Zombivá változtatja a gyermekeket a technika
2012. április 09. 15:15
#22
Ez egy nagyon jó cikk, és sajnos igaz is. Én is van, hogy éjjeli egy - kettő körül kerülök ágyba, de még akkor sem alszok el, hanem zenét hallgatok, vagy a barátnőmmel sms-ezek. Mostanában mondjuk nem nagyon nézek TV-t, sőt kb. 3 hónapja nem nagyon ültem televízió előtt, és nem néztem végig egy filmet, híradót, vagy egyéb más műsort. Tényleg elég szomorú, hogy a mai fiatalok (beleértve magamat is) leginkább azzal tudják lefoglalni magukat, hogy ha all day & all night a gép előtt ülnek, tv-znek, vagy xbox-oznak [stb.] Nagy részt tényleg csak magukat fárasztják, nem pedig kikapcsolódnak, de szerintem részben a szülő hibája is, ha nem mondja el a gyereknek normálisan, hogy fejezze be. Ha pedig a gyerek nem hallgat a szülőre, és nem ért elsőre a szóból, akkor a szülőnek kellene bekeményítenie, mondjuk azzal, hogy elveszi a gépet és elteszi valahova, vagy a mindenféle játék konzolt.
2012. április 09. 15:20
#23
Na akkor most jön egy kisebb regény :
Régebben(!!) volt olyan hogy hétköznaponként 3-4 órakor feküdtem le mert addig gépeztem. Aztán amikor jött a hétvége, megint fenn voltam 4-5-ig mert úgy gondoltam hogy most ráérek aludni mert úgyis szombat van. Rendszeresen délután 3-kor kászálódtam ki az ágyból úgy, hogy azt sem tudtam hol vagyok! Iszonyatos érzés, kb. mintha másnapos lenne az ember - és ezt eljátszottam még egy-két hónapig, de ugyanebben a menetrendben. Gondoltam nem is rossz, mert könnyebben felkeltem, és a fáradtság is elmúlt a nap végére, viszont a jegyeim leromlottak, bealudtam angol és egyéb más órákon. Gondoltam jól van, most már visszaveszek. Lefeküdtem vasárnap 8-9 óra körül(most este ) és hétfőn sírva feküdtem az ágyban(pedig jó ha évente 2-3 szor elbőgöm magam és nem "vagányságból" mondom) amikor anyukám reggel 7-kor keltett mert egy szemhunyásnyit sem aludtam és olyan hulla fáradt voltam hogy szédültem, mozogni is alig tudtam - mert annyi minden motoszkált a fejemben, nem feltétlenül a géppel kapcsolatban hanem úgy általában a dolgaimmal. Ezt eljátszottam kétszer, de az utolsó alkalommal, már mentem suliba - mondván én vagyok a f@szagyerek nem fogok ezért hiányozni a suliból, így is vagyok beteg eleget - nehezen, de túléltem a napot, folyamatos figyelmetlenséggel(értem ilyenkor azt hogy amikor felszólított a tanár azt sem tudtam hogy a tananyagot isszák vagy eszik)és persze csodálatos hányingerrel ami egész napom során végigkísért. Anyukám persze nem tudta, hogy már 2 hónapja úgy "alszom" hogy hétköznaponként 5-6 órát, hétvégenként meg 12-14 órát - bár az utóbbi feltűnt neki mert hazudnék ha nem és furcsálta is. De ha ez még nem is lett volna elég: én rendszeresen mérem magam hogy hány cm vagyok és esküszöm nektek erre a 2-3 hónapra megálltam a növésben! Na akkor határoztam el hogy ez így nem mehet tovább szóval megmondtad anyumnak, hogy hétköznaponként vegye el tőlem a gépet, dugja el, vigye el magával dolgozni vagy bánom is én, csak amikor hazaérek ne legyen itthon! Azóta a jegyeim javultak,(nem is kicsit) nőttem vagy 5 centit és bár még mindig nehezen kelek fel - mondjuk most lehet hogy az óraátállítás is rájátszik - nem vagyok olyan mint egy zombi!
Szóval tanuljatok a hibámból!

2012. április 09. 15:25
#24
Én nem későn fekszek le, olyan 9.30 fele és olyan 6.30- 7 óra fele kelek föl. Ez a cikk egyébként nagyon ledöbbentett, hisz amikor én 6-7 éves voltam nekem nagyon sokat meséltek mesekönyvből a szüleim és sokszor csak úgy aludtam el hogyha olvastak nekem, nem néztem tévét éjnek idején sohasemm. Az pedig hogy ezek a PS-ek meg Xbox-ok mennyire elveszik a gyerekek idejét a tanulástól az is kiábrándító.. Az interneten jó dolgokat is lehet találni, persze rosszakat is. A lényeg az hogy durva ami manapság történik világszerte, hogy az olvasás helyett bejött a számítógépezés és a tánc vagy a sportolás helyett pedig a Konzolok használata..
2012. április 09. 15:26
#25
Szerencsémre én 11-12 órát alszok és már 6 órakor ébren vagyok
2012. április 09. 15:31
#26
TbRékuúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.08.05. Hozzászólás: 2107 Csatolások: 62 Azonosító: 157537 offline |
Én szoktam gépzeni, TV-ni nem is keveset de megoldom úgy, hogy tanuljak is aludjak is.Az alvással nagyobb gondom nem volt, max annyi, hogy nehezen aludtam el(de ez is csak nagyon ritkán), mert egész este csak arra a napra tudtam gondolni, mert valami olyan dolog történt de gondolom ez ismerős érzés. Reggel természetesen mindenki álmos valamennyire, mert lefekszel 8-kor akkor is rossz felkelni hatkor.Szóval ilyenkor fáradt vagyok de fogmosás után mindig felfrissülük és még soha nem volt olyan, hogy suliba elaludtam vagy annyira álmos voltam, hogy nem figyeltem oda.A jegyeim sem változtak még soha, mindig tartom a szintem, van hogy becsúzik egy két rosszabb jegy de ez is csak nagyon ritkánó.Szóval végülis ilyen gondjaim nincsenek megtudok oldani mindent.
2012. április 09. 15:32
#27
Én egyáltalán nem függök a géptől.. Este 8-9-ig gépezek aztán fürdés és alvás.. Általában 11-re vagy éjfélre már alszok így tudok aludni 7-8 órát mindig.. Ha meg később alszok el akkor meg az is csak azért van mert olvasok.. Najó, persze nyáron sokszor van olyan, hogy hajnalig beszélgetek a barátaimmal, dehát akkor bőven van időm kialudni magam és az energiám is sok, én sose tudok délig aludni, mégha 3-ig voltam fent még akkor is kipattanok az ágyból 9 felé.. Szóval nekem nincsen problémám az alvással szerencsére De vannak olyan ismerőseim akik iskolaidőben képesek hajnalig gépezni meg játszani aztán meg csodálkoznak, hogy hullák.. o.O Nem tudom megérteni..
2012. április 09. 15:35
#28
Nagyon jó cikk.
De ha most ide leírnám a véleményemet elég sokan nekem támadnának, úgy hogy ezt inkább megtartom magamnak.
De ha most ide leírnám a véleményemet elég sokan nekem támadnának, úgy hogy ezt inkább megtartom magamnak.
2012. április 09. 15:36
#29
ducsaiannasztármániás |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.10.13. Hozzászólás: 2140 Csatolások: 5 Azonosító: 162041 offline |
Hát engem nem igazán érint..kb olyan 15-15:30-ig tanulok,aztán leülök gépezni olyan 17-17:30-ig tudom hogy sok aztán megfürdök,bepakolok és tévézek kb olyan 21:30-ig és reggel fel tudok kelni kb 6:30-kór vagy előbb...úgyhogy nekem így tökéletes
2012. április 09. 15:43
#31
Remika |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.03.25. Hozzászólás: 944 Csatolások: 0 Azonosító: 172008 offline |
én délután gépezek,este sétálok,és csak utána kezdek el tanulni,10 körül.utána még olvasgatok,tévézek,1 körül fexek le,de nem tudok előbb elaludni,mert bagoly típus vagyok. hétvégén alszom ki magam. ja,és ÉN IS SZERETNÉK ESTI MESÉT!!!
2012. április 09. 15:48
#33
hmm nekem kell a 12 óra ._.
de csak hétvégén tudom kipihenni magam T^T
de csak hétvégén tudom kipihenni magam T^T
2012. április 09. 15:49
#34
tothbiankavalhalla |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.11.01. Hozzászólás: 2165 Csatolások: 4815 Azonosító: 42641 offline |
Idézet (Holly Keller @ 2012.04.09. 14:49)
Szerintem meg nagyon is tud, a gimi az nem általános iskola. Konkrétan én pár hónapja játszok zombisat. Nappal tanulom az anyagot, éjszaka pedig dolgozom kifelé a tételeket, és alszok ilyen 2-3 órákat. A tanulás jobban ki tudja készíteni az embert, de sajnos vannak olyanok, akik a számítógép és a tévé előtt élik le az életüket.
ahogy mondod. emelt szintű érettségire készülni nem olyan könnyű kedves tbdodo
1 felhasználónak tetszik:
Simone
2012. április 09. 15:53
#35
Sofy98visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.12.26. Hozzászólás: 211 Csatolások: 0 Azonosító: 165909 offline |
Hát akkor leírom a kis regényemet
Általában elég sokáig fent vagyok, és ha tanulnom kell másnapra reggel 4-5-kor kelek és 7-ig tanulok. Az adventi időszakban vanak hajnali misék és ötösökért elmentem. Na mire elértünk a harmadik negyedik óráig a matekon képes voltam elaludni. És délután egészen 5-ig jöttek a különórák. Nagyon kész voltam és vártam hogy aludhassak, de mire oda került a sor már nem tudtam aludni. Hétvégén meg úgy vagyok vele úgyis aludhatok délig.Nehéz is volt erről leszokni. De amikor az órim után hazaérek és segítek kint a ház körül a munkában már 7-kor fáradt vagyok és utána ott a házi. :/ De legalább nem vagyok fent éjfélig. Én nem gondolom hogy annyira káros volna hogy valaki kialudtan felkeljen 5-kor.(Cynthia). De mindenki úgy vélekedik ahogy.Nem akarok beleszólni. De lényeg hogy elég döbbentő ez a cikk, és ahogy magamba néztem rájöttem én is pont ilyen vagyok.De már nem!(illetve próbálok nem ilyen lenni). Ami film rátudott engem ébreszteni dolgokra és ajánlom mindenki figyelmébe a következők: Változó szerelem, A farm ahol élünk(sorozat)
Hát ez volt az én sztorim.

2012. április 09. 16:03
#37
Barbykaa26új tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.12.17. Hozzászólás: 17 Csatolások: 0 Azonosító: 165442 offline |
én 5-6 órát alszok hétköznap hétvégén 12-13-at :$
2012. április 09. 16:04
#38
An_d_ainebriant |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.03.07. Hozzászólás: 4176 Csatolások: 4784 Azonosító: 146789 offline |
hát nem tudom..én személy szerint nem fogom letagadni,hogy kissé függök a technikai kütyüktől.volt olyan alkalom,hogy magam is meglepődtem mennyire befolyásolnak ezek a dolgok.egyszer például 2 napig nem sikerült semmiféle közösségi oldalra feljutnom.lehet hülyén hangzik,de azt hittem "megőrülök".ez volt körülbelül egy éve.azóta sikerült valamelyest ezen a függőségen enyhíteni valamit,de amikor nem lógok a barátaimmal vagy nem megyek minden hétvégén buliba,nos...akkor a számítógépem szinte "hívogat" magához.nem tudom ez hogyan alakulhatott ki,de vannak nálam sokkal durvább esetek is,akik még az iskolában is folyamatosan a facebook-ot nyomják mobilon keresztül.
én is viszonylag keveset alszom,de szerintem ennek nemcsak a sok számítógépezés lehet az oka.van aki éjjel-nappal buliról-bulira jár,és azért nem alszik.de még én is úgy veszem észre,h tényleg azok alszanak kevesebbet és alszanak el óra közepén,akik mindig elektronikus dolgokat nyomogatnak.
amiközben olvastam a cikket,1-2 helyen magamra ismertem,főként abban,hogy én is mennyire keveset alszom.általában ha 4-5 órát alszom,amin talán tényleg változtatni kéne..

#39
Nagyon sok igazság van benne, este tízig én még sose tévéztem vagy gépeztem, mert mindig nyolckor megyek ágyba és mondjuk kilenckor alszom el, szóval mindig tudok aludni rendesen.
2012. április 09. 16:07
#40
Én hétköznaponként 5-6 órát alszok , de én már hozzászoktam. Bár simán el tudok aludni este nyolckor is.
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
Hűha, így repül az idő!
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Ryan Reynolds mindent elkövet azért, hogy Justin Baldoni nélkül folytatódjon a Velünk véget ér
Ryan Reynolds mindent elkövet azért, hogy Justin Baldoni nélkül folytatódjon a Velünk véget ér
Új színész kaphatja meg a szerepet.
Nem a pertől tart Miley Cyrus: az exe miatt aggódik az énekesnő
Nem a pertől tart Miley Cyrus: az exe miatt aggódik az énekesnő
Beperelték az egyik dala miatt.
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem
Jelentkezett egy szerepre.