Magyar minisorozat
A Ketten Párizs ellen két budai gimnazista, Radonyi Laci és Pali könnyed kalandjait meséli el, ahogy nemes egyszerűséggel fogják magukat és kimennek Párizsba, csak azért, hogy Laci így tudjon tetszelegni nőideálja előtt. Haza csupán ennyit sürgönyöznek: "Szerencsésen meggondolatlanul Párizsba érkeztünk. Stop. Pénzt kérünk, nehogy éhen haljunk. Stop. Az idő kedvező. Laci és Pali". Nem probléma, hogy egy mukkot sem beszélnek franciául, hiszen meg lehet azt tanulni szótárból is. De sajnos elég ijesztő következményei vannak annak, ha a magyar szavak francia jelentését véletlenül egy sorral lejjebb olvassák és tanulják meg.
Vaszary Gábor (1897-1985) Ketten Párizs ellen című, 1938-ban megjelent regénye a háború előtti Magyarország egyik legnépszerűbb bestsellere volt. A szerző számtalan önéletrajzi elemet beépített, hiszen 8 évig Párizsban élt, így kiválóan ismerte mind Párizst, mind az ott szerencsét próbáló magyarok mentalitását. Vaszary a 40-es évek elején fellépett a szélsőjobboldali törekvésekkel szemben, 1947-ben pedig a kommunizmus elől Svájcba emigrált. Művei több mint 40 évig - 1989-ig - csak nyugaton jelenhettek meg.
Rendező: Papp Gábor Zsigmond
Szereplők: Sándor Péter (Radonyi Laci) , Barna Zsombor (Radonyi Pali) , Pécsi Ildikó (Berta néni) , Thuróczy Szabolcs (Wilkmann Béla) , Pindroch Csaba (Ramli Árpád) , Kecskés Karina (Ramli Árpádné) , Malek Andrea (Bihari anyuka) , Hörich Nóra Lili (Paulette) ,
Ketten Párizs ellen (2015)
2016. június 07. 18:12
#1
![]() |
TommyScans |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.04.29. Hozzászólás: 830 Csatolások: 10295 Azonosító: 28189 ![]() |
2016. június 07. 18:25
#2
![]() |
TommyScans |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.04.29. Hozzászólás: 830 Csatolások: 10295 Azonosító: 28189 ![]() |
Előzetes
![](https://static.starity.hu/gfx/like.png)
2016. június 07. 18:45
#3
![]() |
TommyScans |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.04.29. Hozzászólás: 830 Csatolások: 10295 Azonosító: 28189 ![]() |
Még pár kép
2017. március 13. 12:29
#4
![]() |
TommyScans |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.04.29. Hozzászólás: 830 Csatolások: 10295 Azonosító: 28189 ![]() |
Forgatási képek
![](https://static.starity.hu/gfx/like.png)
Kapcsolódó sztárok
![](https://static.starity.hu/images/articles/410x230/alyssa-milano-igy-bucsuzott-shannen-dohertytol-07140841.jpg)
Alyssa Milano így búcsúzott Shannen Dohertytől
Alyssa Milano így búcsúzott Shannen Dohertytől
Szívszorító szavakkal búcsúzott.
![](https://static.starity.hu/images/articles/410x230/veget-ert-a-kuzdelem-shannen-doherty-elvesztette-a-harcot-a-rakkal-szemben-07140304.jpg)
Véget ért a küzdelem: Shannen Doherty elvesztette a harcot a rákkal szemben
Véget ért a küzdelem: Shannen Doherty elvesztette a harcot a rákkal szemben
Shannen Doherty elvesztette a harcot a rákkal szemben
![](https://static.starity.hu/images/articles/410x230/nagy-valtozas-tortenhet-jessica-biel-es-justin-timberlake-hazassagaban-07230920.jpg)
Nagy változás történhet Jessica Biel és Justin Timberlake házasságában
Nagy változás történhet Jessica Biel és Justin Timberlake házasságában
Megváltozhat az életük.
![](https://static.starity.hu/images/articles/410x230/ebbe-a-hires-enekesnobe-zugott-bele-harry-styles-07221204.jpg)
Ebbe a híres énekesnőbe zúgott bele Harry Styles
Ebbe a híres énekesnőbe zúgott bele Harry Styles
De nem valószínű, hogy összejönnek.
![](https://static.starity.hu/images/articles/410x230/camila-cabello-es-shawn-mendes-megint-osszejott-07150431.jpg)
Camila Cabello és Shawn Mendes megint összejött?
Camila Cabello és Shawn Mendes megint összejött?
Ismét együtt mutatkoztak.
![](https://static.starity.hu/images/articles/410x230/kylie-jenner-mar-csaladot-tervez-timothee-chalamet-vel-07131205.jpg)
Kylie Jenner már családot tervez Timothée Chalamet-vel
Kylie Jenner már családot tervez Timothée Chalamet-vel
Bővítené a családját.
![](https://static.starity.hu/images/articles/410x230/shannen-dohertyre-emlekeztek-a-hollywoodi-baratai-07140918.jpg)
Shannen Dohertyra emlékeztek a hollywoodi barátai
Shannen Dohertyra emlékeztek a hollywoodi barátai
A Beverly Hills 90210-ből.
![](https://static.starity.hu/images/articles/410x230/armie-hammer-arrol-beszelt-hanyszor-csalta-meg-volt-feleseget-07191118.jpg)
18+ Armie Hammer arról beszélt, mit tett a partnereivel
18+ Armie Hammer arról beszélt, mit tett a partnereivel
A kannibalizmusról is említést tett.