Az önbántalmazás okai

engem is sokat bántottak a suliban, és az önbecsülésem is a bányászbéka segge alatt van három méterrel, de sosem süllyedtem olyan mélyre, hogy vagdossam magam, és erre büszke is vagyok.

A cikk valóban eléggé elgondolkodtató, ha úgy nézzük. Viszont, ha ezzel a témával akarunk foglalkozni, akkor érdemes a pszichológiát is a terveink közé sorolni, mert ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan sokan azt itt írták. Gondolom sokatok nem küzdött ilyen problémával, mert akkor nem írnátok ekkora balgaságokat.

Ez tényleg valami új keletű dolog, pláne a fiatalok körében. Valaki itt írta, hogy ez egy betegség. Ez attól függ, hogy melyik oldalról közelítjük meg a dolgot. Tudományosan, vagy éppen lélektanilag? A depressziót azzal magyarázzák, hogy - állítólag - csökken néhány neurotranszmitter (a gyengébbek kedvéért hírvívő molekulák az agyon belül - szerotonin vagy a noradrenalin), és ez okozza a depressziót. Én személy szerint ebben nem hiszek. Ha valaki kiegyensúlyozott boldog életben él, és esetleg ezeknek az anyagoknak a szintje csökken, nagyon maximum a kedélye változik meg negatív irányba, de semmiképpen sem esik depresszióba. De sajnos a pszichológiában ezt tanítják, így ezt kell megtanulni, akár tetszik ez a magyarázat, akár nem. A depresszió, ami később az önbántalmazáshoz vezet, az sokkal inkább a lélek megbetegedésének egyik stádiuma. Az illetőnek nincsen életkedve, nincsenek barátai, a családja sem figyel rá eléggé, sőt még párja sincsen, akivel megoszthatná a boldog-szomorú pillanatait. Ez az oka annak, hogy sokan ide menekülnek, nem pedig az, hogy "betegség". Emiatt nagyon is harapok, mert a lélek megbetegedésére bárki hajlamos lehet. Nem csak Julcsi meg Pista, hanem egyaránt te is, meg én is. A lélek igen is egy bizonyos ápolásra szorul. Semmi köze nincsen a kialakulásának a test biokémiai folyamataihoz. Van aki jobban bírja a stresszet, és van aki kevésbé. Ők azok, akik ehhez a módszerhez folyamodnak, hiszen ideiglenesen megoldást látnak ebben, de csak később fognak rájönni arra, hogy totál hülyeség volt ezt az egészet elkezdeni, mert a későbbiekben akár egy bizonyos szokássá is válhat. Innentől pedig akár elővezethetjük a kényszerbetegséget.

Egyesek itt úgy írnak, hogy igazából halvány lila gőzük sincsen a dolgok miben létéről. Nem tudhatja még a jó Isten sem azt, hogy ki miért, hogyan, mikor és miért folyamodott ehhez a módszerhez. Meglepődnétek, hogy hányan és hányan csinálják ezt titkolva mindenki elől, mert belül betegnek érzik magukat. Igen is, szégyellje el magát az, aki betegeknek titulálja az ilyen embereket, pedig egyszerűen ők is csak a megfelelő szeretetre és törődésre vágynak, arra, amit ti feltétel nélkül megkaptatok a családotoktól, barátaitoktól és a párotoktól. Ez nem gyávaság - valaki ilyet is írt -, hanem egy bizonyos fokozat és a stressz ilyesfajta levezetése. Az ilyen egyénnek nem gyógyszer, kedélyjavító, antidepresszáns meg dilidoki kell, hanem egy nyugodt légkör és egy olyan ember, akiben feltétlenül megbízik, az pedig segít neki rendbe tenni a lelkét. Teljes szívemből sajnálom azokat az embereket, akik elítélik és ráaggatják a "beteg" jelzőt. Örüljön inkább annak, hogy ilyen nem jutott még az eszébe, mert az azt jelenti, hogy Isten igazából még soha sem szenvedett.

éngem is bántottak de most komolyan azért én nem süllyedek ilyen szintre

Sajnos, az én környezetemben is van olyan személy, aki vagdossa magát. De makacs volt, és senkire sem halgatott. Nem is egy ember próbált vele beszélni és megértetni vele, hogy ez ostobaság. Én is azon emberekhez tartozom, akik ellenzik az ilyet. Ha felvágod az ered, nem oldódik meg semmi, ha felrakod Facebookra akkor max. sajnálnak, de nem oldódik meg semmi. Az interneten rengeteg olyan képpel találkoztam, amin korombeliek vannak összevagdosott kézzel, lábbal. Na ők azok, akiket nem tudok sajnálni. Aki felteszi a depresszív képét a nyilvánosság elé, annak bizony egy baja van: feltűnési viszketegség. Ha valakit mind testileg, lelikeg bántalmaznak az nem tárja a világ elé, hanem magába fordul. (..)

Ezek a dolgok szinte mind velem is megtörténtek (és jelenleg is), de eszembe sem jutott soha bántalmazni magam.

én soha nem "bántalmaznám" magam .. x'dd

Nagyon jó cikk. Én soha nem bántalmaznám magam.

Gratulálok,nagyon fontos és értékes cikk lett!
Nekem is sajnos volt egy osztálytársam,akinél ezek a problémák kiskora óta jelen voltak.Szerencsére sikerült lebeszélnem az önbántalmazásról és mielőbb orvosi segítséget kért.Szerencsére mára már egy egészséges lány.Egyébként pedig annyit tudok mondani mindenkinek,hogy nekem is rengeteg probléma keseríti az életem,a fent említettek közül,de sosem bántalmaztam magam és a barátnőmet is(fentebb)kezdetekben lököttnek tartottam.Úgy gondoltam egyáltalán nem társasági ember.Aztán egyik nap megláttam a vágásokat a csuklóján és attól kezdve a legjobb barátja lettem/vagyok,teljesen kivirult.Szóval sose féljetek egy kiközösített lányhoz/fiúhoz odamenni és beszélgetni vele,mert lehet,hogy tényleg nagy a baj és segítségre van szüksége,vagy éppen egy barátra;)

Nagyon jó cikk tényleg..Gratula. Nekem is volt ilyen ismerősöm, de mostmár jól van, megerősödött

De egyet érted Izzy.Demon , nem csak a vagdosás az ami önkinzás..

Én is egyet értek Izzy.Demon :/

http://lucamamitanacsai.blogspot.hu/2012/09/udvozlet-kedves-olvaso-gondolom-most.html
Egyik ismerősöm is foglalkozik ezzel a témával És ez az ő blogja. Nézzetek be, mert nagyon jó dolgokat ír

tényleg nagyon jó és hasznos cikk lett

Nagyon sok ember a környezetemben (vagy éppen barátom) ítélkezik ahhoz felett, akik magunkat bántják, és nem értik, miért teszik, ezért lenézik őket, és undorodnak attól amit tesznek. Ezt én olyan szemmel nézve, hogy benne voltam ebben a mélypontban, eléggé előítéletesnek tartom. De nem igazán lehet nekik mit mondani.
Mindenesetre a cikk nagyon jó lett.

Nagyon jó cikk lett.

Mélységesen elítélek minden ilyen embert. Egyszerűen nem értem, hogy ez mire jó. Egyáltalán nem segít. Mindenkinek vannak gondjai, kinek kisebb, kinek nagyobb - nekem is. Mégsem ülök le és vagdosom magam, inkább megoldom.

Szánalmas, figyeleméhes, pszichiátriai esetek.

Jó cikk, az a baj, hogy sajnos van ilyen ember a környezetemben

Soha nem tudhatjuk, hogy a másikban mi lakozik, úgyhogy ahelyett, hogy elítélnétek bárkit is (vagy egy csoportot) inkább járjatok utána a dolgoknak. Persze, nyilván itt is vannak kivételek, olyan emberek, akik tényleg szánalmasnak mondhatók. De az önbántalmazók között is vannak olyanok, akiknek komoly lelki gondjaik vannak. Gondoljatok már bele, hogy egyesek milyen családi körülmények között nőnek fel! Nem csoda, hogy vannak emberek, akik teljesen elveszítik a hitüket az életben. Volt például egy ismerősöm, aki azért vagdosta magát, mert az olyan "menő" dolog. Na őt, például én is eléggé szánalmasnak találom. De nem mindenki ilyen okokkal fordul önmaga ellen.

Remek cikk lett.

Olyan jó h én nem szenvedek ilyen "betegségben"