Starity

Paris Hilton is túl van a harmadik X-en!

2011. február 17. 08:08   |   Szerző: Coco Selly

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A botrányhősnő is belépett a harmadik X-en túliak táborába. A celeb egyébként már kedden este, fergeteges parti keretében meg is ünnepelte születésnapját.

hirdetés
Paris Hilton is túl van a harmadik X-en!

A Hilton-szállodalánc örökösnőjeként látta meg a napvilágot 1981. február 17-én, New Yorkban. Összetartó családban, luxuskörülmények között nőtt fel, tanulmányait magániskolákban folytatta.

Fiatal kora óta Hollywood egyik legismertebb celebjeként tartják számon. Már tinédzserként partiról partira járt, 1992-ben például háttérszereplőként láthattuk a Girl on Beachben, ám az igazi siker még váratott magára – bár addig is feltűnt pár jelenetben, amire ugyan nem sokan emlékeznek. 2003-ban keresték meg a FOX csatorna producerei egy reality ajánlatával, melyet akkori legjobb barátnőjével, Nicole Richie-vel forgatott le, több évadon át. A szőkeség legelső botránya egy szintén 2003-ban megjelent szexvideó volt, melyet egyik exkedvese hozott nyilvánosságra. 2004-ben több filmben (Drogtanya, Kisanyám – Avagy mostantól minden más stb.) és sorozatban – csupán egy-egy rész erejéig – (pl. Narancsvidék, Veronica Mars, American Dreams, Las Vegas) is szerepelt. Ugyanebben az évben önéletrajzi könyvet is írt Confessions of an Heiress címmel. 2005-ben írta alá – talán – „legsikeresebbnek” számító szerződését a Viasztestek című filmben, amiért megnyerte a „Legvérfagyasztóbb sikoly”-nak járó Teen Choice-díjat, illetve Arany Málna-díjat is hazavihetett. Ezt viszont követte néhány kevésbé „híres” alkotás is: Mindhalálig buli, Ezt kapd ki! 

2006-ban piacra dobta saját albumát is, természetesen Paris címmel. Albuma hideg és meleg kritikákat is kapott, a Stars Are Blind című dalt mégis a nyár egyik legnagyobb slágerének titulálták. A botrányhősnő egyébként a 2007-es esztendőben 22 napot rács mögött is töltött ittas vezetés miatt. Az ezt követő év(ek)ben saját illataival és azok promócióival próbált meg a köztudatban maradni. 

2008-ban ismét egy új filmmel rukkolt el, mégpedig a A dögös és a döggel, majd új valóságshow-t indított Paris Hilton's My New BFF címmel.

A tavalyi évben szintén meggyűlt a baja a hatóságokkal marihuána fogyasztása és birtoklása miatt, de végül óvadék ellenében el is engedték.

2011-ben újabb pletykák kerültek napvilágra, miszerint Hilton kisasszony babát vár. A hír egyelőre meg nem erősített, viszont annyi biztos, hogy hamarosan új, saját valóságshow-val jelentkezik, amiből kiderül, milyen is valójában. 

A híresség egyébként már tegnapelőtt, azaz február 15-én este megünnepelte 30. születésnapját. A parti alapját a Moulin Rouge-os ruhadarabok és hangulat adta. Az eseményt Paris így kommentálta Twitter-fiókján: „Bámulatos születésnapi ünneplés volt! A Moulin Rouge-téma vicces volt! És csodálatos volt még az is, amikor Lil Wayne beugrott hozzám az ajándékával. A buliban mindenki odavolt érte!”

A celebbulin részt vett tehát Lil Wayne, barátja, Cy Waits, húga, Nicky Hilton is. Kedvesétől egyébként egy sárga Lexus sportautót kapott ajándékba.

 
Paris Hilton, születésnapjának megünneplése előtt

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek