tiktak, hozzád szólna először a kérdésem: Láttál/olvastál már egyetlen interjút is vele? Mi az inszimpatikus? Az, hogy rákos gyerekeket látogat? Vagy az, hogy az új, Welcome To New York című számának összes bevétele new yorki iskoláknak adományozza? Az, hogy név nélkül hatalmas összegeket ajánl fel kórházaknak, rászorulóknak? Az, hogy az érzelmeiről ír, és nem előre megírt számokat énekel fel, amihez semmilyen köze nincs?
Amúgy meg egyáltalán nem vagyok meglepve. Annyira vártam én is, meg a többi swiftie is ezt az albumot, hogy várható volt ez a nagy érdeklődés. Meg most azok is megkedvelték, akik a countryt nem annyira szeretik.
Imádom az új albumot, egy hete ezzel kelek és fekszem, már kívülről fújom az összes dalt, és a húgomnak már elege van belőle, annyit hallgattam őket. )
Egyébként köszönöm, kedves Cannibal3 a szép, hosszú cikket. Jó volt olvasni!
Rekordot döntött új albumával Taylor Swift
2014. november 06. 10:47
#24
Kissé meglepett hogy még mindig ennyire odavannak érte az amcsik. Nagyon szerethetik ha az első hét után meg is kapta a platinát.
Számomra Swift, mint előadó teljesen átlagos. Olyan zenéket játszik mint bármelyik más pop előadó (ezzel végérvényesen aláírhatja hogy színtiszta pop zenéket csinál), a hangja se eget rengető, és nem is különleges.. Ráadásul van egy visszataszító, álszent személyisége, ami lelombozza még jobban a vele szemben felállított "illúziót".
Őszintén szólva a Shake It Off az első olyan dala, ami komolyan mondva megtetszett. Gyakran hallgatom még mostanság is, és az új dala is jónak tűnik, az Out of the Woods, de túlzásnak vélem hogy ekkora sikerekre tesz szert.. Azért mégse olyan nagy valaki (az én szememben). Túl átlagos és kész.
Azért gratulálok neki. A 2. heti eladására pedig kíváncsi leszek.

2014. november 06. 13:31
#26
LeerdammerGirlεh. ✿ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.10.20. Hozzászólás: 6162 Csatolások: 3306 Azonosító: 234699 offline |
Ez szuper!Gratu Taylor!
2014. november 06. 16:04
#27
Őszintén szólva, mikor megjelent a Shake It Off, eléggé meg voltam ijedve, hogy vajon milyen albumot is kapunk tőle. Nem kellett volna aggódnom, mert nagyon bejön még így is, hogy teljesen eltér az eddigi albumaitól, és szerencsére nincs rajta olyan dal, ami rosszabb lenne a Shake It Off-nál És aminek még nagyon örülök, hogy a Blank Space lesz a következő kislemez, szerintem messze az a legjobb az 1989-ról.
Gratulálok Taylornak
Gratulálok Taylornak
2014. november 06. 17:47
#28
A kedvenc albumot tőle a Red. Ez nem annyira tetszik.
2014. november 06. 20:06
#32
Rory gilmore 12Supportive |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.03.22. Hozzászólás: 4430 Csatolások: 35 Azonosító: 223039 offline |
Gratula neki,megérdemli!
2014. november 07. 17:43
#36
A legnagyobb gratula Taynak.Az albuma zsenialis,pont ugy mint a tobbi.A legjobban az I know places,a Wildest Dreams,Az All you had to do was stay tetszik belole,de szerintem az osszes szamot imadom.Szoval teljesen jogos ez a rekord.Megerdemli
2014. november 07. 18:55
#37
diamondnonaúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.11.01. Hozzászólás: 73 Csatolások: 0 Azonosító: 235392 offline |
Gratulálok Taylor.!!! Annyi munkája van egyetlen lemezben, hogy az félelmetes.! Nagyon szeretem a zenéjét, örülök ennek a rekordnak. Minden elismerésem az övé.!
2014. november 07. 19:18
#38
gratulálok!!
biztos sok munkája van benne és nagyon megérdemli.
biztos sok munkája van benne és nagyon megérdemli.
2014. november 07. 19:42
#39
Imádom Taylort és a számait, nagyon nagy gratula
2014. november 08. 07:15
#40
kissangela2003Queen of Sarcasm |
Csoport: Tag Csatlakozott: 14.04.30. Hozzászólás: 2075 Csatolások: 0 Azonosító: 225173 offline |
Taylor!!!!!!!!!!!!!!!
Ian Somerhalder elmagyarázza, miért hagyott fel a színészettel
Ian Somerhalder elmagyarázza, miért hagyott fel a színészettel
Pár éve már nem szerepelt semmiben.
EXKLUZÍV! Leiner Laurával beszélgettünk új regénysorozatának megjelenése kapcsán
EXKLUZÍV! Leiner Laurával beszélgettünk új regénysorozatának megjelenése kapcsán
Az írónő az új megjelenései kapcsán adott interjút nekünk.
Baj van Mila Kunis és Ashton Kutcher házasságával?
Baj van Mila Kunis és Ashton Kutcher házasságával?
Szakíthatott a páros?
Kate Winslet nem akar többé válaszolni ezekre a kérdésekre
Kate Winslet nem akar többé válaszolni ezekre a kérdésekre
Ezek a kérdések nagyon zavarják.
Szakértők szerint elhagyta magát Taylor Swift szerelme
Szakértők szerint elhagyta magát Taylor Swift szerelme
Elhagyta magát a szakértők szerint.
Glen Powellnek bejön Jenna Ortega?
Glen Powellnek bejön Jenna Ortega?
Lehet, hogy ők lesznek az új álompár?
Timothée Chalamet takargatja az új frizuráját?
Timothée Chalamet takargatja az új frizuráját?
Timothée Chalamet szerepre készülhet?
Hayden Panettiere elmagyarázta, miért tűnt részegnek
Hayden Panettiere elmagyarázta, miért tűnt részegnek
Kiderült, miért volt furcsa a színésznő egy interjún.