek ritkán van értelme, mert igazából semmi hírértékük nincsen. Ettől függetlenül ők nem tehetnek róla, hogy a sajtó ennyire zabálja őket, nem ők kérik, hogy ez jelenjem meg róluk, tehát ezért a fiúk nem tehetők felelőssé. Az, hogy élik az életüket, és ebből egy-egy pillanatot kiragadva a sajtó próbál érdekességet, szenzációt kreálni, na az már igazán nem az ő hibájuk. 
Szóval csak egyetlen nagy kérésem lenne, és az a kölcsönös tisztelet. És ne mutogassunk ujjal, hogy ő kezdte, mert valahol el kell kezdeni, és ismered a mondást okos enged, szamár… hát az meg tépje csak tovább a száját.
One Direction és én:
Úgy gondoltam szentelek egy kisebb részt ennek is, miszerint én hogy érzek, a bandával kapcsolatban, de ígérem, ezt már tényleg igyekszem rövidre írni. Először is: Nem vagyok Direcioner!!! Soha nem voltam, soha nem is leszek, de ez így van jól nekem. Így is jól érzem magam, hogy elhallgatom a zenéjüket, és kb. két hetente megnézek róluk valami viccesebb videót. A lényeg, hogy nem szoktam isteníteni őket, és néha talán nyersnek tűnök, úgy mint valami „hamis fan”, mikor róluk beszélek, de ez valószínűleg csak azért van, mert előszeretettel hangsúlyozom, hogy nem vagyok divat-fan, illetve néha ezen kis majmocskák hozzászólásain húzom fel magam. Kedvelem a 1D-t, (és nem a külsejük miatt), azt jó napot.
Ha végigolvastad köszönöm. Remélem, nem nagyon untattalak, és azt is, hogy némi hasznos információt is találtál benne.
Ui.: Ezeknek a nagy része nem ezen topic rendszeres látogatóinak szól, mivel mint már az elején hangsúlyoztam, nálam ti vagytok a nagy betűs KIVÉTEL, akiket tisztelek, és köszöntet azért, hogy bebizonyítottátok nekem, és másoknak is, hogy vannak normális directionerek. Ez csupán egy átfogó vélemény róluk, remélem nem haragszik meg érte senki.  Még egyszer: köszönöm nektek. 

Lehet most támadni azzal,hogy nem vagyok igazi directioner meg egyebek (nem adok a véleményekre),de én személy szerint nem tartom jó otletnek ezt a filmet...
Szerintem ezt még nem "érdemelték ki" vagy,hogy is fogalmazzak...A sok fanból kicsikarják a pénzt ilyen formában is. Nem tudom,nem tartom létfontosságúnak ezt a filmet. Na ennyi voltam 

Abban egyetértek, hogy az ilyesmit, ki kell érdemelni, de abban már nem, hogy ők nem érdemeltél ki. Nem fogok monologót tartani róluk, ha rajongó vagy, tudsz egyet s mást, szóval felesleges, de had említsem meg, hogy azért, mert többségben lányok szeretik őket (igen, mert a fiúk többsége gyáva bevallani, hogy igenis, ez az 5 srác tehetséges, és inkább csak szépen leb*ziázzák őket, anélkül, hogy kicsit is ismernék valamelyiket), attól még ugyanolyan sikeresek. Rekordokat döntöttek meg, pl a legelső, hogy ők voltak az első fiúbanda, akiket ott raktak össze és a döntőig eljutottak. Ez már nagy szó, szerintem. Azóta sokat fejlődtek. Sok minden változott, de a hírnevük egyre csak nőtt. Szerintem igenis jó ötlet ez a film, hisz betekintést nyernek a rajongók, és mások is (akik lehet eme film után fogják megszeretni őket), hogy milyenek is valójában, hogy zajlik a mindennapjuk, hogy bírják a távolságot a családjaiktól, és hogy mennyire szeretik egymást, és már most biztos vagyok benne, hogy az egész filmről lefog az jönni, hogy ők mind az 5-en testvérek. "Ahhoz, hogy valakik testvérekként bánjanak egymással, és úgy érezzék, köztük megvan a testvéri szeretet, nem feltétlenül kell az, hogy ugyan az a vér folyjon bennük. Csupán csak személytől függ.. Attól, hogy felmeri -e vállalni azt, hogy a fura embertársai emiatt elítélhetik. Aki megmeri, az bátor és becsületes. Nem tagadja le a szeretetet. Tudjátok, mindenkinek bátornak kéne lennie, mert mi mind TESTVÉREK vagyunk"~ (Ez leginkább a fiúkra vonatkozik.)
De emellett biztos mulatságos lesz, hisz aki egy kicsit is ismeri és szereti őket, tudja, humorhiányban nem szenvednek. (Humor-Harold, haha~) Szerintem mi után te is megnézted, nem fog megfordulni a fejedben, hogy bár ne csinálták volna meg, sőt tuti tetszeni fog. Én örülök, és nagyon várom, hogy én is megtudjam nézni, esélyem lesz (és mindenki másnak) egy kicsit közelebbről megismerni őket. Kicsit a kulisszák mögül nézni a dolgokat. És talán az előítéletek is kevesebbek lesznek ezután. Reméljük a legjobbakat.