Először is, persze, sajnálom a fiút, de már megint úgy adják elő, hogy egy bizonyos dolog miatt halt meg, pedig valójában az az ok, hogy nem a megadott dolgot tette. Talán nem egy bányatóba kellett volna ugrania, nem hiába nincs megengedve bennük a fürdőzés.
Amúgy a fail videókat már láttam, tényleg nem veszélytelen a dolog, de úgy gondolom, hogy egy normális, felelősségteljes ember el tudja dönteni, hogy elbír-e egy vödör vizet (ha nem akkor tegyen bele kevesebb vizet vagy használjon kisebb vödröt), valamint azt is, hogy van-e olyan betegsége, amely során a hideg víz árthat. Persze önmagában, betegség nélkül is történhet bármi, de erre elég kicsi az esély.
Amúgy meg természetesen nyugodj békében, Cameron.
A kihívás amúgy szerintem nagyon is helyén való. Nem sokat hallottam ezelőtt az ALSről, de most hogy nagy figyelem irányul rá, sokkal jobban vagyok informálva. Szörnyű az egész. És higgyétek el, akik érintettek a betegségben, azok nagyon is hálásak, hiszen ez egy új esély számukra. Talán a kutatásokra fordított összeg sem hoz eredményt a gyógyításban, de van lehetőség rá, hogy mégis történjen valami. Nézzétek csak meg a annak a srácnaka a videóját, aki maga is, valamint a családja is a betegségben szenved/szenvedett.
Persze vannak hírességek, meg átlagemberek, akik az egészből csak a poént fogják fel és jó mókának tartják, nem is adakoznak, viszont a befolyt összeg mutatja, hogy tényleg van, aki nem csak vizet önt magára, hanem összeget is felajánl.
A magyar viszonylatok megint érdekesek. Sokan magyar szervezeteknek ajánlják fel a pénzt, amit rászánnak, és habár az eredeti cél nem ez volt, mégis azt mondom, oké. Más területeken is szükség van az adományokra. A jótékonykodás sosem árt.
Na jó, egy regényt írtam, de legalább mindent kifejtettem. Sorry I am not sorry.
Tragédiával végződött az Ice Bucket Challenge
2014. augusztus 26. 12:01
#62
szabina2522 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.02.06. Hozzászólás: 1359 Csatolások: 0 Azonosító: 195503 offline |
Diala egyetértek!
2014. augusztus 26. 12:11
#64
Nem gondolnám, hogy emiatt az Ice Bucket Challenge-t kellene okolni. Nem az a lényege, hogy ugorj be valahová, hanem az, hogy öntsd le magad vizzel. Csak is az ő hibája, hogy ez történt vele. Nem egy olyan tóba kellett volna ugrania, amiben tiltják a fürdést. Azért sajnálom! Részvétem!
2014. augusztus 26. 12:11
#65
LovelyBarbaraPalvin: Egyetértek azzal, amit leírtál.
2014. augusztus 26. 12:13
#66
DialaMiss Objective |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.10.27. Hozzászólás: 2235 Csatolások: 0 Azonosító: 214153 offline |
Idézet (LovelyBarbaraPalvin @ 2014.08.26. 12:05)
Magyarország:
Ahol azért csinálják mert divatnak találják,de nem adakoznak..
Afrika:
Ahol nem csinálják,mert minden csepp víz,életet ment!
Ahol azért csinálják mert divatnak találják,de nem adakoznak..
Afrika:
Ahol nem csinálják,mert minden csepp víz,életet ment!
Nem kell ilyen sz*r véleménnyel lenni az országról, nem csak itt felejtődött el a kampány valódi célja... Tegnap például pont te háborodtál fel, amiért azt merészeltem mondani, hogy Barbi csak menőzésből csinálta meg a "kihívást", közben meg láttam a videót, egy szót nem szólt az ALS-ről, a #charity tag meg elég szegényes...
P.S. Itt is vannak, akik ha nem is adakoznak, de legalább a betegség nevesítésével felhívják rá a figyelmet... Nem a szívem csücske Zimány Linda, de ő az instagramjára feltöltött egy képet az ALS Association üzenetéről, amit az átutalt pénzösszegre írtak válaszként.
2 felhasználónak tetszik:
Szandi0820,
Beyla
2014. augusztus 26. 12:16
#68
Gondolni lehetett,hogy ebből a nagy "trendből" lesz valami nagyobb baj is..
2014. augusztus 26. 12:22
#70
lastonestandingvisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.10.10. Hozzászólás: 407 Csatolások: 0 Azonosító: 187511 offline |
Janie, teljesen egyet értek veled!
2014. augusztus 26. 12:23
#71
Misuzu86동방신기 사랑해요 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.06.26. Hozzászólás: 1253 Csatolások: 28 Azonosító: 204515 offline |
Nem tudom, miért kell az Ice bucket challenge-re fogni a halálát. Szimplán elnézést, de buta volt a fiú. Nem szabad egészségesen sem mély hideg vízbe ugrálni, ezt szerintem minden épelméjű ember tudja! Saját magának okozta a bajt. De részvétem a családjának!
2014. augusztus 26. 12:24
#72
badgalvisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.07.30. Hozzászólás: 127 Csatolások: 129 Azonosító: 230513 offline |
annyira várható volt, hogy ez a kihívás sem marad el tragédia nélkül! az meg, hogy saját felelősségére beleugrik egy jéghideg vízbe, ami még hozzá mély is, az nem az IBC-t terheli! tehát nem a kihívást kell okolni a történtek miatt, hanem azt akinek annyi esze van, hogy beleugrik egy jéghideg bányatóba! együtt érzek a fiú szüleivel, de akkor is..!!
2014. augusztus 26. 12:28
#73
DialaMiss Objective |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.10.27. Hozzászólás: 2235 Csatolások: 0 Azonosító: 214153 offline |
Idézet (LovelyBarbaraPalvin @ 2014.08.26. 12:18)
Diala gondolkodhatnál is ... -.-... oda is írtam: tisztelet a kivételnek.. nehezedre esik elolvasni az összeset?
Gondolkodom, és úgy vélem, hogy nem véletlen emelted ki ezt az általánosítást... Tudod, ha új sorban írod le, az eléggé hangsúlyozza, ezért szúrtam ki a hozzászólásodban pont azt a részt.
Úgy legyen. Tisztelet annak, aki nem csak elfogadja a kihívást, és menőzik, hanem adakozik is.
2014. augusztus 26. 12:29
#74
Dorina1024høgh |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.12.18. Hozzászólás: 3781 Csatolások: 1047 Azonosító: 191824 offline |
Azt nem értem benne, hogy minek új dolgokat kitalálni rá. Nem elég annyi, hogy magadra borítod a jéghideg vizet? Minek kell, bele ugrani egy bányatóba?? Könnyű, egy ilyen dologra fogni, ami éppen most zajlik.
2014. augusztus 26. 12:36
#75
Várom, hogy kimenjen a divatból ez az ice bucket challenge. Az elején még jó volt, de mostmár unalmas. Ha adományoznak, az oké, de aki csak poénból csinálja...
Amúgy nem úgy van a szabály, hogy vagy adományozol, vagy leöntöd magad vízzel?
Részvétem, egyébként, a butasága miatt is.
Amúgy nem úgy van a szabály, hogy vagy adományozol, vagy leöntöd magad vízzel?
Részvétem, egyébként, a butasága miatt is.
1 felhasználónak tetszik:
Beyla
2014. augusztus 26. 12:44
#77
Siera -_-új tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.06.16. Hozzászólás: 17 Csatolások: 0 Azonosító: 227711 offline |
Ez egy jó kis felhívás volt a mozgásbénult emberek segítésére!Viszont nem kellett volna,ilyen őrültéget csinálni,hogy beleugrik a bányatóba.Ezzel járt a vakmerőség!Részvétem..
2014. augusztus 26. 12:49
#79
LadyAlyMama Roach |
Csoport: Tag Csatlakozott: 09.02.25. Hozzászólás: 3202 Csatolások: 7322 Azonosító: 88389 offline |
Pont tegnap láttam ezt a videót, és bár néha vicces, azért elég durva dolgok is vannak benne, így egyáltalán nem is csoda, hogy meg van az első tragédia. A sztároktól még oké, mert ők adományoznak is, de nem értem, hogy másoknak ez miért poén.
2014. augusztus 26. 12:51
#80
PuppySasha34visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.08.06. Hozzászólás: 124 Csatolások: 0 Azonosító: 230957 offline |
ehez csak gratulálni tudok...
Ian Somerhalder elmagyarázza, miért hagyott fel a színészettel
Ian Somerhalder elmagyarázza, miért hagyott fel a színészettel
Pár éve már nem szerepelt semmiben.
EXKLUZÍV! Leiner Laurával beszélgettünk új regénysorozatának megjelenése kapcsán
EXKLUZÍV! Leiner Laurával beszélgettünk új regénysorozatának megjelenése kapcsán
Az írónő az új megjelenései kapcsán adott interjút nekünk.
Baj van Mila Kunis és Ashton Kutcher házasságával?
Baj van Mila Kunis és Ashton Kutcher házasságával?
Szakíthatott a páros?
Kate Winslet nem akar többé válaszolni ezekre a kérdésekre
Kate Winslet nem akar többé válaszolni ezekre a kérdésekre
Ezek a kérdések nagyon zavarják.
Szakértők szerint elhagyta magát Taylor Swift szerelme
Szakértők szerint elhagyta magát Taylor Swift szerelme
Elhagyta magát a szakértők szerint.
Glen Powellnek bejön Jenna Ortega?
Glen Powellnek bejön Jenna Ortega?
Lehet, hogy ők lesznek az új álompár?
Timothée Chalamet takargatja az új frizuráját?
Timothée Chalamet takargatja az új frizuráját?
Timothée Chalamet szerepre készülhet?
Hayden Panettiere elmagyarázta, miért tűnt részegnek
Hayden Panettiere elmagyarázta, miért tűnt részegnek
Kiderült, miért volt furcsa a színésznő egy interjún.