Saját temetésén ébredt fel a halott
2013. május 19. 22:08
#84
Mielött még bárki azt hinné, hogy rasszista lennék, közlöm, hogy nem ilyen céllal írok.
De ez afrika. Nem ismerem a Zimbabweit sem az ottani egészségügy állapotát, de lehet, hogy nem álltak a helyzet magaslatán, sem tudás sem eszköz tekintetében.
Továbbá hallottam olyan történetről, hogy fazon meghalt, majd kimászott a sírjából és tíz évig egy voodoo papnőt szolgált, míg egyszer csak fel nem ismerte valaki az utcán, a már elhunytat, elrabolta, feltörette az átkot és élt tovább az ürge boldogan.
A Jahn Ferenc kórházban tapasztaltak után, nekem semmi sem meglepő, de van egy dolog, amit nem tud békén hagyni, csak úgy Colombo felügyelősen. Azt mondták, hogy hosszan tartó betegség után halálozott el.
Nos, ha "meghalt" és a végén még is felébredt, hová tüntek a betegségei, általában nem nátha az, amivel tartósan lehet ágyban betegeskedni.
És főleg nem értem, hogy két nap után miért is engedték el, ha csak nem a beteg kérte. De, ha én egyszer olyan mély álomba szenderedtem, hogy a végén egy koporsóban ébredtem, akkor tuti, hogy még befeküdtem volna még egy hetet is.
Nem merem kijelenteni, hogy kacsa lenne a dolog, de arra a hosszan tartó betegségre kiváncsi lennék, csak úgy nem tünhetet el.
Még egy név, Kelvin Santos egyenesen Braziliából

2013. május 20. 07:15
#85
emma1234567890 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.02.23. Hozzászólás: 745 Csatolások: 0 Azonosító: 196652 offline |
Ez durva.Csin császár a nem tudom hányadik dinasztiában élve temette el az embereket.De direkt.
2013. május 20. 07:17
#86
emma1234567890 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.02.23. Hozzászólás: 745 Csatolások: 0 Azonosító: 196652 offline |
Dolga volt még a földön.
2013. május 20. 16:13
#90
Directioner fevervisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.09.16. Hozzászólás: 304 Csatolások: 33 Azonosító: 186136 offline |
Nagy mázlija volt, hogy észrevették és nem temették el élve
2013. május 20. 16:18
#91
temetés előtt nem boncolják fel az embereket?
(nem értek ehhez csak ez jutott eszembe )
(nem értek ehhez csak ez jutott eszembe )
2013. május 20. 16:25
#92
Directioner1021új tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.04.24. Hozzászólás: 37 Csatolások: 0 Azonosító: 200753 offline |
omg... ez durva
2013. május 20. 18:03
#94
Idézet (KawaiiCuteness @ 2013.05.20. 16:18)
temetés előtt nem boncolják fel az embereket?
(nem értek ehhez csak ez jutott eszembe )
(nem értek ehhez csak ez jutott eszembe )
Én sem értek hozzá annyira, de általában, szerintem valamilyen vizsgálat-sorozattal eldöntik, hogy természetes volt-e a halál avagy bűnügy áldozata lett.
Ha bűnügy áldozata lett, akkor minimum vérvétel (feltéve, ha nem látszik semmi külsérelmi nyom), és a gyomortartalom vizsgálata megtörténik.
Viszont itt egy hosszantartó betegségben "halt meg" az illető és lehet, hogy a vallása vagy személyes meggyöződés miatt nem engedte boncolását illetve hozzátarozói sem engedték, így csak berakták a tepsibe és elméletileg hűtve tárolták (de ez Afrika, bármi megtörténhet, lehet, hogy a temetésig fel volt ravatalozva egy szobába, mondjuk fel kellene tűnni, hogy nem bomlik a fazon és nincsenek hullafoltok sem), nem akarok hülyeséget mondani, de elvileg, ha tartósan 15-18 celsius fok alatt van egy test elvileg ki kellene hűlnie, viszont eleve nem volt kimutatható szívműködés szóval lehet, hogy a szíve csak annyi hőt termelt, amennyit magának szükséges.
Nem egy ilyen esetről olvastam már, szóval nem merem azt bondani, hogy kacsa, de van egy rakat dolog, amit nem tisztáztak,
2013. május 20. 18:20
#95
LeslieLoravisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.11.05. Hozzászólás: 441 Csatolások: 0 Azonosító: 138039 offline |
gyű háát nem sokan mondhatják el, hogy tegnap előtt volt a temetésem(végig bőgtem). Szerencsés ember
2013. május 21. 12:02
#96
Durva. O_O
Nagyanyám is tapasztalt egyszer ilyet, mikor temetésen volt. Már temették volna el az embert, mikor az ütögetni kezdte a koporsót...
Nagyanyám is tapasztalt egyszer ilyet, mikor temetésen volt. Már temették volna el az embert, mikor az ütögetni kezdte a koporsót...
2013. május 21. 12:16
#97
Ilyen volt már többször is (állítólag). Régen ment a Discovery-n valami műsor, ahol azt mesélték, hogy egy öregember kikelt a saját sírjából, miután eltemették, aztán elment az unokájához. Azóta ő is teljesen jól van, ha nem halt meg újra. :S
2013. május 21. 15:47
#98
óó hát ezeket a sztorikat sosem tudom hová tenni. Valahogy nem tudom elképzelni, a természetfeletti erőkben és lényekben sem hiszek..meg sem próbálom megérteni. Durva, az biztos! Ehhez aztán kell a szerencse!
2013. május 21. 16:56
#100
Directionergiirlvisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.03.07. Hozzászólás: 365 Csatolások: 0 Azonosító: 197379 offline |
huu hát azért elég durva lenne ha élve temetnék el..o.O
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
Hűha, így repül az idő!
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem
Jelentkezett egy szerepre.
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Már nem kellene, Britney Spears mégis fizeti a gerektartási díjat exének
Már nem kellene, Britney Spears mégis fizeti a gerektartási díjat exének
Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez
Újra találkoztak a válás benyújtása után.