Máris befejezné a Bangerz turnét Miley?
2014. február 28. 18:43
#82
Oké, nekem alapból csak a lábfejemen van kétszer ennyi seb... És nem, nem várok mindenféle válaszokat a véleményemre, mert ez az én véleményem és teljes mértékben tiszteletben tartom a másokét is, tehát ezt úgy tessék olvasni, hogy a saját véleményemet írtam le. Szóval, ha már elkezdte, igenis csinálja végig, ne hagyja cserben az így is megfogyatkozott rajongótáborát. Éjszaka, a koncert után nem bulizni, meg inni, hanem aludni és a lehető leghatásosabban pihentetni a szervezetét. Nem igazán értek az ilyen dolgokhoz, de annyit tudok, hogy alvásra szüksége van mindenkinek, szóval a repülőutakon simán pihenhetne... Lehet, hogy nekem is rosszul esne a sok negatív kritika, de én pontosan ezek után állnék ki és mutatnám meg (Miley szótárában intenék be) az utálkozóknak, hogy "ezt nézzétek, nem érdekelnek a negatív kritikák, most jól figyeljetek, mert igenis jó az, amit csinálok" (attól eltekintve, hogy nem). Én a helyében ezt tenném, ha már egyébként is olyan keménynek mutatja magát, a kalapácsnyalogatással együtt... Miley részéről az lenne a legnagyobb bunkóság, ha befejezné a turnét. Részemről hidegen hagy a twerk-királynő fájós lába, mert ez az enyémhez képest csak egy kis karcolás. Hozzá kellene szoknia, vagy leszoknia a sok térdelésről...
Igen, bármennyire is szarkasztikus, 100%-osan igazad van...
Idézet (Lilly-chan)
Szerintem annyira elfáradt, hogy még ruhát felvennie is nehéz a koncertekre. Ez az egyetlen magyarázat, miért megy ki majdnem pucéran a színpadra...
Igen, bármennyire is szarkasztikus, 100%-osan igazad van...
2014. február 28. 18:55
#83
Orsi29visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.12.26. Hozzászólás: 260 Csatolások: 0 Azonosító: 192355 offline |
Ha továbbra is azt a stílust nyújtaná a koncerteken, mint eddig, talán jobb is, ha befejezi
Amúgy meg nem kéne sajnáltatnia magát...szerintem tudta, mit vállal egy ilyen turnéval. Ha meg nem, magára vessen.
Amúgy meg nem kéne sajnáltatnia magát...szerintem tudta, mit vállal egy ilyen turnéval. Ha meg nem, magára vessen.
2014. február 28. 18:55
#84
mind1nekedA Starity macskásnénije^^ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.01.22. Hozzászólás: 5547 Csatolások: 0 Azonosító: 194508 offline |
Szegény Miley. Megértem.
2014. február 28. 18:56
#85
husikaBrigittus1129visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.09.10. Hozzászólás: 245 Csatolások: 0 Azonosító: 211560 offline |
Sajnálom a térdét de minek akkora "show-t" csinálnia ha utána itt sajnáltatja magát
2014. február 28. 19:13
#88
Mester Diánaúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.07.04. Hozzászólás: 88 Csatolások: 0 Azonosító: 154630 offline |
nem hiszem unja...mert mindig teszi ki a vidám fotókat,készülődős képeket,kulissza képet...Teljesen igaza van,sok energiát vesz ez el Tőle...szegénykém térde <3
2014. február 28. 19:18
#89
ONE DIRECTION20morsa |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.08.29. Hozzászólás: 1999 Csatolások: 8 Azonosító: 210787 offline |
biztosan fáradt,de ha már elkezdre,akkor fejezze is be
2014. február 28. 19:54
#93
Laura19980826új tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.08.09. Hozzászólás: 99 Csatolások: 0 Azonosító: 208730 offline |
Csak sajnáltatja magát. Minek kellett lefényképezni azt a rohadt lábát is?
2014. február 28. 19:56
#96
Viktor0000visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.02.22. Hozzászólás: 102 Csatolások: 1 Azonosító: 221555 offline |
Idézet
Bangerz az év egyik legbotrányosabb, de legnagyobbat bukó turnéja is lehet
ez a kijelentés nagyon sérto
2014. február 28. 20:12
#98
Ő..... ha már elkezdte csinálja végig.. vagy akkor hagyja cserbe a rajongóit.. bár már igen mind 1 úgy se rajonganak érte olyan sokan... amúgy a térdéről... ne sajnáltassa már magát... szerinte más nem jártígy nekem kb egy hónapja a nyakam húzodott meg úgy hogy megserudtad mozdítani... -.-'' am meg az nem megvan húzódva hanem bevan lilulva szval beütótte..
2014. február 28. 20:40
#99
amanda2000₩αяяıסя† |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.05.10. Hozzászólás: 5952 Csatolások: 116 Azonosító: 201753 offline |
Én leszek az egyetlen aki sajnálja. De tényleg, nagyon sok energiát fektetett ebbe a turnéba, és ha Miley helyében lennétek, nektek sem esne jól, ha egyfolytában kritizálnának az utálóid, ha azt mondanák neked, hogy ribanc vagy ha azt, hogy ronda vagy. Az utálói húzzák le lelkileg. Ott van az a sok cucc amit idő volt megcsinálni, és persze pénz, és ti meg még azt mondjátok, hogy nem tesz semmit a rajongóiért?!
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
Hűha, így repül az idő!
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos
Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem
Jelentkezett egy szerepre.
Már nem kellene, Britney Spears mégis fizeti a gerektartási díjat exének
Már nem kellene, Britney Spears mégis fizeti a gerektartási díjat exének
Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez
Újra találkoztak a válás benyújtása után.