Winona Ryder gyereket akar
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő teljesen lemondana a hollywoodi csillogásról és a hírnévről egy gyerek kedvéért.
Úgy tűnik, jelzett Winona Ryder biológiai órája. Az idén 40. születésnapját ünneplő színésznő karrierje egyre inkább emelkedik az olyan botrányok után, mint a hangos szakítások és többszörös bolti lopások.
A hosszú szünet után visszatért Golden Globe-díjas színésznő most, úgy tűnik, ismét vállalkozna egy kisebb távollétre. Az Elle magazinnak adott interjújában elmondta, szívesen vállalna gyerekeket és hagyná ott a karrierjét.
„Remélem, egy napon én is anya lehetek. Annyi idő telt el az első filmem óta. Amit felmutatok, az milliónyi fotó, tucatnyi filmtekercs, de az életemből hiányzik az az érzés, hogy anya vagyok. Tudod, ez az anyai szigor és törődés. Egyszerűen csak ezt érzem. Tudom, hogy kell nekem” – mesélte a szépséges színésznő.
Persze először is talánia kell egy szerető férfit, és mindez csak utána jöhet létre. „Ha elmegyek egy szórakozóhelyre, és próbálok átlagos lány lenni, rájövök, hogy nem megy. Az emberek felszínesek és nehéz olyan partit találni, aki melletted is marad” – tette hozzá később, amikor a férfiakról faggatták.
A Johnny Deppel való hosszú kapcsolata után összetört színésznő, reméljük, megtalálja a boldogságát. Addig is, nemsokára bemutatásra kerül legújabb filmje, A dilemma, melyben ő alakítja a házasságtörő nőt.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Pár éve már nem szerepelt semmiben.
Az írónő az új megjelenései kapcsán adott interjút nekünk.
Szakíthatott a páros?
Ezek a kérdések nagyon zavarják.
Timothée Chalamet szerepre készülhet?
Elhagyta magát a szakértők szerint.
Kiderült, miért volt furcsa a színésznő egy interjún.
Lehet, hogy ők lesznek az új álompár?
Nem bírja, hogy messze vannak egymástól.
Élvezték a közösen töltött estét.