Idézet (lavonn @ 2014.05.28. 21:05)
Pontosan a hozzád hasonló mentalitású emberek azok, akik a nőket a főzés-mosás-gyerekszülés szentháromság szintjére degradálják, a férfiakat pedig kizárólagosan a fizikai munkához és a hagyományos népmesei "maszkulin keménységhez" kötik. Igen nehéz szavakba önteni, hogy az ilyesféle elvek milyen ostobák és az egyénben milyen komplexusokat okozhatnak. Továbbá teljesen érthetlen számomra, miért a régi időkbe nyúlsz vissza és miért a Bibliával igyekszel hitelt adni a szavaidnak. De ha már a történelemre hivatkozol, egy időben a vöröshajúak erkölcstelennek, a keresztény vallást nem követők bűnösöknek, a tudományos tényekkel előálló kutatók halálra ítéltnek számítottak, tényleg ide vágyunk vissza? Ma már - jobb helyeken - teljesen megszokott, hogy a nők a férfiakkal egyenrangúként kezelendők. Ám a történelem arra ad igazolást, hogy a világ erre csak az utóbbi időben kezd ráébredni. Például a ma már embertelennek számító szavazati jog hiánya is csak a legenyhébb (!) fajtája volt a nőelnyomásnak. Pedig minden épeszű ember számára egészen egyértelmű, hogy a nemek között nincs alá-fölé rendeltség - szerinted ebben a témában is a "régi idők" szokásai követendők? Miért nem károgsz tehát a vöröshajúakra, vagy miért nem tagadod, hogy a Föld geoid alakú? De hiszen régen ez volt a szokás...!
Természetes, hogy mindenki alanyi jogon véleményt formálhat a világ dolgairól - régen ez sem így volt! -, de a te szabadságod ott végződik, ahol a másik emberé kezdődik - a civilizált, békés együttélésnek ez az alappillére, és nem egymás alaptalan bántása meg a kreált elvek.
Egyetlen egy komment alapján egyetlen egy témában nem értem, ti honnan vontok le következtetéseket. Amikor én ezt a vitapartneremnek említettem a kommentemben, akkor már jó ideje láttam a megnyilvánulásait, és az adatlapját - itt csupa olyan ember kezd el kontrázni, akivel a Starityn össz-vissz egyszer ha találkoztam. Ezzel a témával kapcsolatban ez a véleményem, nem biztos, hogy másban nem vagyok toleránsabb, vagy empatikusabb. Én vagyok most itt egyedül szidva, amiért egy számomra ledöbbentő hozzászólással kapcsolatban elmondtam a véleményem, de a másik fél a sértett, és az bezzeg úgy szidhat bárkit, mint annak a rendje.
Azért vagyok ostoba, mert nekem más nézetem van, mint egyeseknek? Két kommenttel ezelőtt én kaptam az ívet, hogy ne ítélkezzek, most pedig sorra lökitek a megjegyzéseket. És még én vágom magam alatt a fát... Nem azonosítom be a nőket sem ilyen kategóriába, a férfiakat sem amolyanba. Vannak dolgok, amelyeket úgy gondolom nemenként külön-külön, máshogy élünk meg, másképp kéne csinálni, esatöbbi.
Abban egyetértek, hogy a nőket nem kéne elnyomni, de ezen azért tartom fölöslegesnek az agonizálást, mert például az iszlám vallásban a nő konkrétan van, amúgy semmibe van véve. Azaz igazság, hogy még nagyon most se becsülik a nőket - nade ők se magukat! Ha már ebbe így belemerültünk, induljunk ki abból, hogy nő áll be "dubajozni" a prostituáltak közé, csak azért hogy pénzt keressen. Na ebben például azt mondom, hogy előbb halnék éhen, minthogy én ezt műveljem.
A Bibliáról: vessetek meg, mert én keresztény ember vagyok. Nem vagyok elfogult és elvakult, nem mindent a Bibliára alapozok, a vallás és a meleg témákban úgy gondolom, nem lehet döntést hozni, de számomra ez is fontos. De egyébként kiemeltem utána, hogyha nem vallásos, azt ne vegye figyelembe, nyilván ha valaki ateista azt egy ilyen érvvel nem lehet befolyásolni.
Visszatérve: elég sok mindent a történelemre alapozok, és a vallásra - a vallás nekem az életem egy nagyon fontos része, úgy gondolom, a történelemmel kapcsolatban pedig úgy vagyok, hogyha még mindig itt vagyunk (mármint az emberiség), azért annyira rosszul valamit nem csinálhattak az elődjeink.