Az önbántalmazás okai

Mélységesen elítélek minden ilyen embert. Egyszerűen nem értem, hogy ez mire jó. Egyáltalán nem segít. Mindenkinek vannak gondjai, kinek kisebb, kinek nagyobb - nekem is. Mégsem ülök le és vagdosom magam, inkább megoldom.
Szánalmas, figyeleméhes, pszichiátriai esetek.

Nem azok szánalmasok akik vagdossák magukat, hanem te, ezzel az undorító kommentel.
Már leírtad mi a legnagyobb bajod, hogy nem érted. De attól még SENKI aki ehhez folyamodik NEM szánalmas. Igen, segítségre szorulnak, de NEM szánalmasok, és ennek a cikknek pont az lett volna az üzenete hogy legalább próbáld megérteni és értelmezni hogy miken mennek/mentek keresztül és nem leminősíteni őket hogy szánalmas pszichiátriai esetek. SOHA nem tudhatod, mi zajlik a másik fejében, hogy milyen gondjai vannak és ha akarnád se tudnád beleképzelni magad a helyébe. Igen mindenkinek vannak gondjai, de gondolom ha te még soha nem folyamodtál ehhez, nem olyan nagyok, mint aki már igen és nem minden problémádat tudod megoldani sajnos.

Nem azok szánalmasok akik vagdossák magukat, hanem te, ezzel az undorító kommentel.
Már leírtad mi a legnagyobb bajod, hogy nem érted. De attól még SENKI aki ehhez folyamodik NEM szánalmas. Igen, segítségre szorulnak, de NEM szánalmasok, és ennek a cikknek pont az lett volna az üzenete hogy legalább próbáld megérteni és értelmezni hogy miken mennek/mentek keresztül és nem leminősíteni őket hogy szánalmas pszichiátriai esetek. SOHA nem tudhatod, mi zajlik a másik fejében, hogy milyen gondjai vannak és ha akarnád se tudnád beleképzelni magad a helyébe. Igen mindenkinek vannak gondjai, de gondolom ha te még soha nem folyamodtál ehhez, nem olyan nagyok, mint aki már igen és nem minden problémádat tudod megoldani sajnos.

Már régóta próbálom megérteni, csak eddig még nem sikerült. Egy volt barátnőm is vagdosta magát, szóval nem új a dolog.
Ha éheznék, verne az anyám, vagy akármi, akkor sem bántanám magam, mert annak őszintén mi értelme?! Attól a világon semmi nem oldódik meg, és el sem tereli a figyelmed a problémáidról, mert csak még jobban fáj. Az terelné el a figyelmed, ha barátok közt lennél, zenét hallgatnál, stb. Ahelyett, hogy egy sarokban ülsz, és szenvedsz, talán szembe kéne nézni a világgal, és nem pedig sajnáltatni magad. Aki meg gyenge, és nem akar élni, arra ott a megoldás...
Ezért nem értem.

A cikk valóban eléggé elgondolkodtató, ha úgy nézzük. Viszont, ha ezzel a témával akarunk foglalkozni, akkor érdemes a pszichológiát is a terveink közé sorolni, mert ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan sokan azt itt írták. Gondolom sokatok nem küzdött ilyen problémával, mert akkor nem írnátok ekkora balgaságokat. 
Ez tényleg valami új keletű dolog, pláne a fiatalok körében. Valaki itt írta, hogy ez egy betegség. Ez attól függ, hogy melyik oldalról közelítjük meg a dolgot. Tudományosan, vagy éppen lélektanilag? A depressziót azzal magyarázzák, hogy - állítólag - csökken néhány neurotranszmitter (a gyengébbek kedvéért hírvívő molekulák az agyon belül - szerotonin vagy a noradrenalin), és ez okozza a depressziót. Én személy szerint ebben nem hiszek. Ha valaki kiegyensúlyozott boldog életben él, és esetleg ezeknek az anyagoknak a szintje csökken, nagyon maximum a kedélye változik meg negatív irányba, de semmiképpen sem esik depresszióba. De sajnos a pszichológiában ezt tanítják, így ezt kell megtanulni, akár tetszik ez a magyarázat, akár nem. A depresszió, ami később az önbántalmazáshoz vezet, az sokkal inkább a lélek megbetegedésének egyik stádiuma. Az illetőnek nincsen életkedve, nincsenek barátai, a családja sem figyel rá eléggé, sőt még párja sincsen, akivel megoszthatná a boldog-szomorú pillanatait. Ez az oka annak, hogy sokan ide menekülnek, nem pedig az, hogy "betegség". Emiatt nagyon is harapok, mert a lélek megbetegedésére bárki hajlamos lehet. Nem csak Julcsi meg Pista, hanem egyaránt te is, meg én is. A lélek igen is egy bizonyos ápolásra szorul. Semmi köze nincsen a kialakulásának a test biokémiai folyamataihoz. Van aki jobban bírja a stresszet, és van aki kevésbé. Ők azok, akik ehhez a módszerhez folyamodnak, hiszen ideiglenesen megoldást látnak ebben, de csak később fognak rájönni arra, hogy totál hülyeség volt ezt az egészet elkezdeni, mert a későbbiekben akár egy bizonyos szokássá is válhat. Innentől pedig akár elővezethetjük a kényszerbetegséget.
Egyesek itt úgy írnak, hogy igazából halvány lila gőzük sincsen a dolgok miben létéről. Nem tudhatja még a jó Isten sem azt, hogy ki miért, hogyan, mikor és miért folyamodott ehhez a módszerhez. Meglepődnétek, hogy hányan és hányan csinálják ezt titkolva mindenki elől, mert belül betegnek érzik magukat. Igen is, szégyellje el magát az, aki betegeknek titulálja az ilyen embereket, pedig egyszerűen ők is csak a megfelelő szeretetre és törődésre vágynak, arra, amit ti feltétel nélkül megkaptatok a családotoktól, barátaitoktól és a párotoktól. Ez nem gyávaság - valaki ilyet is írt -, hanem egy bizonyos fokozat és a stressz ilyesfajta levezetése. Az ilyen egyénnek nem gyógyszer, kedélyjavító, antidepresszáns meg dilidoki kell, hanem egy nyugodt légkör és egy olyan ember, akiben feltétlenül megbízik, az pedig segít neki rendbe tenni a lelkét. Teljes szívemből sajnálom azokat az embereket, akik elítélik és ráaggatják a "beteg" jelzőt. Örüljön inkább annak, hogy ilyen nem jutott még az eszébe, mert az azt jelenti, hogy Isten igazából még soha sem szenvedett.

engem is sokat bántottak a suliban, és az önbecsülésem is a bányászbéka segge alatt van három méterrel, de sosem süllyedtem olyan mélyre, hogy vagdossam magam, és erre büszke is vagyok.