Az önbántalmazás okai

sok ilyen dolog van még ezen kívül is ami ehhez vezethet hogy valaki kárt tegyen magába.szerintem hogy valaki kárt tegyen magába nincs értelme.az ilyen problémák ujra és ujra visszatérnek a rossz emlékekkel együtt.ilyenkor tiszta lappal kell indulni és arra gondolni hogy ennél már csak jobb lehet!de ha olyan dolgok a problémák pl hogy nem vagy a legszebb és mindenki azt mondja hogy csúnya vagy akkor nem kell odafigyelni.egyszer úgyis megunják a csúfolódást.

2 éve nekem is alacsony volt az önbecsülésem, de ma már sokkal magabiztosabb vagyok!

Ez nem betegség!!!Nem szeretem amikor azt mondják hogy miért vagdossa magát,mert arról majd ő tehet ha valami baja lesz belle...bevallom és is csináltam már,de ezt nem az okozza hogy valaki rossz jegyet kapott,vagy anyukája azt mondja hogy rakodj össze,vagy hogy vki megszól rajta egy ruhadarabot...ennek a gyökerei legtöbbször a családban van(és ne úgy értsétek hogy anyukád leszid)mert ha pl elváltak a szüleid,anyud rendszeresen kiabál veled,meg hogy nemvagy jó semmire,meg ha nem is téged hanem pl tesódat hordják le a sárga földig...vagy ha a bolhából elefántot csinálnak és érzed azt az energiát is amival jönnek feléd...vagy ha az iskolában mást se hallasz csak hogy milyen ronda és haszontalan vagy...szerintem ezek az alapok az önbántalmazáshoz.Meg persze akármilyen dolgok játszhatnak szerepet ebben...nem vagyok szakértő,de azt tudom,hogy abszolút nem hibásak abban amit csinálnak ezek az emberek.És még annyit hogy ezt komolyan kell venni,mert lehet hogy ma még egy apró semmi kis vágás ami holnapra elmúlik,holnap már mész be a kórházba mert elvágta az ütőerét...

baromi jó cikk lett,teljesen lekötött.és a kommentek is érdekesek.nem gondoltam,h ezen ennyien keresztülmentek.

Nekem van egy barátom aki bántalmazza magát,vágdossa néha mert feszült :'( én soha nem bántalmazom/bántalmaznám magamat.És értem hogy miért bántalmazzák magukat,de nem teljesen :/

AKIK EBBEN VANNAK HOGY ÖNBÁNTALMAZZÁK MAGUKAT AZOKNAK JOBBULÁST REMÉLEM MEGTALÁLJÁTOK A MEGOLDÁST

Hustler de nagy barom vagy...én is elítélek jópár embert de nem a problémáik miatt...főleg nem az ilyen lelki problémák miatt...
Figyelemfelkeltés? Talán azoknak akik anyuci meg apuci pénzén nem tudnak venni szeretetet és figyelmet,mert olyan beképzelt önimádó majmok mint te...de ezeknek kb. 1%-a az önbántalmazóknak
Szánalmas? Szerintem nem...szomorú de nem szánalmas mert ők így próbálnak javulni és h ez nem megoldás az csak egy dolog de addig
amíg meg nem találják a megoldását ezzel próbálják megnyugtatni magukat...nem támogatom az önvagdosást de én kb.így látom az ilyen problémák okát és mivel én könnyen közéjük tartozhatok nem ítélem el őket de ha nem lennének gondjaim akkor sem ítélném el őket...
"aki túl gyenge,és nem akar élni annak ott a megoldás"? Tudod mi a tul gyenge és ami nem akar élni ? A te felfogásod és a megértésed...ők nem emosok nem akarnak meghalni szerintem pont ez ellen küzdenek csak nem tudnak máshogy.
Te vagy a szánalmas,figyeleméhes és téged meg az egész világ nem ért meg...legalább is a kommenzedet nem

Jó cikk lett!

Ejha, aki el szeretné olvasni a kommentemet készüljön föl rá hogy jó hosszú lesz, sok önsajnálattal és unalmas dolgokkal az én életemből. Mégis, úgy érzem ezt le kell írnom.

Elszomorít hogy annyi ember van, akinek ehhez a módszerhez kell folyamodnia ahhoz, hogy jobban érezze magát. Jómagam is közéjük tartozok, habár büszkén állíthatom hogy a mostanában felgyülemlett rengeteg stressz ellenére sem vágtam meg magam már több, mint két hete. Van, akinek ez nem tűnik sok időnek, de mikor az ember úgy rákattan erre a szokásra, mint a drogra, két hét igenis sok idő, és úgy gondolom, nagyon is büszke lehetek magamra. Nevezze arroganciának vagy narcizmusnak aki akarja, nem zavar.

A cikkben leírt okok közül mindegyik igaz rám egy icipicit. Apukám nagy rajongója az alkoholnak, de szerencsére ő is kezd már leszokni róla. Ettől függetlenül jó párszor előfordult már a múltban hogy részegen tántorgott haza és olyan dolgokat mondott vagy csinált amit később józanul megbánt. Az iskolában nem bántalmaztak soha, de nemrég új környezetbe kerültem, és nagy volt a nyomás rajtam azt illetően, hogy beilleszkedjek. Ez általában gond nélkül szokott menni, ezen a ponton már megszoktam, mivel ez volt a hatodik iskola ahova jártam 16 év alatt. Ám mivel Amerika teljesen más ország, a mentalitás szöges ellentéte a magyarnak, ezért nem bírtam, hetekig csak az árnyéka voltam önmagamnak, míg végül anyukámnak kinyílt a szeme és úgy döntött, itthon fog iskolázni. Az önbizalomhiány részbe nem is akarok belemenni mert azt hiszem nem igazán van mit firtatni rajta.

Tehát igen, ezek voltak az okai annak hogy megvágtam magam. Utána mindig sokkal jobban érzem magam, mert a fizikai fájdalom elvonja a figyelmemet a többi problémámról. Emellett szerintem van valami csábító abban, mikor meglátod ahogy a penge elvágja a vékony bőrt és a vér apró cseppenként kifolyik, de lehet hogy ez csak az én morbid mentalitásom. Persze, ez a megkönnyebbülés nem tart sokáig, ebben is hasonlít más addikciót okozó szerekre.

Az egyetlen tanács amit tudok neked adni ha ehhez hasonló problémával küzdesz az az, hogy beszélj valakivel. Például a legjobb barátoddal. Ha nincsenek barátaid, akkor mondd el a szüleidnek. Ha a szüleiddel nem vagy annyira jóban hogy ilyeneket megossz velük, mondd el az iskolapszichológusnak. Ha nem szeretnél kinyílni egy vadidegennek, készíts blogot és posztold ki mit érzel. Lényeg, hogy ereszd ki magadból - nem szabad magadban elraktározni, mert a végén betelik majd a pohár, kiborulsz és megint a pengéhez fogsz nyúlni, és még ha ez pillanatnyi megnyugvást is ad, hosszútávon nagyon nagyon veszélyes, mind fizikailag, mind lelkileg, és senki nem érdemli meg, hogy így kelljen élnie.

Azta... Ez igen.... Hàt aki ezt a cikket írta az egy fantasztikus ember... Akik meg evvel a ,,bajjal" vannak azokat meg Sajnàlom. Vagyis hogy elgondolkodom azon, hogy miket èlhetnek àt, hogy a minden napos szóbeli sèrtèsek vagy bantalmazàsok vagy a cikkben leírt problàmakat àtèltèk... Ès szerintem ez NAGYON sz@r dolog...;( Mert ez hogy valakit pl az iskolàban csúfolnak vagy bmi akkor eszembe jut, hogy ,,mindannyian emberek vagyunk, èrző ,, lények" ès mèg is ennyire egymàst ellen tudunk fordulni" ès mièrt kell ezt csinàlni? De erre èn nem tudhatom a vàlaszt mert én ezeket nem èlem àt...;( De azèrt meg tudom érteni rèszb en az embereket, mert akik leirtàk a gondjaikat azokat èn meghökkenve olvastam...:/ ès nagyon rossz dolog az önbàntalmazàs .
Ezèrt le a kalappal Izzy.Demon előtt vagy most nem tudom pontosan a neveket, hogy kik de mindegy is a lènyeg, hogy sikerûlt sokat oknak àtvèszelni ès ezèrt hatalmas gratulàció ès buszkesèg. Ez egy nagyon rossz dolog es nektek sikerült... gratulàlok.

Huster.. Ez azért önsajnáltatás mert így oldják meg a problémáikat? Lehet, hogy te megtudod a barátaiddal beszélni, esetleg zenét hallgatsz, és elmúlik minden. De ezek az emberek TÖBBET szenvedtek, hogy egy baráti megbeszélés, vagy egy zene helyre hozza a problémáikat.! Nem értem, hogy mért ítéled el az ilyen embereket hiszen ők is ugyan olyan emberek mint Te.! Ők is elítélhetnének téged az ilyen hozzászólásokért amit Te megtettél. Nem tudhatod, hogy esetleg véletlenül Te is vágdosni fogod magad, hiszen Te sem nézel a jövőbe..! Egyébként meg azért 'tereli el' a figyelmüket a gonjdukról mert ha fáj neked esetleg egy sebed akkor nem hiszem, hogy pont egy családi perpatvarra gondolsz... Ahogy ők sem.!

num1Kolosszus Sajnállak :/
SZORÍTOK HOGY ÚJRA A NAGYON RÉGI KERÉKVÁGÁSBA KERÜLJÉL

Még annyit, hogy szerintem egy-két ember bele sem gondol abba, hogy pl gimiben nagyon sokszor vannak olyan emberek, akik minden szünetben egyedül lógnak, nincsenek igazán barátaik. Na ők kivel beszéljék meg a gondjaikat?! Ráadásul ha otthon a dolgaik sem mennek jól, akkor "természetes" (bár inkább úgy fejezném ki magamat, hogy 'várható'.. sajnos), hogy nagyon gyérül érzik magukat, és már-már eljátszadoznak az öngyilkosság gondolatával.

Az a baj, hogy most hiába koptatjuk a szánkat itt azoknak, akik képtelenek megérteni,hogy egy-két ember tényleg már csak 'ebben' látja a kiutat. Elvégre sz*rnak bele, és csak lenézik az ilyen embereket. Soha a büdös életben nem fogják megérteni, hogy milyen is ez - csak akkor, mikor velük is elő fog fordulni valami olyasmi, amikor már saját magukat fogják büntetni.

Hozzátenném, hogy többek között emiatt is utálom a tinédzserkort. A klikkesedés, gúnyolódás - aha. Milyen vicces is, mikor egy lánynak azt mondják, hogy kövér, meg csúnya, csak azért, mert nekik az jól esik. Vagy mert mással már nem tudnak jönni. Csak azzal nem számolnak, hogy egy LÁNY, főleg egy 14-15 éves lányban ez rettentő sokáig megmarad. És nem, nem az fog történni, ami az amerikai filmekben, hogy lefogy, elmegy manikűröshöz, fodrászhoz, meg beugrik a szegény családból származó mittudomén kéti egy menő ruhaboltba, és vesz magának mindenféle szép ruhát. Megszépül, visszamegy a suliba, és mindenki a lábai előtt hever. Nem, sajnos nem ez szokott történni. Ilyenkor jön a sok nasi, sírás, aztán egyre többet rágódsz a múlton, egyre inkább nem tetszik az, amit a tükörben látsz.

A fiúkban nem tudom, hogy egy-egy "csúnya vagy haver", vagy "kövér disznó" beszólás után mi zajlik le, de mint tudjuk, a nők (de inkább a lányok, akik még fejlődésben vannak, és próbálják elfogadni magukat, és a változásokat, amiken keresztül mennek) sokkal érzékenyebbek, mint a férfiak. Ezért szerintem nem is meglepő, hogy sokkal több fiatal lány vagdossa magát, a fiúk már kevésbé, VISZONT náluk is előfordul. Szóval nemtől függetlenül.. emberek! Ne a külsővel gyertek egy vita során... meg még csak viccből sem. Elvégre egyébként is azzal a legkönnyebb jönni - mert az csak a felszín, Te azt látod, de a belsőt nem. Szóval ne süllyedjünk le a sok hülye szintjére.

Egyébként szerintem ilyen esetekben nem az a fontos, hogy megértsék azt, hogy egy-egy ember miért vagdossa/vagdosta magát. Sokkal inkább az, hogy legyen valaki mellettük, aki meghallgatja őket. Aztán jöhet a többi, de miután az ember kiadta magából azt, ami bántja, általában már könnyebb.

Persze nem vagyok én sem egy szent, követtem el hibákat, egy-két éve én is vágtam csúnya dolgokat egy-két ember fejéhez (bár általában azért megjegyzem, hogy kiharcolták maguknak), sőt, amikor próbáltam beilleszkedni valahová, vagy tetszeni akartam valakinek, tettem olyan dolgokat, amikre a mai napig nem vagyok büszke. Sajnos. Ezért próbálom most úgy élni az életemet, hogy később ne bánjak meg semmit. (persze ez úgysem fog sikerülni, mert emberek vagyunk, hibázunk, és hát ugye a hibáinkból tanulunk.) Valamint igyekszem nem külső alapján ítélni, és előbb egy-két szót váltani azzal a bizonyos emberrel. (bár ha nincs rá lehetőségem, akkor inkább hagyom nyilván az egészet, és inkább kussolok,minek utána nem ismerem az illetőt)
Szerencsére én most úgy tűnik, hogy egy értelmes osztályt kaptam. Nem megy a mocskolódás, és az sem, hogy egy héten legalább háromszor valaki fejéhez vágják, hogy "buta vagy, csúnya vagy, kövér vagy" meg satöbbi. Remélem ez így is marad, DE tudom, hogy milyen az, amikor egy ilyen osztályba kerülsz. /: Ilyenkor nem szabad felvenni azt, amit mondanak, aztán amikor látják, hogy magasról teszel rá, általában megunják. Ha meg nem, akkor fel kell pofozni őket. Na jó nem, bár nekem egyszer bevált. (igaz, hogy rokon volt, azt meg lehet nevelni ) Nem, egyébként az erőszak sem megoldás, hiába férne rá egy-két emberre egy jó nagy észhez térítő pofon.

Szóval hogy ha valakinek problémái vannak a suliban, otthon, akárhol.. NE nyúlj se körzőhöz (van, hogy azzal kezdődik el minden), se ollóhoz, se pengéhez, se semmihez, ami sérteni tudja a bőrödet. Ordíts inkább a kispárnádba, üsd a falat, panaszkodd ki magad valakinek, akár panaszkodhatsz levélben nekem is, elolvasom, próbálok tanácsot adni, de ne büntessétek magatokat, mert később ezt is megbánjátok. Meert az emberek úgyis értetlenek, és ahogy valaki meglátja, hogy csináltál magaddal valamit, megkérdezik, hogy "te emózol?" Úgyhogy ez sem megoldás. Kitartás emberek, egyszer túljutunk ezeken a sz_r dolgokon is!

Hustler, az egy dolog, hogy nincs értelme. De azt ne mondd, hogy te egész életedben csakis értelmes dolgokat csináltál!

Akkor én is kiírom magamból. Én eleve olyan vagyok, hogy nem beszélek az érzéseimről és nem is mutatom ki, mivel már így is egy gyenge embernek titulálom magam. Sosem voltam a barátságok kötésének a mestere, szeretem, ha van egy ember, akivel tényleg mindent meg tudok beszélni. Volt is egy ilyen barátnőm 6-7 évig, de cserben hagyott. Egyáltalán nem tudom mi volt az oka, nagyon jól megvoltunk egymással, de persze új suli és hát az új közösség. Aztán mindkettőnknek kialakult a stílusa, az érdeklődési köre, ami természetesen totál ellentétes volt. Aztán szép lassan elkezdett nekem hazudozni, átcseszett, a végén már nem is beszéltünk egymással. Sőt, + egy-két haverom szintén kihasznált. Plusz, az már csak hab a tortán, hogy az osztályunk lány részlege kispics@, és olyan kétszínűek meg nyaliznak egymásnak, hogy az már nekem fáj. Persze én kimaradok minden ilyen "buliból", amitől én leszek a kis szerencsétlen, aranyos emberke, akit csak kihasználnak, kibeszélnek és lenéznek. Ez az öltözködéssel is így van, ha nem öltözöl "csajosan", akkor már egy senki vagy. Aztán nyár elején már annyira elegem volt az ilyenekből, hogy kárt tettem magamban, és akármennyire is hülyén hangzik, az az égető érzés megnyugtatott. Előtte persze volt minden, nem egyszer fordult már meg a fejemben az öngyilkosság, és volt, amikor mindenféle gyógyszert bevettem. Most ott tartok, hogy kb. 2 hete én sem tettem kárt magamban, de az előzőekre nem vagyok büszke. Látszódnak a hegek, amit nem is nagyon szeretek mutogatni. Mindennap úgy kelek fel, hogy mégis miért érdemes élni? Miért? Egyedül a kiskutyám, a családom és zene segít, semmi más. És a legszomorúbb az, hogy ha bármikor látok egy ilyen témát, akkor jönnek az okos emberkék, akik odaírják, hogy "na a büdös emók". Aki ezt nem éli át, az persze így van vele, nem értik, hogy vajon tizenvalahányévesen mégis mi olyan nagy gondjaid vannak?! Lehet, hogy nem nagy gondok, de egyesek ezt nagyon is a szívükre veszik és nem bírják a megpróbáltatásokat. Szóval mindenképpen meg kell beszélni egy emberrel, vagy ki kell írnod magadból, mert tényleg annyira összegyűlnek benned az érzelmek, hogy nem egyszer volt már olyan velem is, hogy esténkét órákig sírtam és kárt tettem magamban.

Sajnos vannak ilyen emberek,de lesznek is... ://

Engem nem nagyon foglalkoztatnak,de azért óvatos vagyook.

Ha az embereknek nem lennének előítéleteik és nem bántanák azokat akik az egymást utánzó emberek által létrehozott "normából" kilógna, akkor sok fiatalt elkerülné a gondolat hogy kárt tegyen magában.Mindenkinek csak a saját szavaira és tetteire kéne ügyelnie...Csak bele kéne gondolni néha hogy: " vajon ez nekem hogyan esne, én hogy érezném magamat az ő helyében?"
Néhány beképzelt ****** elejt egy pár szót más pedig hónapokig , évekig , vagy talán egy életen keresztül szenved miattuk.... és ez borzasztó
"Mindenki különc, és pontosan ez a dolog lényege. Ünnepelnünk kellene az egyediségünket ahelyett, hogy szégyenkezünk miatta. Mindnyájunknak megvannak a magunk hóbortjai. Az emberek sokat ártanak maguknak azzal, hogy igyekeznek elrejteni önmaguk elől valódi énjüket pusztán azért, mert félnek attól, vajon mit gondolnak majd róluk a többiek.." /Jhonny Depp/

Biztos velem van a probléma, de én személy sosem értettem azt, hogy hogyan hiányozhat valakiből az empátia. Most is suliban azt tanuljuk, hogy az empátiával születni kell, mert nem mindenki képes együtt érezni a másikkal. Elképzelni sem tudom hogyan lehetséges az, hogy valaki nem tudja őszintén kifejezni a részvétét például akkor, hogyha az egyik közeli ismerősének a hozzátartozója meghalt. Itt csupán az a böki, hogy gyerekek vannak. Gyerekek, írogatták ezeket a hozzászólásokat, olyanok, akiknek a többsége aranyélete volt mindig is, nem vesztettek el senkit és a problémáikat a kedves szülők megoldották. Nem megbocsátható az, hogy a problémával küszködő gyengébb embereket lenézik, de mégis csak gyerekek, és a dolgokra csak később fognak rájönni... legalábbis merem remélni. Az ilyet igazándiból szerintem is csak az képes megérteni, aki valamilyen szinten, de átesett ezen. Valóban vannak olyanok, akiknek csupán csak feltűnési viszketettségük van, de most szerintem a cikk nem erről beszél, valamint mi sem. A tinédzser kor érdekes. Én sem éreztem magamat sokáig nőnek, mert tény, ami tény sokkal inkább fiús lány voltam, mint az a magas sarkús maca 14-15 évesen. A klikkesedés, gúnyolódás - aki más, mint az átlag az nem túlzottan tud a klikkesedés áldozatává válni, viszont a gúnyolódásoknak annál jobban ki van téve. Ahogyan mondani szokás, a gyerekek a legőszintébbek, és egyben a legkegyetlenebbek egymással. Egy kamasz lelkében sokkal inkább a gúnyolódás és a cikizés tud nyomot hagyni, amely által sebezhetővé válik, hiszen a klikkekbe rendeződött p*csák mondják meg mindig a frankót, és hitetik el az ilyen lányokkal, hogy kevésbé szépek, sőt senkinek sem kellenek. A dolgok valóban nem úgy mennek, hogy xy bemegy és a másik pillanatban úgy jön ki a boltból, mint egy topmodell. Láttam már az ismerőseim között olyanokat, akik bizony az idő elteltével fantasztikusan megszépültek. Miért? Mert elmentek fodrászhoz, manikűröshöz és szebb, nőiesebb és elegánsabb ruhadarabokat vásároltak. Szépek lettek - ez csak egy állítás, de a lelkük még mindig sérült.

A fiúk azok fiúk. A többségük éretlen idióta, akiknek a fejük lágya 30-40 éves korukba - HA - benő. Addig úgy viselkednek, mint a tizenkét éves ostoba kölykök, tapintatlanok, bunkók és iszonyatosan nagy tirpákok, főleg az a fajta, amelyiknek a havi zsetonja 100 ezer között mozog. Fiú miatt én is szívtam meg, sőt, nem is egyszer talált rám a visszautasítás, és utána mindig folyton-folyvást összetörtem. Most már nem is értem, hogy miért sírtam és voltam elkeseredve: sírtam pár olyan nyomoronc után, akik vagy le sem bagóztak, vagy játszottak velem. Csak az idő folyamán jöttem rá én is, hogy férfiért bizony egy darab könnyet sem vagyok hajlandó hullatni. Persze, kamasz korban mindenki arra az elsöprő szerelemre vár, de ez manapság már csak fizikai kontaktus, magyarán szex. Szörnyű, hogy hova fejlődött a világ, hiszen, ha valaki bögyös, jó a hátsója és kellemesen néz ki, de belülről üres, akkor is jó, hiszen milyen jókat lehet vele hancúrozni az ágyban. A belső értékeket pedig egyáltalán nem értékelik, így nem tanulnak meg sem szeretni, sem gyűlölni. Csupán csak valami halovány emlék dereng az előző estéről, hogy beszívva valakivel csináltak valamit. Mindezek mellett az önbántalmazók azért csinálják azt, amit csinálnak, mert segítségért kiabálnak, de a környezete nem veszi őket észre. Nincsen mellettük senki sem, aki segíthetne nekik, beszélhetne a fejükkel és megoldhatnák a problémákat. Mint ahogyan én is írtam, valóban egy emberre lenne szükségük, de aki igazán törődne velük, olyan nincs mellettük.

Pszichológiailag ez baromi összetett, ha úgy vesszük. Valaki a stressz, a fájdalom és a szenvedés egyvelegétől ide menekül, mert egyelőre megoldást lát abban, hogyha valami fizikailag fáj, akkor a lélek annyira nem. Az, hogy valakit csúfolnak az osztályban, úgy gondolom nem juttathatja el idáig, hiszen, akkor az otthoni körülmények normálisak, maximum csak rühelli a sulit és az osztályt. De sajnos van olyan, hogy néhány gyermek fiatalon elveszti az egyik közeli hozzátartozóját (szülők, testvér, legjobb barát), és akkor talál ebben egyfajta menedéket és megnyugvást. Volt egy barátnőm, aki minden este az apját ápolta, ugyanis matt részegre leitta magát, és akkor volt olyan 15-16 éves, ha jól emlékszem. Most, hogy ő benne-e volt ebben az önbántalmazásos dologban, az jó kérdés, én nem tudtam róla, de ez nem jelenti azt, hogy nem. A suliban mindig mosolygott, jókat röhögtünk, de lehet, hogy ő legbelül ordított. Hány és hány olyan ember van, aki ezt teszi? A környezete felé azt mutatja, hogy boldog, de belül akár a sebzett vad.

Annyi oka lehet annak, hogy valaki miért jut el ide, és egyszerűen rosszul vagyok azoktól a hozzászólásoktól, amelyekben az ilyen emberek vannak ledegradálva. Pedig ők is emberek, vannak érzéseik, de sajnos a jellemük gyengébb. Engem a szenvedés megerősített az idő során, megtanított részben élni, de mások sajnos nem ilyen szerencsések. Vannak olyanok, akik droghoz, illetve gyógyszerhez, alkoholhoz nyúlnak, míg mások önmagukat bántják, aminek a végkimenetele a depresszió, majd a halál lesz öngyilkosság útján. Ez egyáltalán nem játék. Ellent mondok annak is, hogy az ilyeneket pszichológushoz vigyük, mert nem kell. Minek? Hogy felírjon pár antidepresszánst, kedélyjavítót és csináljanak belőle egy skizofrén beteget? Hallottam már, hogy volt erre precedens. A rossz dolgokon mindig túl lehet jutni, csak a kérdés az, hogy hogyan akarod felfogni. Anno nekem volt eszem. Megráztam magamat, felálltam a mocsokból és túl akartam élni. Volt egy rossz korszak az életemben - de kinek nincs? Azóta pedig kiegyensúlyozott az életem. Akarni, akarni és akarni kell tovább lépni. Tudni kell meghúzni a határt és nem elhagyni magadat. Kívülről könnyű okosnak lenni, tudom, de az önbántalmazó csak saját magán tud segíteni.

Beyla:
Gyönyörűen megfogalmaztad az érzéseidet és egyben az enyémeket is.

Sajnos az én legjobb barátnőm is eléggé érzékeny - vagy nem is tudom, hogy hogy fejezhetném ki magam. Amikor a fiújával tönkrement a kapcsolata, és a családja is eléggé szétesett, teljesen depressziós volt. És bár látszólag nem látszott rajta semmi, de a szeméből szinte ordított a dolog, hogy neki igenis segítség kell.
Mikor megtudtam ezt a helyzetet, nem értettem, hogy mi történhetett fél év alatt, amikor is ő másik iskolába került. Azt mondta, hogy nem szeretik. És úgy gondoltam, hogy ez az én hibám is, hogy nem mutattam ki kellően, hogy mennyire értékes ember ő. Mert az mai napig!
Ma már túljutott a depresszióján, és nagyon is élvezi az életét, amit valamikor régen el akart dobni. - Persze fél évnyi vigasztalás után, de felállt a mélypontjából. És azt hiszem, ehhez eléggé erősnek kell lennie egy embernek. Én rettentően büszke vagyok rá, hogy ezt meg tudta csinálni.
Talán az ilyen embereknek csupán az szükséges, hogy legyen ereje továbbállni és hogy valaki megmondja: szükségem van rád, kellesz